42. fejezet

CHLOE

 - Chloe, várj! – rohant utánam Liam.

Mint aki fittyem sem hányt rá, továbbmentem. Semmi kedvem nem volt hozzá. Csókolóztunk, aztán megjelent ő az ajtóban. Kiráz a hideg a csajtól. Most valószínűleg azt hiszi, mániákusan próbálom tönkretenni a kapcsolatukat, úgyhogy nem kockáztattam meg egy vitát Liammel ráadásul a füle hallatára.

 - Gyorsabb vagyok nálad.

 - Én viszont előnyben vagyok – morogtam, miközben az autóhoz siettem.

Liam azonban sprintelésbe kezdett, éppen akkor ért el, amikor a kocsikulcsért nyúltam volna. Francba. Most komolyan menjek vissza a táskámért azok után, hogy így elrohantam?

 - Ez nem az, aminek látszik – fordított magával szembe Liam.

 - Én nem is gondoltam bele semmit.

Szemmel láthatóan ledöbbent. Biztosan azt hitte, máris gyártottam a kis elméleteimet. Tapasztalatból tudtam, hogy ezek nem vezetnek semmi jóra, így próbáltam nem gondolni semmi rosszra. Kihasználva, hogy összezavarodott, kislisszoltam a szorításából és visszasiettem a bungalóba.

 - Minden rendben van? –kérdezte Danielle, ahogy az előszobába léptem.

Ökölbe szorítottam a kezem és próbáltam minél kimértebben lélegezni, nehogy véletlenül leüssem a csajt. Gyorsan felkaptam a táskámat, majd szó nélkül sarkon fordultam. Az ajtónál majdnem beleütköztem Liambe, aki úgy nézett rám, mint egy kölyökkutya, akitől elvették a játékát.

 - Meg kell beszélnetek – szólaltam meg, mielőtt bármit is mondhatott volna. – Nektek, kettőtöknek – mutattam rájuk.

Mielőtt bármelyikük is tiltakozhatott volna, seperc alatt a küszöbön kívül termettem. Becsuktam az ajtót. Gondolkoztam a becsapáson is, de az nekem túl picsásnak bizonyult. A kocsihoz siettem. Próbáltam nem rápillantani a hátsó ülésen elterülő BRIT feliratú pulcsira, amit anno Liam adott nekem. Amikor törülközőben feszítettem előtte. Valószínűleg akkor estünk… estem belé. Megráztam a fejem és rátapostam a gázra. A Styles család bungalója olyan húsz-huszonöt percnyi autóútra volt a házuktól. A húsz-huszonöt percet Chloe-sebességben kell számolni. Az átlagnál jóval gyorsabban vezettem. Megfogadtam, hogy a lehető leggyorsabban visszamegyek a többiekhez. Aztán megláttam a Starbucksot, és kész, elcsábultam. Leparkoltam az autót és a kávézó felé vettem az irányt. Majdnem a pulthoz értem, amikor elém ugrott egy tizenhárom év körüli lány.

 - Te vagy az – bámult rám tátott szájjal. Már vártam, mikor csordul ki a nyála. – Tényleg te vagy az?

 - Nem, én az angol királynő vagyok. Lennél olyan kedves és odaengednél a pulthoz? – mutattam az eladóra.

Megrázta a fejét és előhúzta a telefonját. Ekkor koppant. Az iPhone tokján a One Direction díszelgett.

 - Ezt aaanyira kitweetelem! – örvendezett. – Mennyi új követőm lesz, el sem bírom képzelni!

Szerintem ő a betegesen megszállott rajongók közé tartozott, aki a banda minden lépését még azelőtt tudta, mielőtt igazából megtörténtek volna. Nem kétséges, látta a Sugarscape-en a posztot rólam Liam BRIT-es pulcsijában. Mielőtt kikerülhettem volna, mellém ugrott és a következő, amire emlékeztem, az a vaku villanása. Kis híján megvakultam. A legijesztőbb mégis az volt, hogy volt ideje előkapnia a 1D matricákkal ellátott fényképezőgépét. A vaku fényétől még mindig nem láttam tisztán. Neki még egy kép kellett, ezúttal a telefonjával örökített meg.

 - Ebből világtrend lesz! – ugrándozott. – Köszönöm, Chloe Martins! – nyomott egy puszit az arcomra.

 - Ho hó! – ragadtam meg. – Honnan tudod a teljes nevemet?

 - Én mindent tudok – kacsintott rám. Hátborzongató. – Még a szüleid nevét is tudjuk. Tudod, mi, vérbeli Directionerek. Vagyis csak a legmegszállottabbak. – Legörültebbek, javítottam ki magamban.

 - Tudod mit?  Menj innen! Kiszívod az életerőmet – löktem el magam elől, de nem tántorított. Mit akart? Interjút? Szívesen meginterjúvolom a fogait, biztosan szépen dalolnak, miután kiütöttem őket. – Térj vissza a meseszép világodba, ahol mindent a One Direction ural. Gurulj ki a napsütésbe, vagy mit tudom én.

 - De nem is süt a nap – értetlenkedett. – És én nem is gurulok! – háborodott fel. – Kövérnek tartasz? – visított.

Megforgattam a szemeimet és erőt vettem magamon, nehogy sértő jelzőkkel illessem. Utat vágtam magamnak a pultig, megrendeltem magamnak a szokásos karamellás latte macchiatomat és visszasiettem az autóhoz. Ledobtam magamról a pulcsimat. Ekkor kiesett belőle egy cetli. A csaj becsempészte a Twitter felhasználónevét a zsebembe. Ezt nem hittem el. Már túl sok volt. Egyre jobban csodáltam a fiúkat, amiért nap, mint nap kibírták ezt. Ez a lány nem vérbeli rajongó volt, inkább egy figyelemhiányos kislány. A Styles rezidencia felé hajtottam. Erős késztetést éreztem arra, hogy lecsekkoljam a csaj twitterét, de inkább nem tettem. Bele sem mertem gondolni, milyen ok-okozati összefüggéseket vonhatott le. „Miért van Chloe Martins Cheshire-ben? Mit keres itt? Vajon finom a kávéja? A mobilos képen csúnyán hunyorog, azt nem tölthetem fel! Miért nem lehet mindenki olyan fotogén, mint én?” Még a hátamon is felállt a szőr. Közben behajtottam a bejáróra. Becsengettem. Nem mertem benyitni, hiszen nem egy megszokott vendég voltam itt. Austin szívélyesen betessékelt és az étkezőbe vezetett ebédelni. Úgy döntöttem, még nem említem meg a rajongót, akivel találkoztam. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Egyetlen üres hely volt, Niall és Anne, Harry anyja között. Hihetetlen, hogy az a nő mennyire szép.

 - Csak most terítettem meg – állt fel Harry. – Hozom a levest.

 - Nincs neked erre valami külön embered, vagy ilyesmi? – kérdeztem.

 - Itt nincs – vigyorgott. – Nem mintha amúgy lenne – mentegetőzött. – Tudjátok, öhm, izé a srácokkal felváltva intézzük ezeket, mert tök muris, és értitek, nem nagy cucc, tényleg, régen is így volt, mielőtt…

 - Szerintem értik, édesem – tette rá a kezét Anne a fia karjára.

Matt egyre jobban elalélt, már ha az lehetséges. Csoda, hogy nem folyt még el az asztal alá valami undorító trutyiba, annyira olvadozott. Harry nemsokára megjelent egy nagy fazék levessel. Végül is hét emberre nem kis meló főzni, főleg, hogy Niall a pletykák szerint két adagot is képes elfogyasztani.

LOUIS

 - Ez nagyon fincsi volt – ütögette a hasát Matt az ebéd után.

 - Neked még a kutyaszar is fincsi lett volna, ha azt Harryvel eszed – jelentette ki Chloe.

Mindenki röhögésben tört ki. Csak reménykedtem, hogy Anne ebből nem hallott semmit. Körülbelül öt egész perce felvonult a hálószobájába.

Nem hittem volna, hogy valaki megközelíti Niall gyomrának méretét, de Matt vetekedett vele. Komoly ellenfeleknek számítottak. Csak éppen Matt szebb látványt nyújtott evés közben. Igaz, Niall most kivételesen nem hasonlított a legantiszociálisabb, legügyetlenebb ősemberek egyikéhez, valószínűleg Emma miatt figyelt a kinézetére.

 - Guitar Hero parti? – vetette fel Zayn.

Egymásra néztünk Harryvel és elismerően bólintottunk. Régen mennyit játszottunk vele! Lassan felemeltük a hüvelyujjunkat és öklöztünk egyet. Hirtelen felpattantam az asztaltól. Én akartam először párbajozni valakivel. A nappaliba érve felkaptam az egyik játékgitárt, amíg Harry a játékot keresgélte. Kinyitotta a tokot, majd elkeseredett arccal felém fordult.

 - Eltört.

 - Hogy micsoda? – ütöttem térdhajlaton. – Eltört, vagy eltörted? – kérdeztem kihangsúlyozva az utolsó szót.

 - Esküszöm, így találtam – beszélt hozzám, immár a földről, ugyanis az előzőleg rámért ütésemtől összecsuklott.

 - Csak mert mindig legyőzlek, ezért eltörted? Te sunyi disznó!

Harry messzire rohant, egészen a lépcsőfordulóig. Közben megérkezett a brancs többi tagja is. Szórakozva nézték végig az előbb lezajlott jelenetet. Hálásan tapsoltak, én pedig nem tehettem mást, mint meghajolni.

Harry szégyenteljesen ballagott vissza a nappaliba. Szemügyre vette a játéklemezt és hosszasan tanulmányozta. Pár pillanat múlva csodálkozó tekintet ült ki az arcára. Még többször megforgatta, mire levonta a következtetést.

 - Ezt összeharapdálták – jelentette döbbenten.

Oké, beismerem, mégsem egy sunyi disznó. Felszaladt az emeletre, hallottam az ő és Anne hangját, majd visszatért közénk.

 - Anya azt mondta, hogy Gemma áthozta Paws-t és kint felejtették a lemezt. Ő meg játéknak nézte.

Paws, mint a kutya? Mostantól ő számított az első számú ellenségemnek. Austin után. Ki nem állhattam a srácot.

 - Van valami más a Call of Duty-n kívül? – sóhajtott fel Austin. Emlegetett szamár. – Ami szórakoztató is.

 - Van, de… izé – hebegett Harry –, de tudnotok kell, az még régi. A többit elvittem magunkhoz, anya meg nem játszik. Biztosan nem vett újat… Meg amúgy is poénból vettük meg – elvörösödött. – High School Musical 3 Dance.

 - Tökéletes. Keresd ki és azonnal tedd be – ugrott fel Matt. – Te leszel Troy.
Harry megadóan az Xbox 360 mellé térdelt, kutakodva a lemez után. Niall már-már megfulladt a röhögéstől, Emma szintúgy, Zayn a combját csapkodta, Austin a földön fetrengett. Egyszer szentté avattatom azt a kutyát, az holtbiztos. Ez a látvány a világ minden kincsét megérte. Matt kikapta a lemezt Harry kezéből, majd örömteljesen behelyezte a konzolba. Elindította. A kis gépezet néhány reccsenés után meghalt és füstölni kezdett. Ettől még jobban nevetett mindenki.

 - Anya, az Xboxszal mi lett? – ordított egy hatalmasat Harry.

 - Azt összenyalta a kutya. A belsejét.

Nem volt mit tenni. Kész, vége. Harry megkísérelte újra beindítani, természetesen sikertelenül. A röhögés lassan elapadt, amikor rájöttek, hogy a füst nagyon büdös tud lenni és jobb, ha elhagyják a szobát. Austin és Zayn szétszéledtek. Amióta Simonnál egy szobában aludtak, jobban megkedvelték egymást, ahhoz képest, hogy első találkozásukkor Zayn egy tolvajnak nézte, aki ellopta Harry autóját. Chloe ugyan megpróbálta elráncigálni Matt-et, ő azonban egy millimétert sem mozdult. Felsóhajtott és kihívta Emmát a teraszra. Niall megveregette Harry vállát, aki még mindig a földön csücsült, mellette a füstölgő Xboxszal, egy eltört lemezzel és egy High School Musicales tokkal a kezeiben. Szerencsétlenebbül nem is nézhetett volna ki. Kaptam az alkalmon és lefényképeztem. Megnyitottam a Twittert. Hezitáltam, először nem akartam feltölteni a képet, de mégis megtettem. Harry lehuppant a kanapéra közém és Matt közé.

 - Kész vagyok. Ez a Marcusos mizéria amúgy is kikészít – a könyökét a térdére tette, a fejét a tenyerébe csúsztatta. -, most meg ez. Még mindig bennem van, hogy talán itt is figyel minket.

- Nem tudom, ki az a Marcus – szólalt fel Matt vágyakozó hangon. – De én szívesen lennék benned.

Harry lassan felemelte a fejét a tenyeréből és egyenesen a mellettem ülő srácra bámult. Egy jó ideig farkasszemet néztek, aztán pacsiztam egyet Matt-el, nehogy hallgatás-beleegyezés alapon még ígéretnek vegye Harry bamba fejét. Rácsaptam mindkettejük térdére és a konyhába indultam. Ott találtam Niallt is. Valamin nagyon agyalt.

 - Ezt láttad már? – fordította felém a laptopját.

A Twitter volt megnyitva, úgyhogy nem értettem, mi volt olyan érdekes, amitől a nagy gondolkodó arckifejezését kellett magára öltenie. Elég vicces látványt nyújtott az összeszorult szemeivel. Aztán leesett, hogy ilyenkor mindig a trendeken van a hangsúly. Először azt hittem, csak az imént kiposztolt Harry-s képtől örült meg a rajongótábor, ám a helyzet korántsem volt viccesnek mondható.

 - #CheshireDirectionersGetReady! – olvastam az első helyen álló hashtaget.

Ekkor rontottak be a lányok a konyhába. Chloe sietve elmesélte a találkozását azzal a rajongóval, majd az utcára néző ablakokhoz vezettek minket. Egyre többen gyülekeztek a ház előtt.

NIALL

 - Minden készen áll? – böktem hátba Harry-t, aki éppen a gombokkal volt elfoglalva.

 - Mint látod, csak az ingem van rajtam – vonta össze a szemöldökét -, úgyhogy nem.

 - És a többiek, ők mit csinálnak?

 - Honnan tudjam? – meredt rám. – Gondolom ugyanazt, mint én.

Ezt nem hittem el! Azt hittem, elégszer leszögeztem, hogy szeretném, ha hétre mindent megcsinálnának. Háromnegyed hét volt, és meg sem terítettek. Megígérték, hogy segítenek, erre itt lazsáltak. Miközben én három órát töltöttem a konyhában. Miközben sikerült Emmát lefoglaltatnom Anne-nel és Matt-tel. Miközben próbáltam elviselni a rajongók őrült sikoltozását, és nem utolsó sorban, miközben igyekeztem nem elrontani az estét. Ugyanis Emmát el akartam vinni vacsorázni, de a házból sem mertem kimozdulni. Annyian csoportosultak odakinn… Szóval házhoz hoztam az éttermet. Vagyis megpróbáltam. Általában Liammel főzöcséztünk, de ezúttal a bungalóban kellett maradnia. Úgy beszéltük meg, hogy majd éjjel mi is csatlakozunk hozzá, ha tiszta a terep, mivel kicsit sokan voltunk Anne házában.

Éppen a terasz felé tartottam, hogy megnézzem, mi a helyzet, amikor Matt-be botlottam.

 - Ugye tudod, hogy Emmát már nem sokáig tudjuk lefoglalni? Mindjárt vége a filmnek.

 - Csak tartsátok bent. Majd jelzek – utasítottam Matt-et, majd tovább folytattam az utamat.

Louis vigyorogva fogadott a teraszon. Időközben gömblámpásokkal szerelte fel a faszerkezetet, sőt, még arra is figyelt, hogy az én helyemen a baloldalra tegye a kanalat. A mosolya még szélesebbre húzódott a tátott szám látványára. Tényleg egész szépen kidekorálta a helyet.

 - Lógsz eggyel – bökött oldalba önelégülten.

Bólintottam, majd a ház felé vettem az irányt. A több órás főzőcskézéstől szó szerint az égnek állt a hajam. Amikor megpillantottam magam a tükörben, eléggé megijedtem. Borzalmasan festettem. Megragadtam a legközelebbi fésűt és valahogy rendbe raktam azt a madárfészket odafenn. Már amennyire sikerült. Miután végeztem, utoljára lecsekkoltam a fiúkat. Mindannyian öltönyben sorakoztak a hátsó ajtó előtt.

 - Jó pincérek leszünk, na! – nyugtatott meg Harry.

Zayn hangosan felhorkantott, majd újra kihúzta magát és megköszörülte a torkát.

 - Szolgálatára, Mr. Horan – pukedlizett.

 - Ti teljesen idióták vagytok – állapítottam meg. – Azért ezt ne csináljátok majd, oké?

Tiszteletteljesen meghajoltak, én pedig kuncogva felindultam a lépcsőn Emmáért. Vagyis először Mattért, hogy ő meg lelkileg felkészítse. Remek, eddig tartott a magabiztosságom. Éppen a korlátért nyúltam, nehogy a lábaim felmondják a szolgálatot az izgalomtól, amikor egy mély férfihang félbeszakított. A bejárati ajtó mögül kiabált.

 - Most azonnal engedjetek be, ti agyatlanok! – dörömbölt.

Louis egyből az ajtóhoz sietett. Simon állt a küszöbön. Legalábbis úgy gondoltuk. A kapucniját a fejére húzta és egy elázott papír cetlit szorongatott. A házba lépve egy hatalmas tócsa keletkezett alatta, amiben több pillanatig toporgott, mielőtt kibújt volna a cipőiből. A papírdarabot visszagyűrte a zsebébe. Lőttek a vacsinak.

 - Ez teljesen okés, szerintem is. Mármint, nem mintha én lennék a menedzseretek, akinek elvileg tudnia és kellene mindent rólatok – dühöngött -, és informáltnak lennie, akármi történt veletek. Nem, én csak Simon vagyok, az idióta – eddigre már az Empire State Buildinget súrolhatta a vérnyomása –, akit nemes egyszerűséggel otthagytok a házban, miközben ti vakációzni jöttök Anne-hez. Neki kellett felhívnia ma délután, hogy itt vagytok.

 - De Anne nem is mondta, hogy felhí... – szólalt fel Louis.

 - Maradj csendben! – hallgattatta el, majd jó hangosan levegőt vett.

 - Az a lényeg, hogy itt vagy, nem? – próbáltam oldani a hangulatot.

 - Ti meg miért néztek ki így? – nézett végig a fiúkon.

 - Niall-nek randija lesz – közölte Zayn. – Itt. Emmával. Tudod, Austin húgával.

Érdeklődően felhúzta a szemöldökét, de nem szidott le, inkább megveregette a vállamat, sok sikert kívánt, majd ledobta magát egy kanapéra a nappaliban. Akkor mégis állt a randi. Megkönnyebbülten megálltam annak a szobának az ajtaja előtt, amelyikben Matt, Anne és Emma filmeztek. A megbeszéltek szerint kopogtam hármat és megvártam Mattet.

 - A filmből még van öt perc. Körülbelül. Aztán kisminkeljük és felöltöztetjük Emmát. Te még átöltözöl?

 - Minek? – csodálkoztam.

 - Nem is tudom, mondjuk, mert farmer és pulcsi van rajtad, és jelenleg én jobban nézek ki, pedig most bőgtem végig a Szerelmünk Lapjait? – fonta össze a kezeit a mellkasa előtt.

Lenéztem magamra. Tényleg elég hétköznapin néztem ki.

 - Húsz perc? – sóhajtottam.

 - Megteszi – vigyorgott Matt és becsapta az ajtót maga mögött.

Mivel a sietségben Harry és Zayn rohantak vissza a mi házunkhoz összepakolni, a legelegánsabb ruhadarabom egy fehér póló volt. Átcseréltem arra a pulcsit, Harry bőröndjéből pedig kölcsönvettem egy zakót.

Öt percem volt még, és csak remélni tudtam, hogy Emma nem fog túlságosan kiakadni az instant randitól.

Örömtelin letrappoltam a lépcsőn. Mindenki Simon köré csoportosult a nappaliban és hullafehér arccal bámultak egy papírlapot. Egy kicsit mintha felderültek volna, amikor beléptem a szobába.

 - Niall, mondd, hogy te hagytál üzenetet, amikor elindultunk ide! – meredt rám Louis.

 - Micsoda? Nem, dehogy! Nem rémlik? Marcus beállított, állítólagos infókkal, satöbbi?

 - Akkor tényleg nagy a baj – sóhajtott fel Simon és a kezembe adta a papírlapot. – Ezt ma találtam meg, a földön. Valószínűleg már tegnap ott lehetett, amikor elindulhattatok, de csak ma vettem észre. 

„Simon, elmentünk. Majd mindent megmagyarázunk!” Még egyszer végigolvastam a lapot. Aztán megint.

 - Van ötletetek, hogy ki hagyhatta ott a lapot?

Mindannyian ugyanarra a személyre gondoltunk. Marcusra. Biztosan akkor hagyta ott, amikor megpróbálta bebizonyítani az ártatlanságát. 

 - Az a disznó volt, Marcus. Tutira kitervelte az egészet. Tudta, hogy el fogunk menni Simon házából. Csak azt nem tudta, hogy hova - őrjöngött Harry.

Kínomban a zsebemben lévő telefonom után nyúltam. Ekkor észrevettem egy olvasatlan SMS-t.

„A jó öreg Simon bácsi is megérkezett? Helyes. De szeretném, ha az eszetekbe vésnétek, hogy Cheshire sem nyújt majd menedéket sokáig.”

Ezzel tényleg lőttek a vacsorának.



Sziasztok! Igen, tisztában vagyunk vele, hogy mindannyian azt hittétek, hogy meghaltunk, olyan régen nem volt új rész. Nagyon-nagyon sajnáljuk. A sulikezdés és egyéb okok miatt (amit nem szeretnénk kifejteni), nem nagyon jutott időnk az írásra. De az a lényeg, hogy végre meghoztuk a fejezetet, nem? A beküldött párbeszédekből megígértük, hogy hármat be fogunk tenni a történetbe. A 41. fejezetbe csak egy került bele, ebbe viszont beleszőttük a másik kettőt is, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Nem tudom, mikorra hozzuk majd a következő részt, de szeretnénk, ha tudnátok, hogy szeretünk titeket és megnyugtatlak titeket, egy jó ideig még boldogítjuk a népet az agymenéseinkkel ;)
Puszi, Mimi :) xx