43. fejezet

Megjegyzés: a történet (attól függetlenül, hogy lassan frissítettük a blogot) most körülbelül május közepén tart, úgyhogy ne lepődjetek meg...

Jó szórakozást! :)

AUSTIN

Na jó, túl sok volt ez nekem mára. Egyedül Simon volt az, aki normálisan, józan ésszel volt képes gondolkodni és nem kezdett azonnal pánikolni, mint mi, többiek. Azonnal visszautazott Londonba, hogy átkutattassa az ő és a fiúk házát, a srácokat pedig arra kérte, hogy ameddig nem jelentkezik, maradjanak Cheshireben. Még mindig itt voltak a legnagyobb biztonságban. Ezek után nem vágytam már semmi másra, csak egy kiadós alvásra. Ahogy bedőltem az ágyba, rögtön el is nyomott az álom…

- Csak most terítettem meg – állt fel Harry. – Hozom a levest.

 - Nincs neked erre valami külön embered, vagy ilyesmi? – kérdezte Chloe.

 - Igazából nagyon is van – kacsintott Harry.

A semmiből hat öltönyös pasi bukkant elő, majd felcsendült a Diszkópatkányok című film betétdala.

 - „What is love, baby don’t hurt me, don’t hurt me, no more!” – énekelte Harry, miközben az öltönyös hapsik lekapták magukról az ingjüket és belekezdtek a híres táncjelenetbe.

Egy tompa puffanás riasztott fel az álmomból. Kezdett már nagyon elegem lenni abból, hogy minden este újra átéltem az aznap történteket, persze kisebb-nagyobb változtatásokkal. Az utóbbi egy hétben annyi furcsa dologban volt részem, mint eddig soha. De komolyan, volt itt már pszichopata gyilkos pizzafutárnak öltözve, rejtélyes üzenet, lehallgatás és gyilkossági vád is. Ha hazaérek, első dolgom lesz kérelmezni a jogi gyakorlatom felfüggesztését. Az agyam nincs hozzászokva ezekhez a baromságokhoz, teljesen felmondta a szolgálatot. Most is mi volt ez a zene? Szó szerint utálom.

„What is love, baby don’t hurt me, don’t hurt me, no more!”

Felültem az ágyban és a sátán hangjának forrását kezdtem keresni. A „zene” határozottan az éjjeliszekrény mellől szólt. Méghozzá a telefonomból. Ez volt a csengőhang.

 - Mi a jó…

Nem értettem a helyzetet. Legutóbb még a Drive by volt beállítva. Minél hamarabb véget akartam vetni ennek a kínzásnak, úgyhogy a képernyőre pillantottam. Tudnom kellett, ki hívott, mert csak így tudtam eldönteni, hogy felvegyem-e, vagy kinyomjam.

 - Franc! – kiáltottam fel, amikor megláttam a villogó Apa feliratot. Mivel nagyon összevesztünk, biztos voltam benne, hogy csak vészhelyzet esetén hívna fel. Nem akartam többet rontani a helyzeten, szóval gyorsan felvettem.

 - Mi a fenének van neked telefonod, ha nem vagy képes válaszolni a hívásomra? – szólt bele ingerültem a telefonba.

 - Neked is szia, Apu! Örülök, hogy hallhatom a hangodat. Jól vagyok, köszönöm kérdésed. Sokkal kényelmesebb a barátaim kanapéja, mint az otthoni ágyam. Képzeld, még a légkör is jobb.

 - Még ma képes leszel befejezni a hülyeséget vagy továbbra is önmagadat adod? – kérdezte, majd hirtelen ordítani kezdett. – Mit képzelsz, mégis kivel beszélsz? Valamelyik dalospacsirta barátocskáddal?

 - Hacsak nem pártoltál át az énekesi pályára, akkor nem.

 - Ne szemtelenkedj itt nekem, inkább mondd meg, hogy hová vitted Emmát!

 - Miért nem kérdezed meg tőle? Mellesleg nem én hoztam ide, magától jött utánunk.

 - Szóval azok is ott vannak. Rögtön gondolhattam volna – jegyezte meg cinikusan. – Egyébként pedig nem veszi fel a telefont. Biztos most is a szőke herceg után rohangál. Az is ugyanolyan, mint a többi…

Unottan hallgattam, ahogy Apa Niallt ócsárolta. Sosem értettem, hogy igazából mi is a baja vele. Nyilván féltette a lányát egy popsztártól, de mivel esélyt sem adott neki, csak a rosszat feltételezte. Egy idő után felment bennem a pumpa, ezért megpróbáltam leállítani.

 - Ha csak egy kicsit is foglalkoznál a lányoddal, rájöhetnél, hogy milyen sokat jelent neki Niall. Apa, jobb srácot nem is találhatott volna magának, higgy nekem. Nagyon sokat jelent neki Emma, nem fogja összetörni a szívét. Talán el kellene fogadnod, hogy a kislányod lassan felnő.

- Még te adsz nekem leckét az életről? – röhögött ki, majd újra komolyra fordult a hangja. – Nem érdekel a nyálas szerelmi történeted, az én véleményemet úgysem fogod megváltoztatni. Nem engedem, hogy Emma is olyan elcseszettül végezze, mint te. Estére legyen itthon. A kis barátjától meg elbúcsúzhat örökre, mert a tavaszi szemeszter után költözik a bentlakásos iskolába.

 - De…

 - Nincs de. Ne feledd, estig van időd.

Szitkozódva kikászálódtam az ágyból és gyorsan magamra kaptam egy pulcsit. A legkisebb mértékben sem érdekelt, hogy alul csak egy alsógatya volt rajtam. Ahogy kiléptem az ajtón, azonnal megláttam Mattet, aki éppen Harry ajtajának kulcslyukán leskelődött befelé.

 - Matt, te mi a jó francot csinálsz?

 - Harry éppen öltözik – vonta meg a vállát, majd egyszerűen visszafordult.

Jobbnak láttam, ha inkább nem zavarom, úgyhogy folytattam utamat Emmáék szobája felé. Kopogtam egyet, nehogy rosszkor nyissak be. Miután nem érkezett válasz, benyitottam. Emmát sehol sem láttam, Chloe viszont úgy nézett ki, mint akit most ébresztettem fel.

 - Elárulnád, hogy mit mégis keresel itt hajnalok hajnalán? – mordult rám.

 - Először is, mindjárt tíz óra van. Másodszor, akadt egy kis gond.

 - Mily meglepő – fordult át a másik oldalára és a fejére húzta a takaróját.

Odasétáltam az ablakhoz, széthúztam a függönyt, majd lerántottam Chloe-ról a takarót.

 - Estére otthon kell lennünk, szedd össze Mattet, háromkor indulunk – adtam ki a parancsot.

 - MICSODA? – rontott be Matt a szobába. – Én aztán tuti nem megyek sehová. Még csak Harryt láttam félmeztelenül.

 - Én pedig inkább gyalog megyek utánatok, minthogy most felkeljek – közölte Chloe.

 - Nekem mindegy, akkor maradjatok. Chloe, elviszem az autódat, ti meg majd megoldjátok magatok. Én megkeresem Emmát.

Meg sem vártam a válaszukat, hanem egyből a földszintre indultam. A nappaliba érve megpillantottam Niallt és Emmát, ahogy a kanapén összebújva elmélyültek egy Jóbarátok ismétlésben. Nekidőltem a lépcsőnek és csendben figyeltem őket.

 - Cső Austin, mizu? – vágott hátba Zayn, majd elvonult a konyhába.

Erre már Emma és Niall is felkapta a fejét. Gyorsan elhúzódtak egymástól, Niall pedig elvörösödött.

 - Hát, én pont enni készültem… Meg amúgy is, meg kell kérdeznem Zaynt, hogy megetette-e már a hörcsögöket – hadarta, ahogy elviharzott.

 - Nincsenek is hörcsögök – nézett utána zavartan Emma, majd megpaskolta a mellette lévő helyet a kanapén. – Ülj le és mondd, hogy mi a baj.

 - Apa hívott – sóhajtottam fel.

Emmának azonnal lefagyott az arcáról a mosoly. Mintha csak tudta volna, hogy mit fogok mondani.

 - Felvettek? – kérdezte alig hallhatóan.

 - Estére otthon kell lennünk – válaszoltam együttérzőn.

Emma szomorúan bólintott és felment a szobájába. Egy ideig még üldögéltem a kanapén, majd én is elindultam készülődni. A lépcső felé tartva kopogást hallottam. Alighogy beengedtem, Liam már el is rohant mellettem. Már csuktam volna be az ajtót, de a szemem sarkából észrevettem valakit.

 - Austin? – kerekedtek ki a szemei.

 - Danielle.

DANIELLE

Austin egy szál alsógatyában és pulóverben állt előttem, de nem éreztem magam kényelmetlenül. Végül is, láttam már kevesebben is.

 - Jó a boxered. Ha jól emlékszem, ezt még tőlem kaptad a szülinapodra – mutattam a Pac-man mintázatú alsóra.

 - Karácsonyra – javított ki.

 - Részletkérdés – kacsintottam rá. – Beengedsz, vagy…

 - Tőlem csinálhatjuk idekint is, szeretem az extrém helyszíneket.

Nevetve vállba vágtam, majd egyszerűen elsétáltam mellette. Liam a nappali küszöbén felvont szemöldökkel fogadott.

 - Ne mondj semmit, elmesélem – húztam magammal a kanapéra.

 - Eddig még nem mondtad el neki? Mi az, talán szégyellsz? – szólt utánunk tettetett felháborodással Austin, miközben felment a lépcsőn. – Megjegyeztem.

Megforgattam a szemem, majd Liamhez fordultam.

 - Mennyit szeretnél tudni? – kérdeztem óvatosan.

 - Csak amennyit muszáj, ne menj bele a… részletekbe.

 - Szerintem jól döntöttél – helyeztem magam kényelembe, majd belekezdtem a történetbe. – Gondolom, azt tudod, hogy Austinnal pont egyidősek vagyunk. Akkor ismerkedtünk meg, mikor Londonba költöztem a Balettintézet miatt. Egy baráti összejövetelen ismertem meg a szobatársamon keresztül. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, el is mentünk egy pár randira. Igazából sosem jöttünk össze, de a viszonyunk elég közeli volt, ha érted mire célzok.

Liam zavartan bólintott, majd felpattant és a konyhába sietett. Pár perc múlva kettő pohár vízzel tért vissza.

 - Nekem szükségem van rá, úgyhogy gondoltam, neked is hozok egyet – nyújtotta át az egyik poharat.

Megvártam, amíg lehajtja az egészet és mikor láttam, hogy nincs teljesen rendben, a kezébe nyomtam az enyémet is.

 - Köszönöm – vörösödött el, majd a tarkóját vakarva pillantott rám. – És szabad tudnom, hogy meddig tartott ez a dolog?

 - Miután lediplomáztam, visszaköltöztem Manchesterbe és lassan megszakadt köztünk a kapcsolat – vontam meg a vállam.

 - Aztán összejöttél Marcusszal – állapította meg szórakozottan. – Tényleg, ugye már nem zaklat?

 - Ugyan, arra már nem lenne ideje amellett, hogy titeket terrorizál – szólalt meg Austin a nappali ajtajából. – Tudod, mindenkinek szüksége van egy kis pihenésre.

 - Igen, hát persze – motyogta Liam. – Most, hogy így mondod, elég fáradt vagyok. Le is dőlök egy kicsit. Sziasztok…

Miközben elhaladt Austin mellett, Austin megrángatta a szemöldökét, amitől Liam még jobban kikészült. Csodáltam, hogy ebben az állapotban épségben feljutott a lépcsőn.

 - Na, hogy bírta? – kérdezte Austin, miközben levágódott mellém a kanapéra.

 - A felénél majdnem elájult, de lehetett volna rosszabb is.

Nem tudtuk, hogy mit mondjunk egymásnak, csak kínosan üldögéltünk egymás mellett.

 - Szóval – köszörülte meg a torkát Austin. – Hogy ityeg a fityeg?

 - Veled ellentétben nekem nincs fityegnivalóm.

 - Jelen pillanatban nekem sincs – kacsintott rám. – Na, de komolyan, hogy vagy?

 - Jól, jól – legyintettem. - Mi az, hogy Marcus terrorizálja a srácokat? Ugye, csak vicceltél?

Austin szarkasztikusan felnevetett, majd megrázta a fejét.

 - Sajnos nem – sóhajtott fel. – Te tényleg nem tudsz semmiről?

 - Honnan tudnék? Az utóbbi időben az amerikai elnökkel közelebbi kapcsolatban álltam, mint a fiúkkal.

 - Igaz – bólintott elgondolkozva. – Úgy tűnik, nekem kell, hogy beavassalak. Az lesz a legjobb, ha ott kezdem, hogy Genevát meggyilkolták. Erről talán még te is tudsz. Másnap reggel megjelent a srácoknál az anyja és meggyanúsította Zaynt, hogy köze van hozzá. Fel is akarta jelenteni. Én, mint jövőbeli ügyvéd, segítettem nekik összerakni a képet. Éppen rájöttünk, hogy Zaynnek nincs használható alibije, amikor érkezett egy névtelen SMS, ami figyelmeztetett, hogy a többieknek sincs.

 - Pontosan miért is gyanúsított meg titeket?

 - Ha belegondolsz, végül is logikus. Először is, Zaynnel elég csúnyán váltak el. Meg itt volt ez a pletyka, amit Geneva terjesztett. Gondolom, te is hallottad, hogy azt állította, hogy a fiúk lelopták a zenéjét. Az anyja helyében én is a fiúkat gyanúsítottam volna.

 - De hogy jött az SMS? Valaki lehallgatott titeket, vagy mi? – jegyeztem meg ironikusan.

 - Hát, ezt eltaláltad. Egy virágboltban Harrynek nekiment egy fickó, akinek egy tetoválás volt a tarkóján…

 - Egy pisztoly – fejeztem be, Austin pedig kérdőn pillantott rám. – Marcus régebben egy utcai bandába tartozott – kezdtem magyarázni. - Drogot árultak, fegyvereket adtak el. Persze, voltak riválisaik is. A legtöbb ügyletet Marcus legjobb haverja, Jagger intézte. Ő volt a legjobb a környéken, bármit meg tudott szerezni, úgyhogy mindenki el akarta tenni láb alól. Hazafelé menet lőtték le, azonnal meghalt. Marcus az ő tiszteletére csináltatta a tetoválást. Olyanok voltak, mint a testvérek.

 - Nem gondoltam volna, hogy Marcusnak vannak érzései – pislogott meglepetten Austin. – A végén még megsajnálom.

Elmosolyodtam és megvontam a vállam. A legtöbb emberhez hasonlóan Austin is az előítéleteire hagyatkozott Marcusszal kapcsolatban. Igaz, hogy nem a legártatlanabb ember, de szeretni attól még tudott, persze csak a maga módján. Nekem például sosem mondta, hogy „szeretlek”, de éreztette, hogy fontos vagyok neki. Sokan azt mondták, hogy cserben hagytam, amikor beköptem a rendőröknek, de a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. Szerelmes voltam belé, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy megölt egy embert. Ha akkor lecsukják, talán megváltozik, és nem történik meg mindez.

 - Szerintem térjünk vissza a témához – zökkentett ki a gondolataimból Austin. – Miután megkaptuk az SMS-t, egyből Simonhoz mentünk, mert nem éreztük magunkat biztonságban a házban. Később kiderült, hogy jól döntöttünk. Louis és Harry előző este összekaptak, ezért Louis nem otthon aludt, így nem tudott arról sem, hogy eljöttünk. Közben ő is kapott egy SMS-t és egyből a házba sietett. Ott volt Marcus.

 - Honnan tudtátok, hogy ő volt? – kérdeztem közbe.

 - Ez csak utólag derült ki. Louis csak arra emlékezett, hogy a betörőnek egy pisztoly volt a nyakára tetoválva. Azonnal összeraktuk, hogy a lehallgatós ember és a betörő egy és ugyanaz, csak azt nem tudtuk, hogy kicsoda. Másnap Niall éhes lett. Rendelt egy pizzát és ki volt a pizzafutár? Marcus. Liam azonnal felismerte, Louis pedig észrevette a tetoválását. Azután enyhén megijedtünk, és ide menekültünk. Kábé ennyi.

 - Aha – bólintottam, miközben megpróbáltam feldolgozni az információkat. – De várj. Marcus pizzafutárnak állt?

 - Nem hiszem, de így tudott a legkönnyebben a közelünkbe férkőzni. Azt állította, hogy információi vannak Geneva gyilkosáról. Mi persze tudtuk, hogy csak össze akar minket zavarni, ezért azonnal kidobtuk. Nem bízunk meg benne.

A beszélgetésünket egy köhintés zavarta meg. Az ajtóban egy nálam fiatalabb lány állt, bőrönddel és kisírt szemekkel.

 - Emma, elkészültél? – pattant fel mellőlem Austin. Ezek szerint ő volt a húga.

 - Hova mentek? – sétáltam én is melléjük.

 - Hosszú a történet, de haza. Te még maradsz?

 - Nem, én is indulni készültem. Csak beugrottam – nevetgéltem, majd a tekintetem Emmára tévedt. Az a lány szinte szó szerint felnyársalt a szemeivel. – Hazavigyelek titeket? Autóval vagyok.

 - Nem kell, kö… - kezdte Austin, Emma azonban félbeszakította.

 - Megköszönnénk – mondta bármiféle kedvesség nélkül. – Így legalább Chloe haza tud menni a saját autójával. Tudod, ő a legjobb barátnőm.

CHLOE

Az ablakból figyeltem, ahogy Emma és Austin beszáll Danielle autójába, majd elhajtanak. Ezt később biztosan számon kérem Emmán. Nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek magammal, úgyhogy aludtam egy nagyot, aztán felfedezőútra indultam a házban. Kár volt. Kivel futottam össze az első sarkon? Természetesen Liam James Payne-nel. Próbáltam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre, de ezt nehéz volt kivitelezni egy ilyen szűk folyosón. Azért megpróbáltam. A remény hal meg utoljára.

 - Jó napot, Chloe – köszönt rám Liam a kelleténél kicsit lelkesebben.

 - Inkább estét – morogtam, majd megpróbáltam elsétálni mellette. Nem sikerült.

 - Várj – húzott vissza a karomnál fogva. – Beszélnünk kellene.

 - Tőlem... De azért igazán elengedhetnéd a kezemet.

Liam a vendégszobába indult, én pedig kelletlenül követtem. Jobban tettem volna, ha fel sem kelek. Minek játszom én Dóra, a felfedezőt?

 - Szóval, miről szeretnél beszélni? – csuktam be magam mögött az ajtót.

 - Hát, rólunk?

 - Mi az, hogy rólunk? Olyan van, hogy rólam és rólad. Olyan nincs, hogy rólunk.

 - De… ami a bungalóban történt? – kérdezte Liam zavarodottan.

 - Mi történt a bungalóban? Nem történt ott semmi.

 - Szerintem túldramatizálod a dolgot – jegyezte meg.

Nem akartam hinni a fülemnek. Még én dramatizálom túl? Közel sem voltam hozzá. Sőt, inkább szívességet tettem azzal, hogy tudomást sem vettem a dologról. Neki állított be az ex-barátnője, most meg még ő problémázott. Kezdett nagyon felidegesíteni.

 - Szóval túldramatizálom? – csattantam fel. – Szerintem igazán érthető, hogy ki vagyok akadva, mikor én lelkizek veled, te rám mászol, és elhiteted velem, hogy talán még esélyem is van nálad, erre beállít a csodálatos ex-barátnőd és rögtön ejtve vagyok. Tényleg. Túldramatizálom. Szerintem is.

 - Mire akarsz ezzel kilyukadni? – értetlenkedett Liam.

 - Hogy mire? Arra, hogy egy rohadt nagy bunkó vagy, a drágalátos Danielle-lel együtt. Tényleg, hogy vagytok? Sikerült megbeszélni? – fűztem hozzá szarkasztikusan.

 - Igen, megdumáltuk. Rendben vagyunk.

 - Fantasztikus, sok boldogságot. Neked meg külön gratulálok, amiért ilyen gerinctelen módszerekkel próbáltad visszaszerezi a volt barátnődet. De tudod mit? Örülök, hogy sikerült – vágtam a fejéhez, majd kirohantam a szobából.

Most aztán felment bennem a pumpa. Mégis mi a francot képzelt magáról? Azt hitte, hogy csak egy bábu vagyok? Az, hogy híres, még nem jogosítja fel arra, hogy így bánjon velem. Nagyon elegem lett belőle, ki kellett szellőztetnem a fejem. Reménykedtem benne, hogy sikerül elkerülnöm mindenkit, de az előszobában Louis-ba ütköztem.

 - Ó, helló Chloe – üdvözölt, miközben felvette a kabátját. – Valami baj van?

 - Lényegtelen. Hová mész?

 - Hogy én? Berúgni.

 - Csodás. Várj meg, én is jövök – nyúltam a kabátom után.

Értékeltem, hogy Louis nem kérdezett semmit. Látszott rajta, hogy ő sincs teljesen rendben és biztos voltam benne, hogy egyszerűen csak örült, hogy akadt egy partnere az iváshoz. Kiterelt az ajtón, majd intett, hogy kövessem. Pár háztömbön keresztül szótlanul sétáltunk egymás mellett, aztán vigyorogva hozzám fordult.

 - Chloe, hány éves is vagy?

 - Két hét múlva tizennyolc, de nyugodj meg, van hamis személyim – kacsintottam rá, majd kérdő arckifejezését látva magyarázni kezdtem. – A szüleim szín alkoholisták. Tizennégy éves korom óta iszom. Még mielőtt megkérdeznéd, drogozni nem nagyon szoktam. Nem nagyon. A füvet alkalmanként szeretem, de nem vagyok függő.

 - Sosem próbáltam még – dünnyögte az orra alatt Louis.

 - Nem? Akkor épp itt az ideje. Tuti, hogy találok valakit, imádni fogod – kacsintottam rá, majd behúztam az egyik pubba.

 - Te, jó fej vagy – nézett rám elismerően, majd körbepillantott a helyiségben. Kábé hat ember üldögélt bent, és nem úgy nézett ki, hogy belátható időn belül többen lesznek. Pont megfelelő hely egy popsztárnak a lerészegedéshez. – Most figyelj, kislány – lökte meg a vállam, majd felállt az egyik asztalra és elordította magát. – Van valakinél fű?

Semmi reakció. Most komolyan, tényleg így akart anyagot szerezni? Amatőr.

 - Egy adagért 150 fontot fizetek – tette hozzá, mire a hat emberből négy azonnal felugrott. Louis felnevetett, majd rábökött az egyikre. – Tetszik a kalapod, tőled veszem.

A szerencsés kiválasztott azonnal kirángatta a zsebéből az anyagot és dülöngélve indult felénk.

 - Készülj – húzott magához Louis.

Nem teljesen értettem a szándékát, de felkészültem a legrosszabbra is. Minden nagyon gyorsan történt. Ahogy a pasi átadta Louis-nak a füvet, ő megragadta a kezem és rohanni kezdett. Fogalmam sem volt, meddig futottunk, de mire megálltunk, már alig kaptunk levegőt.

 - Ez meg mi a jó franc volt? – kérdeztem lihegve.

 - Húsz fontom alig van, nemhogy százötven – feküdt el a földön. – Mázli, hogy nem követett, tovább nem bírtam volna futni.

 - Olyan részeg volt, hogy szerintem a kocsma ajtajáig sem jutott el – ültem le mellé és kivettem a zsebéből a cuccot. – Van egy kis probléma. Nincs mibe tekerni.

 - Várj meg itt – állt fel Louis, majd eltűnt egy kis utcában.

Elfeküdtem a földön, behunytam a szemem és gondolkodni kezdtem. Eddig sosem beszéltem komolyabban Louis-val, de úgy éreztem magam, mintha már ezer éve ismerném. Nem kellett magam megjátszanom vele, vagy erőlködnöm, mint Liammel. Tényleg, Liam. Amióta kiléptem a házból eszembe sem jutott. És még nem is voltam részeg.

 - Máris kidőltél? Még nem is csináltunk semmit – hallottam Louis hangját meglepően közel az arcomhoz. Kinyitottam a szemem és egy pillanatra lefagytam. Közelebb volt, mint gondoltam.

 - Behatoltál a magánszférámba, Tomlinson.

 - Szereztem piát is a papír mellé, Martins – emelt fel egy üveg whiskyt.

 - Megbocsátva.

Louis a kezemnél fogva felhúzott a földről, és a közeli park felé vezetett. Egyenesen a közepén álló szökőkút felé vette az irányt. Csak akkor tűnt fel, hogy végig fogta a kezemet, amikor elengedte, hogy lesöpörje a mellette lévő padot.

 - Remélem, megfelel – ült le és megpaskolta a mellette fennmaradó helyet.

 - Több, mint csodás.

Ahogy leültem, egyből a kezembe nyomta a papírt.

 - Te biztosan profibb vagy nálam – vonta meg a vállát.

 - Igen, úgyhogy azt is tudom, hogy a piával kezdünk – vettem el tőle az üveget.

Néhány gyors mozdulattal felbontottam és egy hatalmasat kortyoltam belőle. Nem volt a legjobb minőségű, de én ilyenhez voltam szokva.

 - Ugye nem vagy finnyás? – kérdeztem tőle.

 - Nem – kapta ki a kezemből a whiskyt és jól meghúzta. – Ez olyan, mint a gázolaj – fintorgott és azonnal visszalökte nekem.

 - Csak az problémázik, akinek telik minőségi piára – jegyeztem meg ironikusan. – Több marad nekem.

Úgy tűnt, hogy tényleg be akart rúgni, ha már ezzel is beérte. A whisky villámgyorsan elfogyott és nemsokára a szökőkút szélén találtuk magunkat. Felcsavartam a cigiket. Pont kijött belőle két darab.

 - Ezt elrakjuk későbbre – tettem félre az egyik cigit, a másikat pedig felajánlottam neki. - Te akarod először, vagy kezdjem én?

 - Hölgyeké az elsőbbség – próbált udvariaskodni, miközben rá volt írva az arcára a félelem.

 - Nem vagyok hölgy – mondtam, aztán egy nagyot szívtam az első cigiből.

Louis kikerekedett szemekkel figyelt, én pedig úgy döntöttem, hogy tovább húzom az agyát. Beszívtam egy újabb adag füstöt, és karikákat fújtam az ég felé. – Te jössz, Louis. Légy férfi.

Bólintott, majd falfehér arccal a szájához emelte a cigit és nyelt egy nagyot. Végül erőt vett magán, összeszorított szemekkel és remegő kézzel szívott belőle egyet. Kis híján megfulladt, de azért csak megcsinálta.

 - Na, nagyon borzalmas volt? – nyúltam volna a cigiért, de nem adta ide. Csodálkozva figyeltem, ahogy elvigyorodik és beleszív egy újabbat.

 - Rosszabbra számítottam – passzolta át nekem. – Gyorsan meg fogom szokni.

Az első cigit gyorsan elszívtuk, a hatás pedig nem maradt el, főleg Louis esetében. Látszott, hogy még soha életében nem próbálta a füvet.

 - Képzeld, nem is szeretem a répát. Most már egyenesen utálom. Mi a francért kellett anno megszólalnom? Mellesleg el tudod képzelni, hogy engem valaha is Louis Troy Austinnak hívtak? Érted, ez a világ legszánalmasabb neve. Troy, mint az a kornyikáló cicafiú abból a gusztustalan musicalből. Az Austinról meg ne is beszéljünk. El tudod ezt hinni? Undorító – nevetett fel. – Tényleg Chloe, kitaláltam egy jó viccet. Mi az, állóvíz és gusztustalan?

 - Fogalmam sincs…

 - Undorí-tó – röhögött fel, én pedig inkább meggyújtottam a második cigit is. Ha így folytatja, biztos szükségem lesz rá.

 - Amúgy nekem is van egy undorító középső nevem – vontam meg a vállam.

 - Tényleg? Ki vele – mondta, majd törökülésbe helyezkedett és úgy nézett rám, mint egy kisgyerek, aki az esti meséjét várja.

 - Alice.

 - De hát ez tök normális – kiáltott fel felháborodottan és az arcomba fröcskölt egy adag vizet.

 - Hé, én csak jó fej akartam lenni, hogy jobban érezd magad.

 - Ennél jobban nem is érezhetném magam. Végre nem azzal foglalkozom, hogy Harry Austinnal lóg és szerintem már a nevemet sem tudja. Az sem érdekel, hogy Eleanor elvetette a gyerekét, ami még csak nem is tőlem volt, hanem a gusztustalan, undorító, hájas, valószínűleg büdös ex-menedzserünktől. Aztán még nekem jelenti be, hogy terhes.

Szívtam egy jó mélyet a cigiből. Halványlila gőzöm sem volt, hogy miről beszélt, de ha ilyen, amikor be van állva, akkor többet biztos nem kap füvet.  Egyszer csak négykézlábra ereszkedett és megindult felém. Meglepődtem, hogy nem esett le a szökőkút pereméről, főleg ilyen állapotban.

 - Hetek óta nem éreztem magam ilyen jól. Te legalább elviselsz.

Tudtam mire készül, úgyhogy szívtam még egy utolsót és belehajítottam a cigit a vízbe. A füstöt a számban tartottam, és amikor Louis már csak pár centire volt, mindet belefújtam az arcába.

 - Szóval így játszunk…

Megragadta mind a két kezemet és a következő pillanatban hátradöntött a peremre. Mielőtt még akármi is történhetett volna, taszítottam egyet rajta, mire mindketten beleestünk a vízbe. Louis előnybe került, amit ki is használt azzal, hogy a száját az enyémre tapasztotta. Megpróbáltam kiszabadulni alóla, de a szorítása csak erősödött. Biztosan érezte, ahogy ellenkezem, mert hirtelen elhúzódott tőlem.

 - A francba is már, Tomlinson! – káromkodtam el magam és a pólójánál fogva visszarántottam magamhoz.

Ötletem sem volt, meddig smároltunk a vízben, mire abbahagytuk és visszaindultunk. Részegen. Beállva. Csuromvizesen.

LIAM

Tök jó. Egész éjszaka nem aludtam semmit. Egész végig azon agyaltam, hogy vajon mi lehet Chloe-val. Tegnap utána kellett volna mennem, amikor kirontott a szobából. Erre én barom mit csináltam? Tíz percig bámultam magam elé, és mire feleszméltem, már sehol sem volt. Ráadásul este se jött haza. El is rabolhatták, vagy megerőszakolhatták, vagy meggyilkolhatták. Bármi is történt vele, azért én vagyok a hibás. Hirtelen elhatározásból kipattantam az ágyamból, felöltöztem és a földszintre indultam. Elhatároztam, hogy megkeresem Chloe-t, de könnyebb dolgom volt, mint vártam. A lépcső alján megtaláltam a pólóját, amit tegnap viselt. Megkönnyebbültem, legalább épségben hazaért. Pár lépéssel arrébb azonban olyan dolgot találtam, amire nem számítottam. Egy nadrágot. Louis nadrágját.

 - Mi a…

Reméltem, hogy csak véletlen egybeesés, de ahogy egyre közelebb jutottam a nappalihoz, egyre inkább elvesztettem a reményt. Útközben megtaláltam Chloe nadrágját és Louis pólóját is. Ráadásul minden ruhadarab csurom vizes volt. Ha ezek ketten tényleg azt csinálták, amire gondoltam, akkor örülhettek, hogy nem Harry anyukája ébredt fel ilyen korán. A nappali ajtajában még vettem egy utolsó nagy levegőt, aztán beléptem. Szerencsére, nem az a látvány fogadott, amire számítottam. Igaz, hogy Chloe és Louis teljesen összegabalyodva aludtak a kanapén, de legalább fehérnemű volt rajtuk. Akkor nem történhetett semmi. Legalábbis semmi durva. Azért rájuk terítettem egy pokrócot, hátha Anne mégis hamarabb kel fel, mint ők. Valószínűleg ennek a helyzetnek sem örült volna. Úgy döntöttem, ha már itt vagyok, megreggelizek. Öntöttem magamnak egy adag müzlit és letelepedtem a pulthoz. Pár perc múlva Louis támolygott be az ajtón. Továbbra sem volt rajta túl sok ruha.

 - Reggelt, Liam – motyogta még félálomban. – Nem tudod véletlenül, hogy hol van fejfájás-csillapító?

 - Talán csak nem hosszú estéd volt? – szúrtam oda a kelleténél talán egy csöppet durvábban. Louis meglepetten pillantott rám.

 - Most meg mi bajod van?

 - Semmi, semmi… Csak aggódtam. Igazából mindannyian aggódtunk. Egyszerűen eltűntetek Chloe-val, minden szó nélkül.

Ennél a pontnál nem tudtam nem észrevenni, hogy Louis szája egy széles vigyorra húzódott. Komolyan alig akartam elhinni, hogy képes így viselkedni velem, mikor tudja, hogy én és Chloe… Nem is tudja. Senkinek nem beszéltem róla. Mindenki olvasta a pulcsis sztorit a Sugarscapen, de annak a honlapnak a cikkeit senki sem veszi komolyan. Adtam Chloe-nak egy felsőt, de nem történt semmi. Csak egy csók. Tegnap előtt. A bungalóban. Amiről Chloe-n, Danielle-en és rajtam kívül senki sem tudott. Maximum Emma, Matt és esetleg Austin. De a srácok semmiképp. Ha egy kicsit is kommunikatívabb lettem volna, most nem tartanánk itt. Chloe velem aludna Louis helyett. De nem. Minek is kommunikálnék?

 - Föld hívja Liamet, minden rendben? – integetett a szemem előtt Louis.

 - Persze, csak elbambultam.

 - Azt vettem észre. Elárulod végre, hol a fejfájás-csillapító? Szétrobban a fejem.

 - Második polc jobbra, ott kell lennie valahol – sóhajtottam fel, majd miután bevette a gyógyszert, megköszörültem a torkomat. – Szóval, mi jót csináltatok?

 - Ittunk – vágódott le mellém egy tál müzlivel ő is. – Oké, tudom, hogy te nem tudod, milyen érzés berúgni, de hidd el, néha nagyon jó. Mintha te lennél a világ ura. Ja, azt nem tudod, milyen.

 - Téged elnézve csak addig lehet jó, ameddig nem vagy másnapos – viccelődtem, mire halkan felnevetett.

És ekkor tűnt fel a szeme. Teljesen vörös volt. Mint aki…

 - Louis, ti füveztetek? – kérdeztem letaglózva.

 - Mi? Á, nem. Soha. Hogy gondolsz ilyet? Én nem. Semmi pénzért. Hát, végül is. Talán. Egy kicsit. Igen, na, ne nézz így rám – dadogott össze-vissza.

Elképzeltem. Beállt Louis. Beállt Chloe. Tegyük össze a kettőt.

 - Louis, történt valami más is?

 - Nem sok, de Chloe nagyon jól csókol.

Azt hiszem, csak egy hajszálon múlott, hogy nem fulladtam bele a müzlimbe. Azt mondta, hogy Chloe nagyon jól csókol. Ezek szerint megcsókolta. De ha nem vagyok ekkora idióta, akkor valószínűleg engem csókol meg, nem Louis-t. Ezt elcsesztem.

 - És azt elárulnád, hogy lettetek vizesek? Vagy tudod mit? Meséld el az egészet.

 - Nem teljesen emlékszem, de éppen berúgni indultam, amikor megjelent Chloe. Valami miatt nagyon zaklatott volt, úgyhogy csatlakozott hozzám. Aztán volt whisky, fű, aztán beleestünk a szökőkútba és smároltunk. Röviden ennyi.

Nem tudtam, mire véljem a hallottakat. Kicsit csalódtam mindkettőjükben. Ennyire beállni már tehetség. Mit csinálnának ezek alkohol nélkül, mint én? Ráadásul bárki megláthatta őket, és nem hiányzott plusz egy dráma. De komolyan, a világ legnagyobb fiúbandájának egyik tagja részegen fetreng egy szökőkútban egy ismeretlen lánnyal, miközben a sajtó tudomása szerint még együtt van Eleanorral. Mi ez, ha nem szenzáció?

 - Srácok, gyertek ide gyorsan! – kiabált Chloe a nappaliból. Ezek szerint ő is felébredt.

Louis-val odasiettünk hozzá, ő pedig felhangosította a tévét. Éppen a híradó ment…

MARCUS

„Újabb fejlemény Geneva Lane meggyilkolásával kapcsolatban. Napvilágra került egy biztonsági kamerás felvétel, amely a néhai énekesnő halála előtt tíz perccel készült egy közeli kávézó előtt. A felvételen Geneva Lane egy ismeretlen férfi társaságában látható. A feltételezett gyilkos megközelítőleg 190 centiméter magas, barna hajjal és kék szemmel. Különleges ismertetőjele egy, a tarkóján található, pisztolyt ábrázoló tetoválás. Személye egyelőre azonosítatlan. Bármilyen információval kéretik a rendőrséghez fordulni.”

Remek. Most megint hordhatok sálat és kapucnit, pedig egyre csak melegebb lesz. Legszívesebben megfojtottam volna a drága ikertestvéremet. Igazából bármikor szívesen megfojtottam volna, de most különösen erős volt a késztetés. Tony Carlson Hauer, most jó nagy szart kavartál nekünk.

Sziasztok! Élünk! Visszatértünk! BUÉK!

Az utóbbi hónapokban egy kisebb-nagyobb alkotói válságban szenvedtünk. Már az is megfordult a fejünkben, hogy megszüntetjük a blogot. Aztán megint összekerültünk huzamosabb ideig. Ezt a részt körülbelül tizenkét óráig írtuk. Egyhuzamban. Mellesleg ma van a blog első születésnapja, úgyhogy egy extra hosszú prémium részt kaptok, reméljük, nem zavartunk össze senkit ;)

Csók, Carmen & Mimi :) xx