41. fejezet

NIALL

Reggel kissé kómásan keltem. A tegnapi nap után enni sem volt sok kedvem. Nem mintha ez választás kérdése lett volna - ennem kellett és kész. A konyha felé indultam, hogy a maradék pizzát egyedül eltüntessem. Tegnap a nagy rohanásban a többiek simán otthagyták volna az érintetlen kaját, de én megmentettem. Mégsem veszhetett kárba, akkor sem, ha az a mocsok Marcus szállította ki. A rám váró, ínycsiklandó ételre gondoltam, de ahogy benyitottam az ajtón, Louist pillantottam meg. És mit csinált? Éppen bele készült harapni az utolsó szelet pizzába. Odatrappoltam hozzá és egy határozott mozdulattal kivettem a kezéből.

 - Ez az enyém!

 - Még mit nem! - vette vissza a kezemből, majd látványosan harapott belőle egy nagyot. Fintorogtam egyet, mire rám nyújtotta a nyelvét. - Rendelj magadnak. Ebbe már belekezdtem.

 - Rendben, de te nem fogsz kapni belőle.

Előkaptam a telefonom, de természetesen megint nem volt térerőm. Egy ideje már gondjaim voltak ezzel a készülékkel, talán le kellett volna cserélnem. Fel-alá kezdtem járkálni, hátha valahol erősebbek lesznek a jelek. Már a ház előtti kertben jártam, mikor valami furcsa zajra lettem figyelmes. Mintha egy autó hajtott volna a kocsibejáróra...

 - Biztos csak Simon - motyogtam, majd megtorpantam. Volt térerőm.

Megpróbáltam a lehető legkevesebbet mozogni, miközben kikerestem a cheshire-i pizzéria telefonszámát. Még akkor kértem el Harry-től, mikor legelőször itt jártunk, biztos, ami biztos alapon. Hát, most jól is jött. Már éppen tárcsáztam volna, mikor egy ismerős hangot hallottam meg.

 - Niaaaaaaaaaaall!

Ahogy felpillantottam, kicsit összezavarodtam. Nem tudtam eldönteni, hogy azért képzelődöm-e, mert nem aludtam ki magam, vagy azért, mert üres a gyomrom.

 - Niaaaall! - visított fel újra Matt, majd a nyakamba vetette magát, Láttam, hogy teljes sebességgel száguldott felém, de nem gondoltam volna, hogy ilyen erővel csapódik majd nekem. Az ütközés miatt felborultam, Matt pedig rám esett. Láthatóan élvezte a helyzetet. - Még mindig gyönyörűek a szemeid.

Szótlanul meredtem rá. Igazából nem tudtam hová tenni a jelenlétét. De tényleg, mégis mit keresett itt? Hirtelen egy kéz ragadta meg a pulcsiját, és lerántotta rólam.

 - Matt, viselkedj már! A srácok meg fognak ijedni tőled - nevetett Chloe, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen a földről. - Hello, Niall! Ne haragudj Mattre. Kicsit... lehengerlő személyiség. De hát ezt már tapasztaltad.

Nevetve poroltam le a nadrágomat, majd a barna hajú fiúra pillantottam. Lerítt róla, hogy ez élete nagy pillanata. Itt van Cheshire-ben. A One Directionnel. Jobb nem is lehetne. Úgy tűnt, nem én voltam az egyetlen, aki észrevette, hogy Matt milyen izgatott.

 - Bemegyünk Mattel - ragadta meg a srácot Chloe, majd a ház felé vonszolta.

 - Próbáld megakadályozni, hogy kitweetelje, hogy itt vagyunk. Nem lenne jó vége - figyelmeztettem őket.

 - Hát persze.

Chloe már nem is figyelt rám, sokkal jobban lekötötte, hogy visszafogja Mattet. A srác fel akart venni egy cigicsikket az ajtó mellől, mert biztos volt benne, hogy az hozzáért Zayn szájához. Mosolyogva néztem utánuk, majd hirtelen eszembe jutott valami. Ha itt van Chloe és Matt, akkor...

 - Na, ki vagyok? - fogta be a szemem valaki hátulról. 

 - Nem tudom. Simon? - találgattam. Hát persze hogy tudtam. Emma volt az. Megfogtam a kezét és gyorsan szembefordultam vele. Szinte láttam magam előtt, ahogy az arcomra kiül egy hatalmas, idióta vigyor.

 - Nem talált. Paul vagyok - kacagott fel, mire még jobban elmosolyodtam. Kezdtem attól félni, hogy szétreped az arcom.

 - Francba. Nem is tudom, hogy ronthattam el - suttogtam, miközben végigsimítottam Emma haján. Ő mindeközben körém fonta a karját, majd magához húzott. Az arcomat belefúrtam a nyakába és mélyeket szippantottam az illatából. Vanília. Imádom. Egy kis ideig így álltunk, aztán Emma kibújt az ölelésemből. Legszívesebben visszahúztam volna magamhoz, de ahogy megpillantottam az arckifejezését, összeszorult a gyomrom.

 - Baj van, Emma? - kérdeztem aggódva, majd a lépcsőhöz tereltem, hogy leüljünk. - Történt valami?

 - Nem, semmi új. Csak a tegnapi.

 - Ezt már megbeszéltük. Marcus nem jó srác. Maradj távol tőle. Te nem ismered, de mi sajnos igen - ráztam a fejem szomorúan.

- De nem gonosz. Épp, hogy segíteni próbált - tiltakozott Emma. - Hinned kell nekem, Niall.

Felsóhajtottam. Emmának nem lett volna szabad itt lennie. Otthon kellett volna maradnia, ott, ahol biztonságban lehet. Ehelyett mit csinált? Utánunk jött, most meg arról próbál meggyőzni, hogy Marcus jó fej. Remek.

Már nyitottam volna a szám, hogy mondjak valamit, mikor valaki felordított a házban. Harry.

MATT

- Mi a jó franc?

Meglepetten néztem a földön ülő Harry-re. Az előbb annyira megijedt tőlem, hogy szabályosan legurult az ágyról. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hangosan tud ordítani. Elég rémisztő volt.

 - Ki vagy és mit keresel az ágyamban? - kérdezte lassan, tagoltan. Úgy beszélt, mintha minimum fogyatékos lettem volna.

Nem válaszoltam. Elvégre mit mondhattam volna? Meleg vagyok, mellesleg directioner és te vagy a kedvencem? Igen, ez aztán biztos megnyugtatta volna. Meg sem szólaltam, helyette végigfuttattam a szemem Harry-n. A haja még kócosabb volt, mint általában, a szeme álmos és... volt rajta alsógatya. Nem úgy volt, hogy meztelenül alszik? Valószínűleg észrevette, hogy stírölöm, mert a takaró felé kapott, de félúton megmerevedett. Valamiért elbizonytalanodott. Egy pillanatig gondolkozott, majd vonakodva megszólalt.

 - Ugye van rajtad ruha?

Bólintottam, mire ő megkönnyebbültem magára rántotta az eddig rajtam lévő takarót. Ülő helyzetbe tornáztam magam és úgy helyezkedtem, hogy a lehető legjobb kilátásom nyíljon rá. Végül is, ő Harry Styles. Ahogy elnéztem, kicsit kényelmetlenül érezte magát. Talán az volt a baj, hogy leplezetlenül bámultam. Igen, mintha anyu valamikor mondta volna, hogy az illetlenség.

 - Matt vagyok - törtem meg a csendet. Kicsit kínos volt.

 - Harry - biccentett, majd megköszörülte a torkát. - Hogy kerülsz ide?

 - Emmával és Chloeval jöttem. A barátjuk vagyok.

Harry félredöntött fejjel értelmezte a hallottakat, aztán hirtelen felnevetett. De nem ám halkan, diszkréten. Ugyan! Olyan hangosan, hogy biztosra vettem, hogy aki aludt még ebben a házban, az most felébredt. Vártam egy kicsit, de Harry nevetése nem gyengült. Sőt, ahogy elnéztem, már a könnye is folyt.

 - Harry, minden oké? - kérdeztem bizonytalanul.

 - Persze, csak... Én... Bocsi, de... Nem megy...

Megvontam a vállam és úgy döntöttem, megvárom, amíg megnyugszik. Tökéletesen ráértem, meg amúgy is, Harry Styles-t nézegethettem. Vagyis a fejét, a többi részét ugyanis elrejtette a takaró. Mindegy, az is szép volt. Éppen a szemöldökének az ívét tanulmányoztam, mikor kinyílt a hátam mögött az ajtó.

 - Harry, jöhetsz reggelizni - szólalt meg Zayn, majd egy kis szünet után folytatta. - Vagyis jöhettek. Liam, nem úgy volt, hogy a bungalóba mész?

Liam? Zayn azt hitte, hogy Liam vagyok? Liam James Payne? Igaz, hogy háttal ültem neki, úgyhogy az arcomat nem látta, de akkor is. Ezek szerint hátulról egyformák vagyunk? Lélegezz, Matt.

 - Várj, te nem is Liam vagy.

Összerezzentem. Észre sem vettem, hogy Zayn mellém sétált. Sebaj, így legalább őt is le tudtam csekkolni. A haja nem volt beállítva és láthatólag borotválkozni is elfelejtett. Hm, szexi. Zavartan kapkodta a szemét a fuldokló Harry és közöttem. Végül nálam állapodott meg. Összefonta a karját a mellkasa előtt, a fél szemöldökét pedig kérdőn felvonta. Azt hiszem, a szívem kihagyott egy pillanatra.

 - Szóval, ki vagy?

Szívesen megmondtam volna, hogy ki vagyok, még az összes elérhetőségemet is megadtam volna neki, de nem ment. Nem tudtam megszólalni. Csak tátogtam, mint egy fulladozó hal.

 - Ő... Matt... Emma és Chloe... barátja - nyögte a szavakat Harry két nevetés között.

Zayn szemében megérté csillant.

 - Ó, ez mindent megmagyaráz - mosolyodott el féloldalasan. Bumm. Csoda, hogy még élek. - Figyelj, Harry! Szedd össze magad. Én addig lemegyek Matt-tel.

Felkaptam a fejem, Zayn pedig intett, hogy kövessen. Még egyszer ránéztem Harryre, aki csukott szemmel, mélyeket lélegezve próbált megnyugodni, majd kiugráltam a szobából. Zayn a lépcsőkorlátnak támaszkodva várt rám.

 - Matt, mi? Niall már mesélt rólad, és hogy őszinte legyek, nem túlzott - mondta a konyhába menet. - Harryre rá se ránts, csak azon nevetett, amit Niall mesélt nekünk. Lehet, hogy nem mondta, de komolyan megijedt tőled akkor, mikor találkoztatok.

Komolyan? Megijesztettem Niall Horant? Húha. Mondani akartam valamit, hogy Zayn ne nézzen teljes idiótának, de nem találtam a hangom. Ez a srác túl jól nézett ki, csoda, hogy eddig nem vetettem magam a nyakába.

 - Hát, sok csaj tanulhatna tőled. Bemászni az ágyába? Nem vagy semmi, haver - nevetett fel, majd kacsintott egyet.

Miután bement a konyhába, és biztos voltam benne, hogy nem lát, hangtalan sikításba kezdtem és össze-vissza ugráltam. Nem bírtam magammal, na.

 - Minden rendben? - érintette meg valaki a vállam.

Felnéztem és éreztem, hogy fülig vörösödöm. Nem más állt előttem, mint Harry édesanyja, Anne. Életnagyságban.

 - Biztos te vagy Matt - mosolyodott el, majd gyengéden a konyha felé tolt. - Gyere enni. Biztos éhes vagy, Chloe meg Emma amúgy is aggódik, hogy hova tűnhettél.

LIAM

Idegesen forgattam a kezeim között a Rubik-kockámat. Még egy rajongótól kaptam az egyik dedikáláson, de sosem voltam túl jó ebben a játékban. Egyszer sem sikerült még kiraknom, nem úgy, mint Zaynnek. Neki szerintem csukott szemmel is ment volna. Feladtam. Leraktam a kockát és elterültem a földön. Gondolkoznom kellett.

Lehunytam a szemem. Mikor legközelebb kinyitottam, azt vettem észre, hogy esik. Errefelé ez nem meglepő, úgyhogy nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Hallottam azonban egy másik hangot is. Valaki dörömbölt az ajtón.

 - Akárki is vagy, légyszíves menj el - kiabáltam ki.

Semmi kedvem nem volt beszélgetni. Túl sok problémám akadt, amiket csendben, magamban terveztem megoldani, ahogy mindig is szoktam. Reméltem, hogy az ajtó előtt álló személy minél hamarabb befejezi a kopogást. Fogalmam sem volt, ki az, de jelen pillanatban nem is érdekelt. Egy dolgot szerettem volna csak nagyon. Azt, ha békén hagy.

 - Liam, engedj be! Kérlek.

Chloe. Pont az a személy, aki elől a leginkább el akartam bújni. Tegnap éjjel, amikor ideértünk, először Annehez mentünk. Annyira álmosak voltunk, hogy Harry nem kockáztatta meg az utat a bungalóig, úgyhogy mindannyian az anyja házában aludtunk. A többiek még mindig ott voltak, én azonban ahogy meghallottam Chloe hangját, azonnal átmenekültem ide. Azt hittem, nem keres majd. Tévedtem.

Elhatároztam, hogy nem engedem be. Próbáltam elhitetni magammal, hogy ezt azért teszem, mert magányra van szükségem. Persze, ez nem volt igaz. Chloeval bármikor szívesen beszélgettem volna, és ettől eléggé megijedtem. Természetesen Niall-lel is szerettem beszélgetni, de ez nem ugyanaz volt. Ha Chloera gondoltam, mindig valami különös izgalom fogott el. Eszembe jutott, amikor ott állt előttem egy szál törülközőben. Emlékeztem, hogy milyen gyönyörű volt. Gyorsan elhessegettem a képet a szemem elől. Azóta nem is beszéltünk.

 - Jól van, ha ennyire nem vagy kíváncsi rám, elmegyek - kiabált be Chloe, a dörömbölés pedig abbamaradt.

El akart menni. Gondolkodás nélkül pattantam fel a földről, olyan gyorsan, hogy beleszédültem. Nem érdekelt. Az ajtóhoz száguldottam, feltéptem és kibámultam a szakadó esőbe. Chloe már félúton járt a ház felé vezető úton.

 - Várj! - kiabáltam utána. - Chloe, ne menj el!

Chloe megfordult és értetlenül nézett rám. Az előbb még nem akartam beengedni, most pedig itt kiabálok, hogy maradjon. Teljesen ésszerű. Egyébként is, hogy hagyhattam, hogy itt álljon kint? Ez nem csak egy egyszerű kis zápor volt.

 - Gyere be! Kérlek! - könyörögtem neki. Még a kölyökkutyaszemeket is bevetettem a cél érdekében.

Chloe motyogott valamit az orra alatt, majd vonakodva megindult felém. Arrébb álltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni.

 - Úgy tűnik, mindig vizes vagyok, mikor beszélgetünk - nevetett fel.

 - Ne haragudj, hamarabb be kellett volna engedjelek - szabadkoztam, miközben a szekrényben turkáltam.

 - Ugyan, semmi baj. Itt bent pillanatok alatt megszáradok, olyan jó meleg van.

 - Azért ezt terítsd magadra. Nem akarom, hogy megfázz - nyújtottam oda neki egy pokrócot.

Chloe mosolyogva vette ki a kezemből a takarót, majd háttal nekikuporodott az egyik radiátornak és jól bebugyolálta magát. Miután kényelembe helyezkedett és én is leültem vele szembe, gondterhelten pillantott rám.

 - Jól vagy, Liam?

 - Persze. Miért ne lennék jól? - vontam meg a vállam, de nem néztem a szemébe.

 - Hát, itt ez a Genevás balhé, meg Danielle is... Gondoltam, talán jól esne, ha beszélhetnél róla valakivel - mosolyodott el zavartan.

Igaza volt. Arra volt szükségem, hogy valaki meghallgasson. Elmondtam neki mindent, a Danielle-lel való szakításomtól kezdve Geneva halálán át Marcusig. Tényleg mindent kiadtam magamból, ő pedig figyelmesen hallgatott. Egyszer sem szakított félbe, csak akkor szólalt meg, mikor a történet végére értem.

 - Liam, annyira sajnálom. Bárcsak tudnék valahogy segíteni - szorította meg a kezemet.

El akartam mondani neki, hogy már ezzel rengeteget segített, de képtelen voltam rá. A bőröm lángolt, ahol Chloe megérintett, én pedig elvesztem a szemeiben. Hirtelen azon kaptam magam, hogy egyre közelebb hajolok hozzá. Nem próbált megállítani. Milliméterenként csökkent köztünk a távolság, míg végül ajkaink össze nem értek. Chloe egy pillanatra megmerevedett, de aztán viszonozta a csókomat. A kezével a hajamba túrt, én pedig az arcát simogattam, és megpróbáltam minél közelebb húzni magamhoz. Nem tudtam gondolkozni, de abban biztos voltam, hogy minimum ezer pillangó szabadult el a gyomromban.

Hirtelen egy hideg fuvallat csapott meg, mi pedig rögtön szétrebbentünk. Elfelejtettem visszazárni az ajtót? Én barom. Elég dühös voltam, amiért valaki megzavart minket. A mérgem helyét azonban a teljes sokk vette át abban a pillanatban, ahogy megláttam az ajtóban álló személyt. Mire reagáltam volna, már késő volt. Chloe kiviharzott a bungalóból.

Sziasztok! 

Íme, itt van a 41. fejezet. Inkább már nem is mondom, miért nem hoztuk hamarabb, úgyis tudjátok... Remélem, ez is ugyanúgy fog tetszeni, mint az eddigiek. Kommentelni továbbra is ér. Mielőtt kérdeznétek, a párbeszédeket a végén több részre osztottuk szét. Sehogy sem bírtunk olyat összehozni, ami passzolt volna.

Csók, Carmen ;) xx