37. fejezet

NIALL

Mégis mi volt ez az egész? Ki volt ez a srác? Miért ölelgette Emmát? Mit akarhat tőle? Egyáltalán minek jöttem én ide? Teljesen össze voltam zavarodva, ezért megpróbáltam a lehető leghamarabb eltűnni a Blanchard-ház környékéről. Már majdnem kiléptem az utcára, mikor a hátam mögött kivágódott a bejárati ajtó.

 - Niall! Niall, kérlek! Állj meg! 

A kezem megmerevedett a kapu kilincsén. Nyeltem egy nagyot, majd szép lassan megfordultam. Emma alig egy méterre állhatott tőlem, gyönyörű zöld szemeivel az arcomat fürkészte. Éreztem, hogy elvörösödöm, ezért úgy tettem, mintha valami hihetetlenül érdekes dolgot találtam volna a cipőmön. 

 - Niall, félreérted a helyzetet - szólalt meg végül. - Matt csak egy barátom. Én nem... 

 - Nem kell magyarázkodnod, Emma - szakítottam félbe halkan. - Teljesen felesleges. Megértem, hogy őt választod. Nyilván jobban ismered, mint engem és... szereted is. Ezzel semmi probléma, teljesen érthető.

 - De én...

 - Semmi baj, tényleg. Mi valószínűleg amúgy sem passzoltunk volna. Úgy értem az édesapád, a koncertjeim, az iskolád. Megértem, hogy neked ez túl sok volt és nem akartál várni. Úgysem jött volna össze. Minden rendben, csak ne magyarázkodj. Nincs rá semmi szükség - csuklott el a hangom. Megköszörültem a torkomat, elpislogtam az éppen előtörni készülő könnyeimet és felpillantottam Emmára. - Én akkor megyek is... Nem akarok zavarni. Örülök, hogy megismertelek, Emma.

Még mielőtt bármit is mondhatott volna, gyorsan hátat fordítottam és menekülőre fogtam a dolgot. Tökéletesen elterveztem, hogy hogyan felejtem majd el Emmát. Nem keresem majd többet, nem veszem fel a telefont, nem írok vissza az üzenetekre, messziről elkerülöm... A gondolataimból egy hang zökkentett ki. Nem Emmáé volt.

 - Niall James Horan! Ajánlom, hogy azonnal állj meg és figyelj ide rám!

Meglepetten pördültem meg a tengelyem körül és Mattre pillantottam. A srác szemei mérgesen villantak rám, miközben Emma irányába biccentett.

 - Komolyan itt akarod hagyni? - kérdezte.

Természetesen nem akartam itt hagyni, de hát muszáj volt. Ezt el is akartam mondani, de képtelen voltam megszólalni. Egy dolgot nem értettem. Miért akarta Matt, hogy maradjak? Épp, hogy örülnie kellett volna annak, hogy elmegyek. Valami nem stimmelt.

 - Nem hallom a választ - vágta a csípőjére a kezét. - Itt akarod hagyni? Válaszolj, Horan!

Megráztam a fejem. Kezdtem megijedni.

 - Nem? Akkor talán meghallgathattad volna. Tényleg csak a barátja vagyok, és soha a büdös életben nem leszek több. Ha tudni szeretnéd, körülbelül tíz perce még izgatottan mesélte odabent, hogy mi van köztetek, én pedig együtt örültem vele. Ezért öleltem meg. Egy baráti ölelés volt, semmi több. Tényleg. Te. Értetted. Félre. Az. Egész. Helyzetet. - bökte meg nyomatékosításként mutatóujjával a mellkasomat minden egyes szónál.

Teljesen leforrázva meredtem rá. A monológja közben folyamatosan egyre közelebb lépkedett hozzám, míg végül alig pár centire tőlem lefékezett. Szerencsére. Volt valami furcsa benne és abban, ahogy visított. Valami természetellenes. 

 - Remélem, érthető és világos voltam - vizsgálta tovább az arcomat, de véletlenül sem lépett volna hátrébb. Bólintottam. - Remek. Most pedig kapj el, mert elájulok a gyönyörű szemeidtől.

Elég érdekes kifejezés ülhetett az arcomra, ugyanis Matt enyhén elvörösödött, majd kínosan nevetgélve az ajtó felé kezdett hátrálni.

 - Ja, ha nem esett volna le, meleg vagyok - kacsintott rám, majd becsapta a bejárati ajtót.

Hát, igen. Ez sok mindent megmagyarázott.

 - Ne haragudj Matt miatt - sóhajtott fel Emma. - Ő a legelvetemültebb directioner, akit ismerek.

 - Az feltűnt - ráztam meg a fejem zavarodottan, majd vettem egy nagy levegőt. - Figyelj, Emma, én jó nagy hülye voltam. Nem kellett volna...

 - Niall, az isten szerelméért, ne tedd ezt velem! - vágott közbe egy éles hang. - Csak ne mentegetőzz! Inkább hívd randira, ne legyél béna!

Megütközve bámultam a kapunak támaszkodó Chloe-ra, aki azonban úgy vigyorgott, mintha felbukkanása a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Mikor látta, hogy Emma sem jut szóhoz, felnevetett.

 - Matt hívott, hogy vészhelyzet van, de úgy látom, hogy ezt sikeresen megoldottátok. Ennek kifejezetten örülök, mert így fontosabb dolgokra fordíthatjuk az időnket - hadarta el egy szuszra, majd hozzám fordult. - Szóval, Emma pénteken nálam aludna, de feláldozom az estét. Hétre gyere a házunkhoz. Austin tudja, hogy hol van, a számomat meg ismered.

 - Rendben - erőltettem magamra a nyugodt álarcot, miközben a gyomromban pillangók százai szabadultak el. Csodáltam, hogy az arcszínem nem váltott át égővörösbe. - Akkor én azt hiszem, megyek is.

 - Oké. De mindent elmondtam, ugye? - ráncolta a homlokát Chloe.

Vigyorogva megnyugtattam, hogy minden fontos dolgot tudok, majd elköszöntem tőlük és kiléptem az utcára. A sarokig még visszafogtam magam, ám ahogy látótávolságon kívülre kerültem, azonnal megkezdtem a győzelmi táncomat. Úgy döntöttem, hazafelé útba ejtem a Nando's-t. Volt mit ünnepelnem.

ZAYN

 - Austin, vesztettél! Vesztettél!

 - Te meg folyamatosan csalsz, Harry. Nem ér!

 - De te akkor is vesztettél!

 - De Harry, te csaló vagy!

Felsóhajtottam. Austin és Harry még egy egyszerű pókerjátszmából is képesek voltak vérre menő küzdelmet csinálni. Komolyan nem értettem, hogy Louis miért nem csípte a Blanchard srácot. Néha majdnem olyan gyerekes volt, mint ő.

 - Khm, Liam - böktem meg a vállát, mikor már elegem lett a vitából.

 - Adjunk nekik sütit?

Bólintottam, mire Liam egy gonosz vigyor kíséretében Austin elé lökte a sütis tányért.

 - Én nem eszek - nézett fel elszántan. - Harry csalt. Egyen ő!

 - De te vesztettél, Austin! Neked kell enned!

Mielőtt még újra veszekedni kezdtek volna, úgy döntöttem, rendet rakok közöttük. Rácsaptam az asztalra, mire mindketten meglepetten fordultak felém.

 - Austin, vesztettél. Egyél!

 - De...

 - Jó étvágyat!

Austin morgott valamit az orra alatt, majd elemelt egy szeletet a sós sütiből. Megvártam, ameddig leerőszakolta a torkán a falatot, majd az önelégülten vigyorgó Harryhez fordultam.

 - Harold, tudjuk, hogy csaltál - mutattam rá a sütis tányérra.

 - Nem. A szabály szerint minden játszma végén a vesztesnek kell ennie egy szeletet...

 - Így igaz - fojtottam belé a szót. - A csalóknak pedig két szelet jár.

Austin felvinnyogott, majd lepacsizott Liammel. Örült neki, hogy végre valaki más is eszik rajta kívül, ugyanis eddig minden játszmát ő veszített el. Semmi tehetsége nem volt a pókerhez.

 - Ez nem volt benne a szabályokban - tiltakozott Harry, miközben undorodva szemezett az előtte lévő két szelet süteménnyel. Nyavalygott még egy kicsit, majd miután ő is leküzdötte az adagját, Liam újra osztott.

Hitetlenkedve bámultam a kezemben tartott kártyáimra, és lélekben már a sütievésre készültem. Ennél rosszabb lapokat nem is kaphattam volna. Már majdnem elérkezett a vég, amikor esélyem nyílt a menekülésre. Megszólalt a csengő.

 - Majd én kinyitom - pattantam fel az asztaltól,

Szuperszonikus sebességgel száguldottam a folyosóra, majd hirtelen megtorpantam. Mi van, ha rosszul áll a hajam és valami bombázó állt az ajtóban? Mondjuk Gemma... Biztos, ami biztos alapon vetettem magamra egy pillantást a tükörben, majd miután meggyőződtem róla, hogy jól nézek ki, kinyitottam az ajtót. Sajnos csalódnom kellett, ugyanis Harry nővére helyett egy ismeretlen középkorú nővel találtam szemben magam.

 - Jó napot - köszöntem illedelmesen. - Miben segíthetek?

 - Te vagy Zayn, ugye?

 - Igen.

 - Luisa vagyok, Geneva Lane édesanyja - mutatkozott be. - Beszélnünk kell.

Gyorsan, szinte pillanatok alatt végigmértem. Vörös haját szorosan hátrafogta, arcvonásai kemények voltak és rengeteg sminket viselt. Kétség sem fért hozzá, hogy Geneva anyja volt. Bekiabáltam a srácoknak, hogy folytassák nélkülem a játékot, majd behúztam a hátam mögött az ajtót.

 - Miről szeretne beszélni?

 - Geneváról - közölte fagyos hangon. Kirázott a hideg. - Gondolom, tudod, mi történt.

 - Fogalmam sincs, mi történt, de igazából nem is túlzottan érdekel. Minden gondom nagyobb a lányánál és ezt ne vegye sértésnek - húztam elő egy cigit és egy öngyújtót a zsebemből, majd Luisa felé nyújtottam. Biztos voltam benne, hogy ugyanúgy dohányzik, mint a lánya. - Kér?

 - Isten ments! Nem bízom meg benned, főleg azok után, amiket tettél. A végén még engem is elteszel láb alól, mint a lányomat.

Értetlenül meredtem rá. Geneva meghalt volna? Mikor? Hogy? És mi az, hogy én tettem el láb alól? Ez hülyeség. Az X Factor óta nem is találkoztam vele, és úgy néz ki, hogy most már nem is fogok.

 - Maga mégis mire céloz?

 - Ne tedd itt az ártatlant, Malik - sziszegett az arcomba Luisa hidegen. - Tudom, hogy problémáid voltak a lányommal. Tudom, hogy keresztbe tett a bandátoknak. Éppen ezért abban is biztos vagyok, hogy közöd van a halálához. 

 - Maga nem normális - nyúltam a kilincs után. - Jobb, ha befejezzük ezt a beszélgetést.

Már majdnem becsuktam az ajtót, amikor Luisa a lábával kitámasztotta azt. Ijedten néztem fel a gyilkos dühtől csillogó sötét szemekbe. Rossz előérzetem támadt és kezdett hányingerem lenni.

 - Megpróbálhatsz elmenekülni, de semmi esélyed. Bosszút fogok állni, Malik. Fizetni fogsz a lányom haláláért.

HARRY

 - Unom ezt a játékot - dobtam el a lapjaimat. - Fejezzük be!

Austin gyanakvóan, összehúzott szemmel vizsgálgatta az arcomat, majd egy hirtelen mozdulattal átnyúlt az asztal felett és tanulmányozni kezdte a kártyáimat.

 - Nem ér! - kiáltott fel mérgesen. - Veszítettél volna! Ez nem igazság! Csaló! Soha többé nem játszom veled!

Megvontam a vállam és nekiálltam segíteni Liamnek, aki éppen rendet próbált rakni utánunk. Austin még egy ideig visított, majd felrohant a vendégszobába. Rosszabb volt, mint Louis. Louis... A gondolatára is görcsbe rándult a gyomrom. Csalódtam benne.

 - Megyek tévézni - jelentettem be, majd a nappali felé vettem az irányt.

Úgy terveztem, hogy nézek valami idióta valóságshow-t, ami majd eltereli a figyelmemet Louis-ról, de el sem jutottam a távirányítóig. A nappaliba érve az első dolog, amit észrevettem, a kanapén üldögélő, üveges szemmel maga elé meredő Zayn volt. Ismertem ezt a nézést, és nem jelentett túl sok jót. Visszasiettem a konyhába Liamért, majd helyet foglaltunk Zayn két oldalán. Biztos voltam benne, hogy valami rossz történt.

 - Minden oké, Zayn? - próbálkozott Liam, de nem kapott választ. - Remek, nem kommunikál.

 - Mit csináljunk?
 - Nem tudom. Várjunk. Egyszer úgyis megszólal.

Bólintottam, majd bekapcsoltam a TV-t. Céltalanul váltogattam a csatornákat, míg végül leragadtam egy sorozatnál. Miközben én a képernyőt bámultam, Liam Zaynt próbálta szóra bírni, de hiába. Mindannyian tudtuk, hogy ha bármi problémája van, először magában gyötrődik, aztán egyszer csak megered a nyelve. Csak ki kellett várnunk.

 - Jó napot kívánok mindenkinek - rontott be az ajtón Niall, majd bepiruettezett a nappaliba. - Én olyan boldog vagyok!

 - Igen, azt látjuk - morogtam, majd kikapcsoltam a TV-t. - Esetleg meg is oszthatnád velünk boldogságod okát. Mit szólsz?

 - Most meg miért vagy ilyen?

 - Talán mert néztem volna a sorozatot? - tártam szét a kezem, miközben Niall megállíthatatlanul ugrált tovább a kávézóasztal másik oldalán, elérve ezzel, hogy kénytelen legyek rá figyelni.

 - Ugyan már, ez sokkal érdekesebb lesz - legyintett hatalmas vigyorral. - Randim lesz Emmával!

 - Komolyan? De hát ez nagyszerű - ugrott fel ujjongva Liam, majd magához ölelte Niallt. Nem hagyhattam ki, le kellett fotóznom.

Miközben fél füllel a történetet hallgattam, kiposztoltam a képet Twitterre. A #Niam körülbelül öt perc alatt trend lett. Gonosz kis rajongók. A szőkeség mit sem sejtve  az egészről tovább folytatta a meséjét, majd a végére érve Zaynre bökött.

 - Hát ezt meg mi lelte?

 - Ha mi azt tudnánk - sóhajtottam fel, majd a távirányítóért nyúltam. A mozdulat felénél megmerevedtem, ugyanis Zayn motyogott valamit. - Mit mondasz?

Újabb érthetetlen, összefüggéstelen motyogás. Nehezére esett volna normálisan beszélni?

 - Zayn, nem értünk semmit.

 - Mondom, Geneva meghalt - csattant fel hirtelen. - Megölték. 

 - És te ezért vagy ennyire pipa? - értetlenkedett Niall. - Mindannyian utáltuk a csajt, most örülnöd kellene.

 - Nem örülök. Az anyja azt hiszi, hogy közöm van hozzá.

 - A gyilkossághoz? Még mindig nem értem, hogy ez miért baj. A nő nyilvánvalóan be van csavarodva és össze-vissza képzelődik.

Szóval ilyen Niall, ha szerelmes. Legszívesebben a falba vertem volna a fejemet. Vagy a kávézóasztalba, az még elérhető távolságban is volt.

 - Niall, megfenyegetett - nézett rá fáradtan Zayn. - Azt mondta, hogy bosszút áll rajtam Geneva haláláért. És nem viccelt.

 - Micsoda? - kérdeztem vissza azonnal. - Most mi lesz? Mit fog csinálni? És mi mit fogunk csinálni? LIAM!?

Liam előrántotta a telefonját és tárcsázott. Miközben beszélt, körbe-körbe sétált a nappaliban. Ideges volt. Nagyon ideges.

 - Oké, Simon fél óra múlva itt lesz - tájékoztatott minket, majd rám parancsolt. - Azonnal hívd fel Louis-t és mondd meg neki, hogy haza kell jönnie. Vészhelyzet van.

 - De miért pont én?

 - Mert azt mondtam. Jelen pillanatban nem az a legnagyobb problémánk, hogy összevesztetek, szóval megpróbálhatnátok felnőtt módjára viselkedni. Gyerünk, hívd fel!

Tudtam, hogy Liam Daddy Direction énjével nem lehetett csatába szállni, ezért megadtam magam és kelletlenül előhalásztam a mobilom. Körülbelül a tizedik csörgés után végre megszólalt egy hang a vonal túlsó végén. Nem Louis volt.

 - Szia, Harry! Hannah vagyok, Hannah Walker. Louis itt hagyta a telefonját, üzensz neki valamit?

Sziasztok!
Végre megérkezett a 37. fejezet is, és most már ünnepélyesen be tudom jelenteni, hogy kitört a nyár, vagyis tudjuk hozni gyakrabban a részeket. Remélem, örültök ;) Kommentelni továbbra is ér. 
Ja igen, van még egy bejelentésünk. Fél év után úgy döntöttünk, hogy ideje lecserélni a designt, ezért most ezt választottuk. Nekünk tetszik, de természetesen a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.
Csók és pacsi, Carmen xx