32. fejezet

CHLOE

A hirtelen beállt kínos csendben még a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Meredten bámultunk Emma szüleire, ők pedig döbbenten néztek vissza ránk. Egyikünk sem tudta, mit tegyen. Bajban voltunk. Hatalmas bajban.

 - Nem úgy volt, hogy színházba mentek? - kérdezte halkan Emma.

 - Nem úgy volt, hogy itthon maradtok? - kérdezett vissza az apja.

 - De igen...

Legszívesebben jól fejbe vertem volna Emmát és szépen elmagyaráztam volna neki, hogy mekkora idióta. Már milliószor megmondtam, hogy ilyen helyzetekben ne suttogjon, ne hajtsa le a fejét, ne mutassa ki, hogy bizonytalan. Erre mit csinál mindig? Természetesen azt, amit nem kellene. Elárulja magát. Megint egyedül magamra számíthattam... És esetleg Austinra.

 - Nem készülünk sehová, Mr. Blanchard - villantottam rá a létező legártatlanabb mosolyomat.

 - Igazán? - pillantott rám hidegen. - Akkor miért néz ki úgy a lányom, mint egy prostituált?

 - Csak átalakítósat játszunk. Tudja, egy kiválasztott témának megfelelően öltöztetjük fel és sminkeljük ki a másikat, aztán rendezünk egy bemutatót, amit képeken örökítünk meg, hogy legyen min nevetni öregkorunkban - ecseteltem a lehető legnyugodtabban, mintha csak egy barátnőmmel csevegnék.

 - Érdekes, ilyenről még sosem hallottam...

 - Talán azért, mert Austin fiú. Ők sokkal jobban szeretnek videójátékozni, na meg meztelen csajokat bámulni a számítógépen és a magazinokban.

Ennél a pontnál megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy Emma anyjának szája egy halvány mosolyra húzódik. Legalább őt sikerült megpuhítanom. A férjére azonban úgy tűnt, nem tudtam hatni. Továbbra is vékonyra összepréselt ajkakkal és gyanakvó tekintettel méregetett.

 - Megtudhatnám, hogy te miért nem vagy...

 - Ó, hát persze - vágtam a szavába meggondolatlanul. - Még nem volt annyi időnk, hogy Emma is átalakítson engem. Ha pár perccel később érkeznek, bohócként láthattak volna.

 - Őszintén sajnálom, hogy megfosztottam magunkat ettől az élménytől.

 - Meg tudom érteni. Nekem elhiheti, igazán klassz lett volna.

Kezdtem elfáradni. Remekül tudtam hazudni, rengeteg embernek beadtam már a hirtelen rögtönzött sztorijaimat, de Emma apja igazán keménynek bizonyult. Bármennyire is természetesnek próbáltam látszani, bármit is vetettem be ellene, nem akart hinni nekem. Az igazat megvallva, ezt eléggé furcsának találtam. Emma elmondása szerint az apja szeretett, most azonban már szinte gyilkos tekintettel nézett rám. Kezdtem megijedni. Biztos voltam benne, hogy tud valamit.

 - Elárulod nekem, hogy a lányom milyen témában lett feldíszítve?

 - Természetesen. Ő a buli kategóriát képviseli - hazudtam tovább szemrebbenés nélkül.

 - Komolyan? - vonta fel a szemöldökét gúnyosan. - Egész biztos vagy benne, hogy nem randit akartál mondani a buli helyett?

Válaszra nyitottam a számat, de egy hang sem jött ki rajta. Teljesen lefagytam. Emma apja tudta. Fogalmam sem volt, hogy honnan, de tudta. Segélykérően pillantottam Austinra, mire ő halványan elmosolyodott. Ő is tisztában volt vele, hogy lebuktunk. Innentől fogva kár lett volna bármit is tagadni.

 - Honnan tudta meg?

 - Ti árultátok el saját magatokat. Egész hihető volt a sztorid, Chloe, de azt mondtad, nem készültök sehová. Valamiért mégis kinyitottátok előttünk az ajtót.

Megadóan bólintottam. Ezt most én rontottam el. Bár, jobban belegondolva, ezt a csatát nem nyerhettük volna meg. A helyzeten már csak rontani tudtam azzal, hogy megpróbáltam hazudni a szülőknek.

 - Nem kellett volna hazajönnötök. Tönkretettetek mindent - csattant fel Austin.

 - Neked meg nem kellett volna megszületned - vágott vissza az apja. - Te az életemet teszed tönkre.

Nem akartam hinni a fülemnek. Komolyan képes volt ilyet mondani egy apa a fiának? Undorító volt, szörnyű és gusztustalan. Úgy nézett ki azonban, hogy Austinról lepergett a sértő mondat.

 - Ez most teljesen lényegtelen - legyintett. - Itt Emma életéről van szó. Merthogy az övét, ellentétben a tieddel még meg lehet menteni.

 - És ti azzal próbáljátok megmenteni, hogy elkényeztetett sztárocskákkal szerveztek neki randit, akik majd összetörik a szívét? Csak gratulálni tudok.

 - Honnan veszed, hogy Niall ilyen? Nem is ismered.

 - Őt nem, de a fajtáját igen. Mind ugyanolyanok.

 - Niall egyáltalán nem rossz srác - vettem védelmembe.

 - Inkább szúrnám ki mindkét szemgolyómat, minthogy vele lássam a lányomat - vicsorgott rám.

 - Nem próbálom majd megakadályozni benne - köptem oda neki a szavakat, majd félrelöktem az ajtóból és a buszmegálló felé vettem az irányt.

Még hallottam, hogy utánam ordít valami olyasmit, hogy ne merjem még egyszer betenni a lábam a házába, de ugyanúgy figyelmen kívül hagytam, mint a szomszédban bámészkodó nyugdíjas nénikét. Szerintem nem bánta, hogy kihagyta az esti sorozatát, már biztosan jó estéje volt. Én azonban ismertem valakit, akiről tudtam, hogy teljesen össze fog törni. Ő pedig nem más volt, mint Niall.

NIALL

Újra az órámra pillantottam. Emmának már rég itt kellett volna lennie. Lehet, hogy történt valami baj? Vagy csak direkt húzzák az agyamat? Ha igen, akkor miért? Már így is elég ideges voltam.

 - Niall, nyugalom. Nem kell a néptánc - nyomott le egy székre Harry.

Fel sem tűnt, hogy táncoltam. Olyan sokszor csináltam, hogy már teljesen természetessé vált, berögzült. Legtöbbször olyankor jelentkezett, amikor zavarban voltam vagy idegeskedtem. Most is ez történt. Vettem pár nagy levegőt és arra koncentráltam, hogy mozdulatlan maradjak.

 - Így jó?

 - Sokkal jobb - vigyorgott rám Harry. - Komolyan mondom, olyan voltál, mint egy gumimaci, aki megivott egy egész fazék gumibogyószörpöt.

 - Bocsánat, csak nagyon izgulok.

Harry arckifejezéséből ítélve két dolgot vettem biztosra. Egy: megsértődött, amiért nem értékeltem a frappáns hasonlatát. Kettő: teljesen idiótának gondol. Egyébként tökéletesen igaza volt, tényleg nem voltam normális. Még csak egyszer láttam Emmát az életemben, de első pillantásra totál belezúgtam. Alig vártam, hogy végre megérkezzen és megölelhessem. Már csak a gondolatra is pillangók ezrei szabadultak el a gyomromban, a lábaim pedig újra mozogni kezdtek. A szemem sarkából láttam, ahogy fürtös barátom felnevet és hitetlenkedve megrázza a fejét. Tudtam, hogy ki nem állhatta, amikor rám jött a táncolhatnék, de nem tudtam mit csinálni. Képtelen voltam abbahagyni.

 - Még mindig nincs itt? - jelent meg az ajtóban Louis.

 - Amint látod, nincs.

 - Fura, pedig fél órát beszéltem anyuval - mondta a telefonját lóbálva.

Elindult felénk, én pedig gyorsan elfordítottam a fejem. Nagyon rossz ötlet volt őt beengedni ide, nem is mertem odanézni. Az éttermet ugyanis, amit kibéreltünk, telepakoltuk mécsesekkel, amik hatalmas veszélyforrásnak bizonyultak, ha Louis William Tomlinson szlalomozott közöttük.

 - Mennyibe fogadunk, hogy felgyújtja a helyet? - hajolt hozzám Harry.

 - Hallottam ám - pillantott fel Louis, miközben felállított egy felrúgott mécsest. - Mellesleg, ez az egész túl szép ahhoz, hogy tönkretegyem.

Hogy ne kelljen a szerencsétlenkedését figyelnem, sokadjára is végigfuttattam a szemem a termen. Tényleg nagyon szép volt. Az összes asztalt eltoltuk, kivéve egyet, amit két személyre terítettünk meg. A világítást lekapcsoltuk, a fényt egyedül a mécsesek szolgáltatták, a hangszórókból pedig halk zene szólt.

 - Szerintem giccses - jegyezte meg Harry.

 - Egy teáskanálba is több szépérzék szorult, mint beléd, Harold - sóhajtott fel színpadiasan Louis.

 - Mondod ezt te, akinek a szobája úgy néz ki, mintha atombomba robbant volna benne.

 - Az teljesen más, egyébként is a...

Ahogy a lámpák felgyulladtak, Louis is elhallgatott. Ennek kifejezetten örültem, hiszen a Larry Stylinson-féle veszekedések után mindig jöttek az édesebbnél édesebb kibékülések. A jókedvem azonban abban a pillanatban elszállt, ahogy megláttam, hogy az ajtóban Liam és Chloe állt... Emma nélkül.

 - Emma? Hol van Emma?

 - Sajnálom, Niall - lépett hozzám közelebb Chloe. - Lebuktunk. Emma szülei hazajöttek valamiért és... Komolyan sajnálom.

 - Ugye csak viccelsz? Ugye Emma itt van?

 - Nincs itt, Niall. Nagyon sajnálom, de nincs itt.

 - Nem hiszem el - suttogtam magam elé.

Semmi mást nem voltam képes mondani, csak a fejemet ráztam folyamatosan. Úgy éreztem magam, mint akiben meghalt valami. Ha Emma egyetlen találkozás után ilyen érzéseket váltott ki belőlem, mi lesz később? Ha egyáltalán lesz később. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Gyorsan elpislogtam őket. Nem akartam sírni.

 - Nyugodj meg, Niall - ölelt át Liam. - Találkozni fogtok, ezt megígérem.

 - Köszönöm.

 - Semmiség. Ránk mindenben számíthatsz, érted? Mindenben - nyomott a kezembe egy zsepit.

Hálásan rámosolyogtam, majd kifújtam az orromat. Liam odasétált a többiekhez, és segített nekik elfújni és összeszedni a mécseseket. A teremre síri csend telepedett, senki sem beszélt többet a kelleténél. Tudtam, hogy nem akarták, hogy kényelmetlenül érezzem magam, de a helyzet így is elég kínos volt.

 - Kint megvárlak titeket - keltem fel az asztaltól, majd kivettem Harry kabátzsebéből a slusszkulcsot.

Ahogy beültem az autóba, első dolgom volt, hogy bekapcsoljam a rádiót, de rögtön meg is bántam. Egy szerelmes, csöpögős szám ment, úgyhogy gyorsan ki is kapcsoltam. Elegem volt a szerelemből. Elegem volt mindenből.

LIAM

 - A rohadt életbe.

Nem emlékeztem, hogy Louis telefonja lent lett volna a nappaliban. Sőt, szabályosan úgy rémlett, hogy tegnap este még az anyukájával beszélgetett rajta vagy egy órán keresztül. Most azonban valamilyen csoda folytán olyan hangosan csörgött mellettem, hogy még a kanapéról is leestem ijedtemben. A kávézóasztal felé nyúltam, hogy felvegyem, de valaki megelőzött.

 - Már vagy hatodjára csörög. Csoda, hogy eddig nem ébredtél fel rá - mosolygott Chloe, majd a füléhez emelte a telefont. - Louis, abbahagyhatod. Már felébredt...

Álmosan bámultam magam elé, majd mikor leesett, hogy mit is látok, tátva maradt a szám. Chloe egy szál törölközőben állt előttem, szőkésbarna haja rendezetlen kontyba volt fogva, kék szemei pedig ugyanúgy csillogtak, mint a testén lévő vízcseppek. Pillantásom végigfutott tökéletes testén, majd telt ajkain állapodott meg. Annyira hívogató volt, hogy legszívesebben azonnal megcsókoltam volna... Megráztam a fejem. Nekem nem lett volna szabad ilyeneket gondolnom. Gyorsan elkaptam róla a tekintetemet és a plafont kezdtem tanulmányozni.

 - Liam, kényelmes a földön üldögélni? - kérdezte, miután befejezte a Louisval való társalgást.

Csak most vettem észre, hogy még mindig nem mozdultam meg azóta, amióta lefordultam a kanapéról. Vajon mennyire nézhetett idiótának?

 - Majdnem annyira, mint amennyire a kanapén aludni.

 - Te nyertél - nevetett fel. - Mit ne mondjak, rendesen beállt a nyakam.

Ezen egyáltalán nem csodálkoztam. Miután hazaértünk és a többiek elvonultak a szobáikba, mi azon kezdtünk agyalni, hogy mit kezdhetnénk a Niall-Emma párossal. Túl sok mindenre nem jutottunk, mert annyira fáradtak voltunk, hogy körülbelül negyed óra után bealudtunk.

 - Szívesen megmasszíroználak, de sajnos nem nagyon mozog a kezem - kacsintottam rá, miközben feltápászkodtam a földről.

 - Talán majd máskor.

Láttam rajta, hogy mondani akart még valamit, de hezitálni kezdett. A száját újra szólásra nyitotta, majd gyorsan be is csukta, előre-hátra billegett és feltűnően kerülte a tekintetemet. Felsóhajtottam. Mégis mi lehetett az, amit ennyire félt megkérdezni?

 - Mit szeretnél, Chloe?

 - Ööö, semmit.

 - Mondd csak nyugodtan.

 - Lényegtelen.

Megforgattam a szemeimet. Tipikus lány. Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és várakozóan néztem rá. Biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb kiböki, időm pedig mint a tenger.

 - Ne nézz így rám - rázta meg a fejét. - Hagyd abba.

 - Abbahagyom, ha elmondod, amit akarsz.

 - Jól van. Én csak azt akartam kérdezni, hogy kölcsön tudnál-e adni esetleg egy pulcsit vagy valamit, mert Louis reggel leöntött kávéval és tiszta folt lett az ingem - hadarta el egy szuszra, majd elpirult és lehajtotta a fejét. Hihetetlenül aranyos volt.

 - Aha, szóval ez volt itt a probléma - nevettem el magam és a rajtam lévő felsőre mutattam.

 - Ez jó lesz?

 - Lusta vagy elmenni egy másikért, mi? Persze, hogy jó.

Visszatért a régi Chloe, akit sehogy sem lehetett zavarba hozni. Fogalmam sem volt, hogy miért viselkedett olyan furcsán az előbb, de úgy látszott, azonnal visszatalált önmagához. Levettem a pulóveremet és a kezébe adtam, de ő nem mozdult sehová. Beharapta a száját, szemei pedig szinte falták meztelen felsőtestem látványát. Hirtelen valami ijesztő bizsergés futott rajtam, de mielőtt bármit is mondhattam volna, egy gyors mozdulattal sarkon fordult és a fürdőszobába rohant. Pár pillanatig még a csukott ajtót bámultam, majd megráztam a fejem és megpróbáltam elterelni a figyelmemet Chloeról. Úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha szerzek valami ruhát, visszafele pedig megnézem Niallt.

 - Hagyj békén - kiabált ki a szőkeség, miután bekopogtattam az ajtaján.

 - Liam vagyok.

 - Akkor is. Nincs kedvem beszélgetni.

Válaszolni akartam, de meghallottam, ahogy Chloe belerúg valamibe és elkáromkodja magát. Halkan felnevettem, majd villámgyorsan magamra kaptam a kezemben tartott pólómat és leszáguldottam a lépcsőn. Chloet az előszobában találtam meg, éppen a cipőjét próbálta felvenni.

 - Máris mész? - kérdeztem talán egy kicsit túl csalódottan.

 - Igen. Anyuék már biztosan idegesek.

 - Elviszlek, ha akarod.

 - Nem kell, már hívtam taxit. De köszönöm - mosolygott rám.

Bólintottam, majd miután elkészült, kikísértem a kapuig. Fogalmam sem volt, hogy mikor volt ideje telefonálni, de az autó már ott várt rá a ház előtt.

 - Itt a számom - nyomott a kezembe egy cetlit. - Úgy emlékeztem, hogy neked csak Austiné van meg.

 - Jól emlékeztél - öleltem át beszívva az illatát. - Hívni foglak.

Csak akkor mentem vissza a házba, mikor a taxi befordult a sarkon. Még egyszer bepróbálkoztam Niallnél, de miután újra elküldött, beültem a tévé elé. Össze-vissza kapcsolgattam az idiótábbnál idiótább műsorok között, fogalmam sem volt, mit nézek. A végén egy Tom & Jerry epizódnál ragadtam le, de ez sem nagyon kötött le, hiszen már minimum hetvenszer láttam. Valószínűleg el is aludhattam rajta, mert mire a telefonom csörgésére felébredtem, már egy japán hülyeség ment. Gyorsan kinyomtam a tévét és megnyitottam egy üzenetet, amit Danielle-től kaptam. 

"Ha te így játszol, akkor kár folytatni. Vége van, Liam."






Sziasztok! Tudom, hogy nagyon sokat kellett várni rá, de itt a 32. fejezet. Remélem tetszeni fog, kommentelni ér. Tudom, hogy általában én vagyok az, aki elkésik a részekkel, de ígérem, hogy megpróbálom őket időben hozni. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Csók, Carmen xx