Megjegyzés: a történet (attól függetlenül, hogy lassan frissítettük a blogot) most körülbelül május közepén tart, úgyhogy ne lepődjetek meg...
Jó szórakozást! :)
AUSTIN
Na jó,
túl sok volt ez nekem mára. Egyedül Simon volt az, aki normálisan, józan ésszel
volt képes gondolkodni és nem kezdett azonnal pánikolni, mint mi, többiek.
Azonnal visszautazott Londonba, hogy átkutattassa az ő és a fiúk házát, a
srácokat pedig arra kérte, hogy ameddig nem jelentkezik, maradjanak
Cheshireben. Még mindig itt voltak a legnagyobb biztonságban. Ezek után nem
vágytam már semmi másra, csak egy kiadós alvásra. Ahogy bedőltem az ágyba,
rögtön el is nyomott az álom…
- Csak most terítettem meg – állt
fel Harry. – Hozom a levest.
- Nincs neked erre valami külön embered, vagy
ilyesmi? – kérdezte Chloe.
- Igazából nagyon is van – kacsintott Harry.
A semmiből hat öltönyös pasi
bukkant elő, majd felcsendült a Diszkópatkányok című film betétdala.
- „What is love, baby don’t hurt me, don’t
hurt me, no more!” – énekelte Harry, miközben az öltönyös hapsik lekapták
magukról az ingjüket és belekezdtek a híres táncjelenetbe.
Egy tompa
puffanás riasztott fel az álmomból. Kezdett már nagyon elegem lenni abból, hogy
minden este újra átéltem az aznap történteket, persze kisebb-nagyobb
változtatásokkal. Az utóbbi egy hétben annyi furcsa dologban volt részem, mint
eddig soha. De komolyan, volt itt már pszichopata gyilkos pizzafutárnak
öltözve, rejtélyes üzenet, lehallgatás és gyilkossági vád is. Ha hazaérek, első
dolgom lesz kérelmezni a jogi gyakorlatom felfüggesztését. Az agyam nincs
hozzászokva ezekhez a baromságokhoz, teljesen felmondta a szolgálatot. Most is
mi volt ez a zene? Szó szerint utálom.
„What is love,
baby don’t hurt me, don’t hurt me, no more!”
Felültem
az ágyban és a sátán hangjának forrását kezdtem keresni. A „zene” határozottan
az éjjeliszekrény mellől szólt. Méghozzá a telefonomból. Ez volt a csengőhang.
- Mi a jó…
Nem
értettem a helyzetet. Legutóbb még a Drive by volt beállítva. Minél hamarabb
véget akartam vetni ennek a kínzásnak, úgyhogy a képernyőre pillantottam.
Tudnom kellett, ki hívott, mert csak így tudtam eldönteni, hogy felvegyem-e,
vagy kinyomjam.
- Franc! – kiáltottam fel, amikor megláttam a
villogó Apa feliratot. Mivel nagyon
összevesztünk, biztos voltam benne, hogy csak vészhelyzet esetén hívna fel. Nem
akartam többet rontani a helyzeten, szóval gyorsan felvettem.
- Mi a fenének van neked telefonod, ha nem
vagy képes válaszolni a hívásomra? – szólt bele ingerültem a telefonba.
- Neked is szia, Apu! Örülök, hogy hallhatom a
hangodat. Jól vagyok, köszönöm kérdésed. Sokkal kényelmesebb a barátaim
kanapéja, mint az otthoni ágyam. Képzeld, még a légkör is jobb.
- Még ma képes leszel befejezni a hülyeséget
vagy továbbra is önmagadat adod? – kérdezte, majd hirtelen ordítani kezdett. –
Mit képzelsz, mégis kivel beszélsz? Valamelyik dalospacsirta barátocskáddal?
- Hacsak nem pártoltál át az énekesi pályára,
akkor nem.
- Ne szemtelenkedj itt nekem, inkább mondd
meg, hogy hová vitted Emmát!
- Miért nem kérdezed meg tőle? Mellesleg nem
én hoztam ide, magától jött utánunk.
- Szóval azok
is ott vannak. Rögtön gondolhattam volna – jegyezte meg cinikusan. –
Egyébként pedig nem veszi fel a telefont. Biztos most is a szőke herceg után
rohangál. Az is ugyanolyan, mint a többi…
Unottan
hallgattam, ahogy Apa Niallt ócsárolta. Sosem értettem, hogy igazából mi is a
baja vele. Nyilván féltette a lányát egy popsztártól, de mivel esélyt sem adott
neki, csak a rosszat feltételezte. Egy idő után felment bennem a pumpa, ezért
megpróbáltam leállítani.
- Ha csak egy kicsit is foglalkoznál a
lányoddal, rájöhetnél, hogy milyen sokat jelent neki Niall. Apa, jobb srácot
nem is találhatott volna magának, higgy nekem. Nagyon sokat jelent neki Emma,
nem fogja összetörni a szívét. Talán el kellene fogadnod, hogy a kislányod
lassan felnő.
- Még te
adsz nekem leckét az életről? – röhögött ki, majd újra komolyra fordult a
hangja. – Nem érdekel a nyálas szerelmi történeted, az én véleményemet úgysem
fogod megváltoztatni. Nem engedem, hogy Emma is olyan elcseszettül végezze,
mint te. Estére legyen itthon. A kis barátjától meg elbúcsúzhat örökre, mert a
tavaszi szemeszter után költözik a bentlakásos iskolába.
- De…
- Nincs de. Ne feledd, estig van időd.
Szitkozódva
kikászálódtam az ágyból és gyorsan magamra kaptam egy pulcsit. A legkisebb
mértékben sem érdekelt, hogy alul csak egy alsógatya volt rajtam. Ahogy
kiléptem az ajtón, azonnal megláttam Mattet, aki éppen Harry ajtajának kulcslyukán
leskelődött befelé.
- Matt, te mi a jó francot csinálsz?
- Harry éppen öltözik – vonta meg a vállát,
majd egyszerűen visszafordult.
Jobbnak
láttam, ha inkább nem zavarom, úgyhogy folytattam utamat Emmáék szobája felé.
Kopogtam egyet, nehogy rosszkor nyissak be. Miután nem érkezett válasz, benyitottam.
Emmát sehol sem láttam, Chloe viszont úgy nézett ki, mint akit most
ébresztettem fel.
- Elárulnád, hogy mit mégis keresel itt
hajnalok hajnalán? – mordult rám.
- Először is, mindjárt tíz óra van. Másodszor,
akadt egy kis gond.
- Mily meglepő – fordult át a másik oldalára
és a fejére húzta a takaróját.
Odasétáltam
az ablakhoz, széthúztam a függönyt, majd lerántottam Chloe-ról a takarót.
- Estére otthon kell lennünk, szedd össze
Mattet, háromkor indulunk – adtam ki a parancsot.
- MICSODA? – rontott be Matt a szobába. – Én
aztán tuti nem megyek sehová. Még csak Harryt láttam félmeztelenül.
- Én pedig inkább gyalog megyek utánatok,
minthogy most felkeljek – közölte Chloe.
- Nekem mindegy, akkor maradjatok. Chloe,
elviszem az autódat, ti meg majd megoldjátok magatok. Én megkeresem Emmát.
Meg sem
vártam a válaszukat, hanem egyből a földszintre indultam. A nappaliba érve
megpillantottam Niallt és Emmát, ahogy a kanapén összebújva elmélyültek egy
Jóbarátok ismétlésben. Nekidőltem a lépcsőnek és csendben figyeltem őket.
- Cső Austin, mizu? – vágott hátba Zayn, majd
elvonult a konyhába.
Erre már
Emma és Niall is felkapta a fejét. Gyorsan elhúzódtak egymástól, Niall pedig
elvörösödött.
- Hát, én pont enni készültem… Meg amúgy is,
meg kell kérdeznem Zaynt, hogy megetette-e már a hörcsögöket – hadarta, ahogy
elviharzott.
- Nincsenek is hörcsögök – nézett utána
zavartan Emma, majd megpaskolta a mellette lévő helyet a kanapén. – Ülj le és
mondd, hogy mi a baj.
- Apa hívott – sóhajtottam fel.
Emmának
azonnal lefagyott az arcáról a mosoly. Mintha csak tudta volna, hogy mit fogok
mondani.
- Felvettek? – kérdezte alig hallhatóan.
- Estére otthon kell lennünk – válaszoltam
együttérzőn.
Emma
szomorúan bólintott és felment a szobájába. Egy ideig még üldögéltem a kanapén,
majd én is elindultam készülődni. A lépcső felé tartva kopogást hallottam.
Alighogy beengedtem, Liam már el is rohant mellettem. Már csuktam volna be az
ajtót, de a szemem sarkából észrevettem valakit.
- Austin? – kerekedtek ki a szemei.
- Danielle.
DANIELLE
Austin
egy szál alsógatyában és pulóverben állt előttem, de nem éreztem magam
kényelmetlenül. Végül is, láttam már kevesebben is.
- Jó a boxered. Ha jól emlékszem, ezt még
tőlem kaptad a szülinapodra – mutattam a Pac-man mintázatú alsóra.
- Karácsonyra – javított ki.
- Részletkérdés – kacsintottam rá. –
Beengedsz, vagy…
- Tőlem csinálhatjuk idekint is, szeretem az
extrém helyszíneket.
Nevetve
vállba vágtam, majd egyszerűen elsétáltam mellette. Liam a nappali küszöbén
felvont szemöldökkel fogadott.
- Ne mondj semmit, elmesélem – húztam magammal
a kanapéra.
- Eddig még nem mondtad el neki? Mi az, talán
szégyellsz? – szólt utánunk tettetett felháborodással Austin, miközben felment
a lépcsőn. – Megjegyeztem.
Megforgattam
a szemem, majd Liamhez fordultam.
- Mennyit szeretnél tudni? – kérdeztem
óvatosan.
- Csak amennyit muszáj, ne menj bele a… részletekbe.
- Szerintem jól döntöttél – helyeztem magam
kényelembe, majd belekezdtem a történetbe. – Gondolom, azt tudod, hogy
Austinnal pont egyidősek vagyunk. Akkor ismerkedtünk meg, mikor Londonba
költöztem a Balettintézet miatt. Egy baráti összejövetelen ismertem meg a
szobatársamon keresztül. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, el is mentünk egy
pár randira. Igazából sosem jöttünk össze, de a viszonyunk elég közeli volt, ha érted mire célzok.
Liam
zavartan bólintott, majd felpattant és a konyhába sietett. Pár perc múlva kettő
pohár vízzel tért vissza.
- Nekem szükségem van rá, úgyhogy gondoltam,
neked is hozok egyet – nyújtotta át az egyik poharat.
Megvártam,
amíg lehajtja az egészet és mikor láttam, hogy nincs teljesen rendben, a kezébe
nyomtam az enyémet is.
- Köszönöm – vörösödött el, majd a tarkóját
vakarva pillantott rám. – És szabad tudnom, hogy meddig tartott ez a dolog?
- Miután lediplomáztam, visszaköltöztem
Manchesterbe és lassan megszakadt köztünk a kapcsolat – vontam meg a vállam.
- Aztán összejöttél Marcusszal – állapította
meg szórakozottan. – Tényleg, ugye már nem zaklat?
- Ugyan, arra már nem lenne ideje amellett,
hogy titeket terrorizál – szólalt meg Austin a nappali ajtajából. – Tudod,
mindenkinek szüksége van egy kis pihenésre.
- Igen, hát persze – motyogta Liam. – Most,
hogy így mondod, elég fáradt vagyok. Le is dőlök egy kicsit. Sziasztok…
Miközben
elhaladt Austin mellett, Austin megrángatta a szemöldökét, amitől Liam még
jobban kikészült. Csodáltam, hogy ebben az állapotban épségben feljutott a
lépcsőn.
- Na, hogy bírta? – kérdezte Austin, miközben
levágódott mellém a kanapéra.
- A felénél majdnem elájult, de lehetett volna
rosszabb is.
Nem
tudtuk, hogy mit mondjunk egymásnak, csak kínosan üldögéltünk egymás mellett.
- Szóval – köszörülte meg a torkát Austin. –
Hogy ityeg a fityeg?
- Veled ellentétben nekem nincs fityegnivalóm.
- Jelen pillanatban nekem sincs – kacsintott
rám. – Na, de komolyan, hogy vagy?
- Jól, jól – legyintettem. - Mi az, hogy
Marcus terrorizálja a srácokat? Ugye, csak vicceltél?
Austin
szarkasztikusan felnevetett, majd megrázta a fejét.
- Sajnos nem – sóhajtott fel. – Te tényleg nem
tudsz semmiről?
- Honnan tudnék? Az utóbbi időben az amerikai
elnökkel közelebbi kapcsolatban álltam, mint a fiúkkal.
- Igaz – bólintott elgondolkozva. – Úgy tűnik,
nekem kell, hogy beavassalak. Az lesz a legjobb, ha ott kezdem, hogy Genevát
meggyilkolták. Erről talán még te is tudsz. Másnap reggel megjelent a srácoknál
az anyja és meggyanúsította Zaynt, hogy köze van hozzá. Fel is akarta
jelenteni. Én, mint jövőbeli ügyvéd, segítettem nekik összerakni a képet. Éppen
rájöttünk, hogy Zaynnek nincs használható alibije, amikor érkezett egy névtelen
SMS, ami figyelmeztetett, hogy a többieknek sincs.
- Pontosan miért is gyanúsított meg titeket?
- Ha belegondolsz, végül is logikus. Először
is, Zaynnel elég csúnyán váltak el. Meg itt volt ez a pletyka, amit Geneva
terjesztett. Gondolom, te is hallottad, hogy azt állította, hogy a fiúk
lelopták a zenéjét. Az anyja helyében én is a fiúkat gyanúsítottam volna.
- De hogy jött az SMS?
Valaki lehallgatott titeket, vagy mi? – jegyeztem meg ironikusan.
- Hát, ezt eltaláltad.
Egy virágboltban Harrynek nekiment egy fickó, akinek egy tetoválás volt a
tarkóján…
- Egy pisztoly –
fejeztem be, Austin pedig kérdőn pillantott rám. – Marcus régebben egy utcai
bandába tartozott – kezdtem magyarázni. - Drogot árultak, fegyvereket adtak el.
Persze, voltak riválisaik is. A legtöbb ügyletet Marcus legjobb haverja, Jagger
intézte. Ő volt a legjobb a környéken, bármit meg tudott szerezni, úgyhogy
mindenki el akarta tenni láb alól. Hazafelé menet lőtték le, azonnal meghalt.
Marcus az ő tiszteletére csináltatta a tetoválást. Olyanok voltak, mint a
testvérek.
- Nem gondoltam volna,
hogy Marcusnak vannak érzései – pislogott meglepetten Austin. – A végén még
megsajnálom.
Elmosolyodtam és megvontam a vállam. A legtöbb emberhez
hasonlóan Austin is az előítéleteire hagyatkozott Marcusszal kapcsolatban.
Igaz, hogy nem a legártatlanabb ember, de szeretni attól még tudott, persze
csak a maga módján. Nekem például sosem mondta, hogy „szeretlek”, de éreztette,
hogy fontos vagyok neki. Sokan azt mondták, hogy cserben hagytam, amikor
beköptem a rendőröknek, de a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. Szerelmes
voltam belé, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy megölt egy embert. Ha
akkor lecsukják, talán megváltozik, és nem történik meg mindez.
- Szerintem térjünk
vissza a témához – zökkentett ki a gondolataimból Austin. – Miután megkaptuk az
SMS-t, egyből Simonhoz mentünk, mert nem éreztük magunkat biztonságban a
házban. Később kiderült, hogy jól döntöttünk. Louis és Harry előző este
összekaptak, ezért Louis nem otthon aludt, így nem tudott arról sem, hogy
eljöttünk. Közben ő is kapott egy SMS-t és egyből a házba sietett. Ott volt
Marcus.
- Honnan tudtátok,
hogy ő volt? – kérdeztem közbe.
- Ez csak utólag
derült ki. Louis csak arra emlékezett, hogy a betörőnek egy pisztoly volt a
nyakára tetoválva. Azonnal összeraktuk, hogy a lehallgatós ember és a betörő
egy és ugyanaz, csak azt nem tudtuk, hogy kicsoda. Másnap Niall éhes lett.
Rendelt egy pizzát és ki volt a pizzafutár? Marcus. Liam azonnal felismerte,
Louis pedig észrevette a tetoválását. Azután enyhén megijedtünk, és ide
menekültünk. Kábé ennyi.
- Aha – bólintottam,
miközben megpróbáltam feldolgozni az információkat. – De várj. Marcus
pizzafutárnak állt?
- Nem hiszem, de így
tudott a legkönnyebben a közelünkbe férkőzni. Azt állította, hogy információi
vannak Geneva gyilkosáról. Mi persze tudtuk, hogy csak össze akar minket
zavarni, ezért azonnal kidobtuk. Nem bízunk meg benne.
A beszélgetésünket egy köhintés zavarta meg. Az ajtóban egy
nálam fiatalabb lány állt, bőrönddel és kisírt szemekkel.
- Emma, elkészültél? –
pattant fel mellőlem Austin. Ezek szerint ő volt a húga.
- Hova mentek? –
sétáltam én is melléjük.
- Hosszú a történet,
de haza. Te még maradsz?
- Nem, én is indulni
készültem. Csak beugrottam – nevetgéltem, majd a tekintetem Emmára tévedt. Az a
lány szinte szó szerint felnyársalt a szemeivel. – Hazavigyelek titeket?
Autóval vagyok.
- Nem kell, kö… -
kezdte Austin, Emma azonban félbeszakította.
- Megköszönnénk –
mondta bármiféle kedvesség nélkül. – Így legalább Chloe haza tud menni a saját
autójával. Tudod, ő a legjobb barátnőm.
CHLOE
Az
ablakból figyeltem, ahogy Emma és Austin beszáll Danielle autójába, majd elhajtanak. Ezt később biztosan számon
kérem Emmán. Nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek magammal, úgyhogy aludtam egy
nagyot, aztán felfedezőútra indultam a házban. Kár volt. Kivel futottam össze
az első sarkon? Természetesen Liam James Payne-nel. Próbáltam úgy tenni, mintha
nem vettem volna észre, de ezt nehéz volt kivitelezni egy ilyen szűk folyosón.
Azért megpróbáltam. A remény hal meg utoljára.
- Jó napot, Chloe – köszönt rám Liam a
kelleténél kicsit lelkesebben.
- Inkább estét – morogtam, majd megpróbáltam
elsétálni mellette. Nem sikerült.
- Várj – húzott vissza a karomnál fogva. –
Beszélnünk kellene.
- Tőlem... De azért igazán elengedhetnéd a
kezemet.
Liam a
vendégszobába indult, én pedig kelletlenül követtem. Jobban tettem volna, ha
fel sem kelek. Minek játszom én Dóra, a
felfedezőt?
- Szóval, miről szeretnél beszélni? – csuktam
be magam mögött az ajtót.
- Hát, rólunk?
- Mi az, hogy rólunk? Olyan van, hogy rólam
és rólad. Olyan nincs, hogy rólunk.
- De… ami a bungalóban történt? – kérdezte
Liam zavarodottan.
- Mi történt a bungalóban? Nem történt ott
semmi.
- Szerintem túldramatizálod a dolgot –
jegyezte meg.
Nem
akartam hinni a fülemnek. Még én dramatizálom túl? Közel sem voltam hozzá. Sőt,
inkább szívességet tettem azzal, hogy tudomást sem vettem a dologról. Neki
állított be az ex-barátnője, most meg még ő problémázott. Kezdett nagyon
felidegesíteni.
- Szóval túldramatizálom? – csattantam fel. –
Szerintem igazán érthető, hogy ki vagyok akadva, mikor én lelkizek veled, te
rám mászol, és elhiteted velem, hogy talán még esélyem is van nálad, erre
beállít a csodálatos ex-barátnőd és rögtön ejtve vagyok. Tényleg.
Túldramatizálom. Szerintem is.
- Mire akarsz ezzel kilyukadni? –
értetlenkedett Liam.
- Hogy mire? Arra, hogy egy rohadt nagy bunkó
vagy, a drágalátos Danielle-lel együtt. Tényleg, hogy vagytok? Sikerült
megbeszélni? – fűztem hozzá szarkasztikusan.
- Igen, megdumáltuk. Rendben vagyunk.
- Fantasztikus, sok boldogságot. Neked meg külön
gratulálok, amiért ilyen gerinctelen módszerekkel próbáltad visszaszerezi a
volt barátnődet. De tudod mit? Örülök, hogy sikerült – vágtam a fejéhez, majd
kirohantam a szobából.
Most
aztán felment bennem a pumpa. Mégis mi a francot képzelt magáról? Azt hitte,
hogy csak egy bábu vagyok? Az, hogy híres, még nem jogosítja fel arra, hogy így
bánjon velem. Nagyon elegem lett belőle, ki kellett szellőztetnem a fejem.
Reménykedtem benne, hogy sikerül elkerülnöm mindenkit, de az előszobában
Louis-ba ütköztem.
- Ó, helló Chloe – üdvözölt, miközben felvette
a kabátját. – Valami baj van?
- Lényegtelen. Hová mész?
- Hogy én? Berúgni.
- Csodás. Várj meg, én is jövök – nyúltam a kabátom
után.
Értékeltem,
hogy Louis nem kérdezett semmit. Látszott rajta, hogy ő sincs teljesen rendben
és biztos voltam benne, hogy egyszerűen csak örült, hogy akadt egy partnere az
iváshoz. Kiterelt az ajtón, majd intett, hogy kövessem. Pár háztömbön keresztül
szótlanul sétáltunk egymás mellett, aztán vigyorogva hozzám fordult.
- Chloe, hány éves is vagy?
- Két hét múlva tizennyolc, de nyugodj meg,
van hamis személyim – kacsintottam rá, majd kérdő arckifejezését látva
magyarázni kezdtem. – A szüleim szín alkoholisták. Tizennégy éves korom óta
iszom. Még mielőtt megkérdeznéd, drogozni nem nagyon szoktam. Nem nagyon. A
füvet alkalmanként szeretem, de nem vagyok függő.
- Sosem próbáltam még – dünnyögte az orra
alatt Louis.
- Nem? Akkor épp itt az ideje. Tuti, hogy
találok valakit, imádni fogod – kacsintottam rá, majd behúztam az egyik pubba.
- Te, jó fej vagy – nézett rám elismerően,
majd körbepillantott a helyiségben. Kábé hat ember üldögélt bent, és nem úgy
nézett ki, hogy belátható időn belül többen lesznek. Pont megfelelő hely egy
popsztárnak a lerészegedéshez. – Most figyelj, kislány – lökte meg a vállam,
majd felállt az egyik asztalra és elordította magát. – Van valakinél fű?
Semmi
reakció. Most komolyan, tényleg így akart anyagot szerezni? Amatőr.
- Egy adagért 150 fontot fizetek – tette
hozzá, mire a hat emberből négy azonnal felugrott. Louis felnevetett, majd
rábökött az egyikre. – Tetszik a kalapod, tőled veszem.
A
szerencsés kiválasztott azonnal kirángatta a zsebéből az anyagot és dülöngélve
indult felénk.
- Készülj – húzott magához Louis.
Nem
teljesen értettem a szándékát, de felkészültem a legrosszabbra is. Minden
nagyon gyorsan történt. Ahogy a pasi átadta Louis-nak a füvet, ő megragadta a
kezem és rohanni kezdett. Fogalmam sem volt, meddig futottunk, de mire
megálltunk, már alig kaptunk levegőt.
- Ez meg mi a jó franc volt? – kérdeztem
lihegve.
- Húsz fontom alig van, nemhogy százötven –
feküdt el a földön. – Mázli, hogy nem követett, tovább nem bírtam volna futni.
- Olyan részeg volt, hogy szerintem a kocsma
ajtajáig sem jutott el – ültem le mellé és kivettem a zsebéből a cuccot. – Van
egy kis probléma. Nincs mibe tekerni.
- Várj meg itt – állt fel Louis, majd eltűnt
egy kis utcában.
Elfeküdtem
a földön, behunytam a szemem és gondolkodni kezdtem. Eddig sosem beszéltem
komolyabban Louis-val, de úgy éreztem magam, mintha már ezer éve ismerném. Nem
kellett magam megjátszanom vele, vagy erőlködnöm, mint Liammel. Tényleg, Liam.
Amióta kiléptem a házból eszembe sem jutott. És még nem is voltam részeg.
- Máris kidőltél? Még nem is csináltunk semmit
– hallottam Louis hangját meglepően közel az arcomhoz. Kinyitottam a szemem és
egy pillanatra lefagytam. Közelebb volt, mint gondoltam.
- Behatoltál a magánszférámba, Tomlinson.
- Szereztem piát is a papír mellé, Martins –
emelt fel egy üveg whiskyt.
- Megbocsátva.
Louis a
kezemnél fogva felhúzott a földről, és a közeli park felé vezetett. Egyenesen a
közepén álló szökőkút felé vette az irányt. Csak akkor tűnt fel, hogy végig
fogta a kezemet, amikor elengedte, hogy lesöpörje a mellette lévő padot.
- Remélem, megfelel – ült le és megpaskolta a
mellette fennmaradó helyet.
- Több, mint csodás.
Ahogy
leültem, egyből a kezembe nyomta a papírt.
- Te biztosan profibb vagy nálam – vonta meg a
vállát.
- Igen, úgyhogy azt is tudom, hogy a piával
kezdünk – vettem el tőle az üveget.
Néhány
gyors mozdulattal felbontottam és egy hatalmasat kortyoltam belőle. Nem volt a
legjobb minőségű, de én ilyenhez voltam szokva.
- Ugye nem vagy finnyás? – kérdeztem tőle.
- Nem – kapta ki a kezemből a whiskyt és jól
meghúzta. – Ez olyan, mint a gázolaj – fintorgott és azonnal visszalökte nekem.
- Csak az problémázik, akinek telik minőségi
piára – jegyeztem meg ironikusan. – Több marad nekem.
Úgy tűnt,
hogy tényleg be akart rúgni, ha már ezzel is beérte. A whisky villámgyorsan
elfogyott és nemsokára a szökőkút szélén találtuk magunkat. Felcsavartam a
cigiket. Pont kijött belőle két darab.
- Ezt elrakjuk későbbre – tettem félre az
egyik cigit, a másikat pedig felajánlottam neki. - Te akarod először, vagy
kezdjem én?
- Hölgyeké az elsőbbség – próbált udvariaskodni,
miközben rá volt írva az arcára a félelem.
- Nem vagyok hölgy – mondtam, aztán egy nagyot
szívtam az első cigiből.
Louis
kikerekedett szemekkel figyelt, én pedig úgy döntöttem, hogy tovább húzom az
agyát. Beszívtam egy újabb adag füstöt, és karikákat fújtam az ég felé. – Te
jössz, Louis. Légy férfi.
Bólintott,
majd falfehér arccal a szájához emelte a cigit és nyelt egy nagyot. Végül erőt
vett magán, összeszorított szemekkel és remegő kézzel szívott belőle egyet. Kis
híján megfulladt, de azért csak megcsinálta.
- Na, nagyon borzalmas volt? – nyúltam volna a
cigiért, de nem adta ide. Csodálkozva figyeltem, ahogy elvigyorodik és beleszív
egy újabbat.
- Rosszabbra számítottam – passzolta át nekem.
– Gyorsan meg fogom szokni.
Az első
cigit gyorsan elszívtuk, a hatás pedig nem maradt el, főleg Louis esetében.
Látszott, hogy még soha életében nem próbálta a füvet.
- Képzeld, nem is szeretem a répát. Most már egyenesen utálom. Mi a francért kellett anno megszólalnom? Mellesleg el tudod képzelni, hogy engem valaha is
Louis Troy Austinnak hívtak? Érted, ez a világ legszánalmasabb neve. Troy, mint
az a kornyikáló cicafiú abból a gusztustalan musicalből. Az Austinról meg ne is
beszéljünk. El tudod ezt hinni? Undorító – nevetett fel. – Tényleg Chloe,
kitaláltam egy jó viccet. Mi az, állóvíz és gusztustalan?
- Fogalmam sincs…
- Undorí-tó – röhögött fel, én pedig inkább meggyújtottam
a második cigit is. Ha így folytatja, biztos szükségem lesz rá.
- Amúgy nekem is van egy undorító középső
nevem – vontam meg a vállam.
- Tényleg? Ki vele – mondta, majd törökülésbe
helyezkedett és úgy nézett rám, mint egy kisgyerek, aki az esti meséjét várja.
- Alice.
- De hát ez tök normális – kiáltott fel
felháborodottan és az arcomba fröcskölt egy adag vizet.
- Hé, én csak jó fej akartam lenni, hogy
jobban érezd magad.
- Ennél jobban nem is érezhetném magam. Végre
nem azzal foglalkozom, hogy Harry Austinnal lóg és szerintem már a nevemet sem
tudja. Az sem érdekel, hogy Eleanor elvetette a gyerekét, ami még csak nem is
tőlem volt, hanem a gusztustalan, undorító, hájas, valószínűleg büdös ex-menedzserünktől.
Aztán még nekem jelenti be, hogy terhes.
Szívtam
egy jó mélyet a cigiből. Halványlila
gőzöm sem volt, hogy miről beszélt, de ha ilyen, amikor be van állva, akkor
többet biztos nem kap füvet. Egyszer
csak négykézlábra ereszkedett és megindult felém. Meglepődtem, hogy nem esett
le a szökőkút pereméről, főleg ilyen állapotban.
- Hetek óta nem éreztem magam ilyen jól. Te
legalább elviselsz.
Tudtam
mire készül, úgyhogy szívtam még egy utolsót és belehajítottam a cigit a vízbe.
A füstöt a számban tartottam, és amikor Louis már csak pár centire volt, mindet
belefújtam az arcába.
- Szóval így játszunk…
Megragadta
mind a két kezemet és a következő pillanatban hátradöntött a peremre. Mielőtt
még akármi is történhetett volna, taszítottam egyet rajta, mire mindketten
beleestünk a vízbe. Louis előnybe került, amit ki is használt azzal, hogy a
száját az enyémre tapasztotta. Megpróbáltam kiszabadulni alóla, de a szorítása
csak erősödött. Biztosan érezte, ahogy ellenkezem, mert hirtelen elhúzódott
tőlem.
- A francba is már, Tomlinson! – káromkodtam
el magam és a pólójánál fogva visszarántottam magamhoz.
Ötletem
sem volt, meddig smároltunk a vízben, mire abbahagytuk és visszaindultunk.
Részegen. Beállva. Csuromvizesen.
LIAM
Tök jó.
Egész éjszaka nem aludtam semmit. Egész végig azon agyaltam, hogy vajon mi
lehet Chloe-val. Tegnap utána kellett volna mennem, amikor kirontott a
szobából. Erre én barom mit csináltam? Tíz percig bámultam magam elé, és mire
feleszméltem, már sehol sem volt. Ráadásul este se jött haza. El is
rabolhatták, vagy megerőszakolhatták, vagy meggyilkolhatták. Bármi is történt
vele, azért én vagyok a hibás. Hirtelen elhatározásból kipattantam az ágyamból,
felöltöztem és a földszintre indultam. Elhatároztam, hogy megkeresem Chloe-t,
de könnyebb dolgom volt, mint vártam. A lépcső alján megtaláltam a pólóját,
amit tegnap viselt. Megkönnyebbültem, legalább épségben hazaért. Pár lépéssel
arrébb azonban olyan dolgot találtam, amire nem számítottam. Egy nadrágot.
Louis nadrágját.
- Mi a…
Reméltem,
hogy csak véletlen egybeesés, de ahogy egyre közelebb jutottam a nappalihoz,
egyre inkább elvesztettem a reményt. Útközben megtaláltam Chloe nadrágját és
Louis pólóját is. Ráadásul minden ruhadarab csurom vizes volt. Ha ezek ketten tényleg
azt csinálták, amire gondoltam, akkor
örülhettek, hogy nem Harry anyukája ébredt fel ilyen korán. A nappali ajtajában
még vettem egy utolsó nagy levegőt, aztán beléptem. Szerencsére, nem az a
látvány fogadott, amire számítottam. Igaz, hogy Chloe és Louis teljesen
összegabalyodva aludtak a kanapén, de legalább fehérnemű volt rajtuk. Akkor nem
történhetett semmi. Legalábbis semmi durva. Azért rájuk terítettem egy
pokrócot, hátha Anne mégis hamarabb kel fel, mint ők. Valószínűleg ennek a
helyzetnek sem örült volna. Úgy döntöttem, ha már itt vagyok, megreggelizek.
Öntöttem magamnak egy adag müzlit és letelepedtem a pulthoz. Pár perc múlva
Louis támolygott be az ajtón. Továbbra sem volt rajta túl sok ruha.
- Reggelt, Liam – motyogta még félálomban. –
Nem tudod véletlenül, hogy hol van fejfájás-csillapító?
- Talán csak nem hosszú estéd volt? – szúrtam
oda a kelleténél talán egy csöppet durvábban. Louis meglepetten pillantott rám.
- Most meg mi bajod van?
- Semmi, semmi… Csak aggódtam. Igazából
mindannyian aggódtunk. Egyszerűen eltűntetek Chloe-val, minden szó nélkül.
Ennél a
pontnál nem tudtam nem észrevenni, hogy Louis szája egy széles vigyorra
húzódott. Komolyan alig akartam elhinni, hogy képes így viselkedni velem, mikor
tudja, hogy én és Chloe… Nem is tudja. Senkinek nem beszéltem róla. Mindenki
olvasta a pulcsis sztorit a Sugarscapen, de annak a honlapnak a cikkeit senki
sem veszi komolyan. Adtam Chloe-nak egy felsőt, de nem történt semmi. Csak egy
csók. Tegnap előtt. A bungalóban. Amiről Chloe-n, Danielle-en és rajtam kívül
senki sem tudott. Maximum Emma, Matt és esetleg Austin. De a srácok semmiképp.
Ha egy kicsit is kommunikatívabb lettem volna, most nem tartanánk itt. Chloe
velem aludna Louis helyett. De nem. Minek is kommunikálnék?
- Föld hívja Liamet, minden rendben? –
integetett a szemem előtt Louis.
- Persze, csak elbambultam.
- Azt vettem észre. Elárulod végre, hol a
fejfájás-csillapító? Szétrobban a fejem.
- Második polc jobbra, ott kell lennie valahol
– sóhajtottam fel, majd miután bevette a gyógyszert, megköszörültem a torkomat.
– Szóval, mi jót csináltatok?
- Ittunk – vágódott le mellém egy tál müzlivel
ő is. – Oké, tudom, hogy te nem tudod, milyen érzés berúgni, de hidd el, néha
nagyon jó. Mintha te lennél a világ ura. Ja, azt nem tudod, milyen.
- Téged elnézve csak addig lehet jó, ameddig
nem vagy másnapos – viccelődtem, mire halkan felnevetett.
És ekkor
tűnt fel a szeme. Teljesen vörös volt. Mint aki…
- Louis, ti füveztetek? – kérdeztem
letaglózva.
- Mi? Á, nem. Soha. Hogy gondolsz ilyet? Én
nem. Semmi pénzért. Hát, végül is. Talán. Egy kicsit. Igen, na, ne nézz így rám
– dadogott össze-vissza.
Elképzeltem.
Beállt Louis. Beállt Chloe. Tegyük össze a kettőt.
- Louis, történt valami más is?
- Nem sok, de Chloe nagyon jól csókol.
Azt
hiszem, csak egy hajszálon múlott, hogy nem fulladtam bele a müzlimbe. Azt
mondta, hogy Chloe nagyon jól csókol. Ezek szerint megcsókolta. De ha nem
vagyok ekkora idióta, akkor valószínűleg engem csókol meg, nem Louis-t. Ezt
elcsesztem.
- És azt elárulnád, hogy lettetek vizesek?
Vagy tudod mit? Meséld el az egészet.
- Nem teljesen emlékszem, de éppen berúgni
indultam, amikor megjelent Chloe. Valami miatt nagyon zaklatott volt, úgyhogy
csatlakozott hozzám. Aztán volt whisky, fű, aztán beleestünk a szökőkútba és
smároltunk. Röviden ennyi.
Nem
tudtam, mire véljem a hallottakat. Kicsit csalódtam mindkettőjükben. Ennyire
beállni már tehetség. Mit csinálnának ezek alkohol nélkül, mint én? Ráadásul
bárki megláthatta őket, és nem hiányzott plusz egy dráma. De komolyan, a világ
legnagyobb fiúbandájának egyik tagja részegen fetreng egy szökőkútban egy
ismeretlen lánnyal, miközben a sajtó tudomása szerint még együtt van
Eleanorral. Mi ez, ha nem szenzáció?
- Srácok, gyertek ide gyorsan! – kiabált Chloe
a nappaliból. Ezek szerint ő is felébredt.
Louis-val
odasiettünk hozzá, ő pedig felhangosította a tévét. Éppen a híradó ment…
MARCUS
„Újabb fejlemény Geneva Lane
meggyilkolásával kapcsolatban. Napvilágra került egy biztonsági kamerás
felvétel, amely a néhai énekesnő halála előtt tíz perccel készült egy közeli
kávézó előtt. A felvételen Geneva Lane egy ismeretlen férfi társaságában látható.
A feltételezett gyilkos megközelítőleg 190 centiméter
magas, barna hajjal és kék szemmel. Különleges ismertetőjele egy, a tarkóján
található, pisztolyt ábrázoló tetoválás. Személye egyelőre azonosítatlan.
Bármilyen információval kéretik a rendőrséghez fordulni.”
Remek.
Most megint hordhatok sálat és kapucnit, pedig egyre csak melegebb lesz.
Legszívesebben megfojtottam volna a drága ikertestvéremet. Igazából bármikor
szívesen megfojtottam volna, de most különösen erős volt a késztetés. Tony
Carlson Hauer, most jó nagy szart kavartál nekünk.
Sziasztok! Élünk! Visszatértünk! BUÉK!
Az utóbbi hónapokban egy kisebb-nagyobb alkotói válságban szenvedtünk. Már az is megfordult a fejünkben, hogy megszüntetjük a blogot. Aztán megint összekerültünk huzamosabb ideig. Ezt a részt körülbelül tizenkét óráig írtuk. Egyhuzamban. Mellesleg ma van a blog első születésnapja, úgyhogy egy extra hosszú prémium részt kaptok, reméljük, nem zavartunk össze senkit ;)
Csók, Carmen & Mimi :) xx
Nagyon jó!!
VálaszTörlésMikor lesz a kövi?
Hello! Eddig miért nem vettem észre, hogy van új rész?! fantasztikus lett és már nagyon nagyon vártam! Megint sikerült rendesen összezavarnotok, de sebaj... De sajnálom Emmát :( meg ez a Danielle-Austin meg Chloe-Louis páros hmmmmmmmm! ;) Marcust nagyon nem értem, hogy mi mi történik! akkor ki az a Tony?? Nem vele találkozott Geneva? Ááááá...
VálaszTörlésCsak így tovább lányok, imádom ahogy írtok, már vagy tízszer végigolvastam a történetet, mert annyi jó és izgalmas! Szóval hozzátok hamar a következőőőőt :)!
xx Barbi
Úristen, de jó lett az új dizi!!! *-* <3
VálaszTörlésEz ugye azt jelenti, hogy hamarosan új rész is? :$
Na!:D 2 nap alatt végigolvastam az egészet! Esküszöm, én végig csak nevettem! Nem tudom, milyen lény vagyok, de nagyon jó volt:D Az első rész a kedvencem, főleg a zsepi adagolós:D Várom, hogy feltegyétek a következő részt! Minden nap nézni fogom, hogy van-e friss, és sírni fogok, ha csak februárban lesz:((( Én képes vagyok rá ... Szóval, szercsi, puszicsi, lávxcsi, mostcsi,bokcsi, dugcsi, Liamcsi, és Chlocsi. Igen, ezt fejtsétek meg:d További jó munkát:D xx
VálaszTörlésJAAAAAAAAJJJ ez nagyon jó lett remélem hamar írtok új részt mert már nagyon várom!!! :)
VálaszTörlésNagyon jó, mikor lesz következő?:) már nagyon várom :|
VálaszTörlésElejinte nagy hüjeségneg gondoltam a fanfictionoket, mert hát senkinek semmi haszna nincs belőle, és még egy csomó érvem volt ellenük, ez volt az első fanfic aminek érdemesnek gondoltam a második részét is elolvasni mert kiváncsi vagyok mifog történni.Remélem hamar tudtok új részt irni! Azóta hogy ezt megtaláltam, még máig se tudom pontosan hogy kerültem ide, csomó fanfic-et elovastam ennél jobbat nem találtam!
VálaszTörlésKééérlek Titeket, legyen hamarosan új rész!! ♥ Már nagyon várom, imádom az egész blogot, fantasztikusak vagytok és miegyéb, wááá. :$ ♥
VálaszTörlése z állati jo volt. :33 sajnalom h meg nem hoztatok uj reszt, kerlek irjatok valami visszajelzest! :$$ egy lelkes & kicsit turelmetlen olvaso.
VálaszTörlésSziasztok, imádom a története , bár kicsit türlmetlen vagyok már, hogy el telt ennyi idő, és sem új történet , sem egy visszajelzés, hogy folytatjátok- e! Siessetek! :)
VálaszTörlésHellóóó!!! Nagyon szeretem a blogotokat és a 43-as számot is, de kicsit már unalmas folyton azt nézni...:/ :) nem lehetne beújítani esetleg netalántán hogy-hogy nem egy új résszel? az egyik kedvenc történetem és rettenetesen kíváncsi vagyok már h mi lesz. ha mást nem akkor valami hírt felőletek, h éltek-e még és lesz-e egyáltalán folytatás. lelkes olvasótok: Kamilko
VálaszTörlésmiert nem adtok magatokrol valami eletjelet? lanyooook:/
VálaszTörlésimádom a sztorit és ez nem fog megváltozni. de valami jelet adjatok h lesz e folytatás :( egy ilyen blogod bűn abbahagyni :( kérlek titeket folytassátok! ♥
VálaszTörléshey guys!
VálaszTörléseltűntetek mint szürke szamár a ködben :c:o
több mint egy éve semmi hír, semmi elérhetőség.
mi van veletek?
xx.