22. fejezet

SIMON

Zayn levakarhatatlan vigyorral fogadott. Olyan viccesen nézett ki, hogy én magam is elmosolyodtam.

 - Ismétlem, nagyon hideg van idekint.

Szépen lassan feleszmélve elállt az ajtóból és megölelt. Nem voltam az az ölelkezős fajta, de ha ennyire szeretné, akkor legyen. Ekkor vettem észre Gemmát a válla fölött. Zavarodottam pillantott mindenfelé. Az X Faktor alatt sem beszéltünk sokat, most itt ácsorgott előttem egy kinyúlt pizsamában. Engem személy szerint nem túlzottan érdekelt, de őt még inkább. Közben Zayn a szuszt is kiszorította belőlem.

 - Engedj már el! Megfulladok.

Szabadon eresztett. Köszönöm. Bár nem hittem volna, hogy ennyire szeretethiányos. Végignéztem rajta. Mellette két hatalmas kukászacskó hevert, és a haja sem a legszebb pompájában tündökölt, ami nem rá vallott. Talán lesz egy másik barátnője a hajzseléjén kívül.

 - Akkor most bámuljuk egymást, vagy főzöl nekem egy forró kávét?

 - Igenis! – tisztelgett.

Halkan nevetni kezdett. Hiányoztak a fiúk hülyeségei, bár az X Faktor alatt igen rövid pórázra fogtam őket, de néha nem lehetett bírni velük, és ökörködni kezdtek. Zayn lerángatta rólam a kabátot, bedobta a szekrénybe és a konyhába vezetett. Időközben Gemma eltűnt, valószínűleg hogy rendbe hozza magát. A nappaliban Niall nyújtózott el a kanapén. Szépen bealudt. A szája tátva, egyik keze a feje felett, másik a távirányítót markolta, a lábait nem is láttam.

 - A többiek? – érdeklődtem.

 - Niallt láttad, amúgy meg mindenhol – sóhajtott fel.

Az igen rág fogalom. Vizslató tekintetem ellenére sem mesélt, pedig az mindig megtörte őket. Vissza kell állítanom a tekintélyem. Továbbra is némát játszott, úgyhogy nekem kellett levonni a következtetéseket. Szerintem buliztak az itt-ott lógó szalagokból ítélve. Mivel Harry szülinapja nem tegnap volt, ezért elő buli. Nem rossz. Ha ennyire jól sikerült, hogy eddig csak hármójukat láttam, azok közül is vagy aludtak, félig aludtak, vagy egy kávét is nehezen raktak fel főni, elég kemény parti lehetett. Milyen lesz az igazi? Inkább bele sem gondoltam. Közben nagy bénázások közepette Zayn az orrom alá nyomta a kávét. Megízesítettem cukorral és tejjel, majd belekortyoltam egy nagyot, sikeresen végigégetve vele a torkom, pluszba még félre is nyeltem. Zayn gyorsan felugrott és hevesen ütögetni kezdte a hátam, még akkor is, amikor normálisan tudtam levegőt venni. Aztán miatta fulladoztam és öntöttem le magam majdnem a forró löttyel a kezemben.

 - Jézusom, ti mit csináltok? – rohant felénk Gemma.

 - Szedd le rólam! – intettem.

Miután megtette, még mindig csak pislogott.

 - Túlütöttél – mondtam halkan. – Kösz, Gemma.

 - Bocsi – sütötte le a szemeit Zayn.

Ma van az öljük meg az ex-mentorunkat világnap? Először alig engedett be és megfagytam, aztán majdnem megfulladtam. Kétszer.

 - Ez nem a te napod.

 - Tudom – fújta ki a levegőt és lehuppant a velem szembeni székbe Gemma mellé.

Elég feltűnően méregette a mellette ülő lányt. Ismertem ezt a nézést, biztosan belezúgott.

 - Hogy kerülsz ide? – érdeklődött Zayn.

 - Joe első útja hozzám vezetett.

Kidülledt szemekkel néztek vissza. Én még jobban kidüllesztettem a sajátjaim és hátradőltem a székben jelezve a helyzet értetlenségét.

 - Mi rosszat mondtam?

Összenéztek, majd párhuzamosan hadarni kezdtek.

 - Egyszerre egy! – csitítottam le őket.

 - Mennyit mondott el Joe? – kérdezték egyszerre kis szünet után.

Mennyit? Egyre jobban összezavarodtam.

 - Annyit, hogy nagyon összevesztek Louisval és kirúgta.

 - És még?

 - Ennyi. De ha arra céloztok, hogy Eleanor Harryvel csalta meg Louist, akkor már tudom.

Megkönnyebbülés futott végig rajtuk. Valamit titkoltak, amit szemmel láthatóan nem akartak elárulni. Nekem. Most komolyan? Úgyis kiszedem belőlük, ha kell, kínzópaddal.

 - Engem nem vertek át. Mi az?

Egyből kétségbeesés lett úrrá rajtuk. A megrémisztés mestere vagyok.

 - Hosszú történet.

 - Időm, mint a tenger.

Tudták, hogy nincs menekvés. Ha kell, estig itt ülnek.

 - Várjuk meg a többieket – adták meg magukat.

Nem buták ők. Csak az övék és Niall hollétéről tudtam, a többiek akár Szibériában is lehettek. Elfogadtam a feltételüket.

 - Ők merre járnak?

 - Liam elvitte Louist az orvoshoz. Joeval nem csak veszekedtek, hanem verekedtek is. Elég csúnyán felszakadt a szája. Harry nem hinném, hogy még mindig telefonál, szóval tusol, alszik, vagy depizik, Niallt láttad.

 - Mikor terveznek valami életjelet adni?

 - Most! – kiáltott Liam és Louis az ajtóból.

Ugyanolyan reakcióval fogadtak, mint Zayn.

 - Honnan tudtad, hogy itt vagyunk Cheshireban? – kérdezte Liam.

Érdekes, egyedül neki jutott eszébe, hogy mégis hogyan juthattam el ide.

 - Harry.

 - Felhívott?

 - Nem. Szóljatok neki, hogy a Twitter nem a naplója. Vagy a kutyája. Szerencsétek, hogy pontos címet nem mondott.

Először nem értették, miről beszéltem, de röpke öt perc alatt az arcukra volt írva a válasz.

 - Rajongók.

 - Pontosan – bólintottam elismerően.

Mozgolódást hallottam a nappaliból. Egy halk puffanás, a TV hirtelen felhangosodott – biztosan ráesett a távirányítóra -, káromkodás, üvegcsörömpölés, majd valami szilánkokra tört, és megint szitkozódás. A kócos alak megállt előttünk.

 - Jót aludtál, Niall?

 - Simon! – ugrott a nyakamba. – Mit keresel te itt?

 - Hívjátok ide Harryt is, és elmondom.

Liam és Niall felsprinteltek az emeletre, nagy nehezen kiráncigálták. Ő is majdnem ledöntött a lábamról. Miután lenyugodtak, ünnepélyesen bejelentettem a hírt.

 - Van egy új menedzseretek.

LIAM

 - Kicsoda? – csúszott ki Louis száján, de amilyen gyorsan kimondta, olyan gyorsan meg is bánta.

Mindenki kuncogni kezdett, még Simon is. Szégyenkezve ült tovább a helyén.

 - Brad Pitt – mondta a szavakat betűnként Niall. Nem bírta röhögés nélkül.

 - Ó, tényleg? Már azt hittem, hogy Simon, de akkor tévedtem – Louis sírást kezdett imitálni és a tenyerébe temette az arcát.

Itt betelt a pohár. Mindenki hangos nevetésben tört ki. Csak engem érdekelt, hogy Simon miért állított be csak így? Egy idő után én sem bírtam tovább. Hihetetlenül viccesek voltak, ahogy már könnyeztek. Lassan elhallgattunk, és az új menedzserünkre bámultunk. Válaszokat akartunk, mégpedig azonnal.

 - Hogy-hogy? – bökte ki Harry.

 - Olvastam a lapokat. Nem nézem tovább, ahogy bénáztok – a szarkazmusa alatt azért lehetett érezni a kedvességet is.

Zayn ekkor felpattant, és mindenki elé nyomott egy csésze kávét. Ránk fért. Louis másnaposabb nem is lehetett volna, Harrynek nem lehetett kényelmes éjjele fészerben, Niall még mindig alig tudta kihúzni magát, úgy elaludta a hátát. Miután kiittuk az utolsó csepp frissítőt is, Gemma felállt és kisétált a konyhából.

 - Pakolnom kell. Ma délután szeretnék hazaindulni.

 - Biztos? – lépett mellé Harry.

Gemma bólintott egyet és az egyik szobájába indult.

 - Szóval, meséljetek! – csapta össze a kezeit Simon. – Valamit titkoltok. Érzem.

Mind az öten lecsúszunk a székről. Csak nemrég békéltünk mag a botránnyal, és jutottunk túl rajta, nem a legszerencsésebb ötlet újra felhozni.

 - Most vagy soha – szólalt fel Louis. – Eleanor Harryvel csalt meg.

Legutóbb amikor kimondta azon a bizonyos koncerten, majdnem feloszlottunk.

 - Eddig képben vagyok – helyeselt Simon.

Csöndben ültünk tovább, és vártuk, hogy folytassa.

 - Aztán kiderült, hogy Eleanor terhes.

Simon hatalmasakat pislogott. Szinte lehetetlen volt meglepni, de neki sikerült. Figyelmesen vártuk a reakcióját, de mindhiába. Csak meredt maga elé.

 - Nem tőlem volt a baba. Nem is Harrytől – nyelt egyet, és lassan kimondta azt az egy nevet. – Joe.

Simon szemei még nagyobbak lettek a csodálkozástól. Csapott egy nagyot az asztalra, és káromkodások közepette fel-alá járkált a konyhában.

 - Tessék? – kérdezte, reménykedve, hogy rosszul hallotta.

 - Joe. Övé volt a gyerek.

 - Volt?

 - Eleanor elvetette.

Tovább mászkált a körülöttünk. Egy ideig néztem, de aztán túlságosan elszédültem. Üdv a One Directionben! Tiszta őrültek háza.

 - Te jé ég! Hiszen én ajánlottam nektek azt a disznót.

Csak jobban felidegesítette magát, amikor ráeszmélt a dologra.

 - Ülj már le! – rivalltam rá. Már a hányinger kerülgetett.

Felhörpintette a kávéját, de csak nem nyugodott le. Továbbra is felváltva szidta saját magát és Joet.

 - Azért valami jó is történt?

 - Jelöltek minket a Britsre! – lelkendezett Zayn.

 - Nem mondod. Történt még akármi egyéb is?

Lapítottunk. Végiggondoltam, és semmi jó sem jutott eszembe. A rosszakkal meg miért fárasszuk tovább?

 - Tegnap Louis és Eleanor a szo…

Még mielőtt Harry megszólalhatott volna, megragadtam a karját, kiráncigáltam és az egyik szobába tuszkoltam. Próbált ellenállni, nem sok sikerrel, pedig már a pólómat tépte. Amikor hallótávolságon kívülre kerültünk, a szemei szikrákat szórtak és visongott, mint egy kétéves kislány.

 - Mit csinálsz? – mérgelődött, amikor becsuktam az ajtót és kulcsra zártam.

 - Nekem elment az eszed? Komolyan mondom, mintha csak én gondolkoznék ebben a házban.

 - Elárulod végre, hogy miért törted szét majdnem a kezem?

 - Nem törtem szét. Miért akartad Louist és Eleanort beárulni? Nem is emlékszik rá!

Durcásan levágta magát az ágyra. Ő maga sem tudta, miről beszélt. Még hírből sem volt túl Eleanoron, de a lány elég egyértelműen a tudtára adta, hogy vége, ne reménykedjen. Sajnos Harry nem ismerte ilyenkor a határokat.

 - Jobb, ha belátod – törtem meg a csendet.

 - Mégis miért? Jobb lesz attól? Nem. Hagyj békén.

Kicsit felzaklatta a tegnap este.

 - Igen, jobb lesz. Most akarsz mindent tönkretenni?

 - Persze, az a legfőbb vágyam. Nagyon nehéz. Nem álltam készen rá – siránkozott. – Ha pedig szólok neki, akkor legalább felgyorsítom a folyamatot. Lefeküdtek, kész, bumm. Happy end.

 - De nem feküdtek le. Csak majdnem.

Hidegen hagyta. Túlságosan elfoglalta az önsajnálata. Ilyenkor tűnt fel, hogy néha milyen éretlenül viselkedett. A bandát kell maga elé helyezni, nem fordítva.

 - Harry! Nem mondasz Louisnak semmit, oké?

A hasára fordult, és a párnába nyomta a fejét. A válla rázkódásából ítélve sírt.

 - Rendben – szipogta és egy zsepiért nyúlt.

Többször is kifújta, mire végzett. Az arcát is átmosta, majd amikor elfogadható állapotba került, magabiztosan szambázott vissza a konyhába.

 - Nagyon tetszik a bungaló, Harry – dicsérte Simon.

 - Köszönöm – vigyorgott.

A szekrényhez lépett és elénk dobta a tegnapról felbontatlanul maradt chipset. Felbontotta az egyiket és egy tálba szórta.

 - Akkor, Simon, megint apáskodni fogsz? – incselkedett.

 - Nem lenne rossz –vágott vissza. – Rátok fér.

Egy frappáns beszóláson gondolkodhatott, de Gemma jelent meg bőröndökkel a kezében. Lány létére igen gyorsan összepakolt. Elismerésem.

 - Akkor én indulok is. Viszem vissza Pawst is anyáékhoz. Nem tudjátok, hol van a pokróca?

Harry a kezébe adott egy régi, kék takarót és szorosan megölelte a nővérét, az arcát puszikkal árasztotta el. Később mi is elbúcsúztunk tőle. Zaynnel kicsit elhúzódott az elköszönés, látszott rajta, hogy tetszik neki a lány. Egymagamban mosolyogtam, de Niall oldalba bökött. Ő is észrevehette, ugyanis hasonló fejjel nézett Gemmáékra. Zayn átkarolta és nagy nehezen elengedte. Segítettünk Harrynek kicipelni a csomagokat, aztán Pawst betessékelni a hátsó ülésre. Pont akkor jött rá az ugrálhatnék, szóval csak vele minimum húsz percig szenvedtünk. Végül Gemma beült az autóba, a gázra taposott és elhajtott.

NICOLA

Szinte az orrom hegyéig sem láttam el. Az utcában próbáltam természetesen viselkedni, de mindhiába. A lábaim remegtek, de felgyorsítottam a lépteimet annyira, hogy majdnem megbotlottam. Ilyenkor nagyon tudtam utálni a telet. Fél ötkor már koromsötét volt. Ez máskor nem zavart túlságosan, de most még inkább. Futásba kezdtem, de hamar rájöttem, hogy nem a legjobb döntés tizenöt centis magassarkúban ilyen állapotban, úgyhogy maradtam a gyorsgyaloglásnál. Minden sarokban, falon, háztetőn látszó árnyékra azt hittem, hogy ő az. Az utóbbi időben az őrületbe kergetett az állandó és kétségbeejtő telefonhívásaival, ráadásul bizonyos oknál fogva mindig tudta, hol voltam, ahogy most is. Akármelyik pillanatban előttem teremhetett és kérdőre vonhatott. Halk lépteket hallottam az utca másik végéről. Megálltam, és füleltem. Biztosan léptek. Megpördültem, és alig ötven méterre tőlem megpillantottam. Megfordultam, és szaporán kapkodtam egyik lábamat a másik után. Egyre közelebbről hallottam a cipője kopogását. Ránéztem az egyik utcatáblára. Már nem sok, maximum egy utca. Addig talán kibírom, és nem rogyok össze a kimerültségtől vagy az ijedtségtől.

 - Nicola! Komolyan azt hiszed, hogy elfuthatsz? Gyere csak szépen, és nem lesz semmi baj – hívogatott mézédesen, de nem dőltem be.

Egyszer már megtettem, és nem lett jó vége. Olyanokat bántottam meg, vagy árultam el, akiket eszem ágában sem volt. A férfi lábai mögöttem futásnak eredtek. Nagyon jól tudta, hogy magassarkúban igen könnyen leköröz. Nem csak megelőzni akart, hanem megleckéztetni is. Lopva hátranéztem. Még mindig a sarkamban loholt. Száz méterig bírjam ki valahogy!

 - Nem szállsz ki csak úgy, babám.

Az hangja szinte hasította a levegőt körülöttem. A lélegzetvételét is hallottam. Francba vele! Villámgyorsan kibújtam a cipőmből, felkaptam és rohanni kezdtem. Sohasem voltam a legjobb testnevelésből, de száz méter még nem okozott akkora gondot. A mögöttem csak felgyorsult koppanásokat éreztem. Igen, éreztem, mintha a föld is beleremegett volna. Az üldöző valamiben felbukhatott. Kihasználva a lehetőséget előkaptam a telefonomat a táskámból és Liamet tárcsáztam. Összevesztünk, de csak a bátyám. Kihangosítottam. Csörgött, de kinyomott. Újrahívtam, megint kinyomott. Tőle jelenleg a Mount Everest tetejéről is lóghattam volna. Kikerestem a névjegyzékből Niall számát is. Az övé tovább csörgött, de kinyomta. Biztosan Liam avatkozott bele. Én is elbotlottam, a telefonom jó messzire repült tőlem. Mögöttem ő is feltápászkodott, a hatalmas vérző seb ellenére felém iramodott. A mobilomhoz másztam, felkaptam és tovább futottam. Ekkor bevillant valami. SMS! Azt ha akarja, ha nem, elolvassa. Villámgyorsan bepötyögtem az üzenetet: „Nyissátok ki az ajtótokat, kérlek! Nic” Elég udvarias. Már csak húsz méter, de a férfi vészesen közel került hozzám. A táskámból kivettem a sminkes neszesszert, és a tartalmát nekidobáltam. Az egyikkel fejbe találhattam, mivel hátraesett. A telefonom rezegni kezdett. SMS. „Dehogy fogom. Liam” Ó, remek. A házhoz értem, berontottam a kapun, átrohantam a kerten, egyenesen a bejárati ajtóhoz. A dörömbölésemre senki sem válaszolt. Biztosan van itt egy teraszajtó, a hátsó udvarban találtam is egyet. A fiúk eléggé megijedtek, amikor felbukkantam előttük. Liam feltépte az ajtót és végigmért. Cipő nélkül, egy horzsolással a karomon és alul elszakadt kabáttal álltam előtte.

 - Zárjatok be mindent. Ablakot, mindent – parancsoltam rájuk.

Felpattantak, és körbejárták a házat.

  - Kész – jelentette be Louis.

 - Mi történt? – aggódott Liam. – Miért nézel ki így? – még mindig nem bízott bennem.

 - Diktafonmentes vagyok, ellenőrizhetsz.

 - Nem szükséges.

Egy zoknit húzott a lábamra, majd a konyhából hozott egy vizes rongyot, amivel a sebem hűtötte. Niall az egyik pokróccal takart be, Harry egy forró teát adott.

 - Ott van! – sikítottam fel.

A férfi ott állt a teraszon, de ahogy értesítettem a többieket és odanéztek, nyomban eltűnt.

 - Nincs ott senki, de megnézzük, oké?

 - Ne! Veszélyes! – figyelmeztettem őket.

Nem törődve velem Liam, Zayn és Harry felkaptak magukra egy-egy kabátot, fogtak egy zseblámpát, és kiléptek. Percekig nem tértek vissza.

 - Nincs ott senki – nyugtázta Liam.

 - De van, csak nem láttátok. Nagyon gyors – győzködtem őket.

Mégis ki hinné ezt el? Ő nem Edward, a vámpír, hogy extrasebességgel rendelkezik.

 - Megkérdezném, hogy mit ittál össze, de jobban érdekel, hogy hogy kerülsz ide, és miért – tért a lényegre.

 - Hogyan? Láttam Harry tweetjét, és tudtam a pontos címet. Miért? Figyelmeztetni, bocsánatot kérni, és bevallani mindent. Én küldtem el azokat a képeket a People-nek Harryről és Eleanorról és az a diktafon is információszerzés miatt volt nálam. Annyira sajnálom.

Mindenki ledermedt. Itt ült előttük az a valaki, aki miatt az a rengeteg vita kitört és majdnem feloszlottak. A világ másik végére kívánhattak.

 - Menj innen – sziszegett Liam.

Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Letöröltem, de képtelen voltam folytatni azt, amiért elsősorban idejöttem.

 - De fenyegettek! Nem volt más választásom.

 - Mivel fenyegetett?

 - Azzal, hogy tönkretesz. A bandát, de igazából rád hajt. Még mindig, nem fog le állni. Féltékeny.

 - Aham, persze. Most jobb, ha mész.

Letettem a teát a kezemből és mellé léptem.

 - Igazat mondok!

Elborult elméjűnek tarthattak. Ki akarna rosszat Liamnek? Ő sosem ártott senkinek, kivéve egy valakit. Ő azóta nem törődött bele, hogy vége, ennyi nincs tovább.

 - Akkor kérek egy nevet – suttogta.

Még az a személy gondolatától is kirázott a hideg. Visszaültem a kanapéra, és betekertem magam a takaróval. Biztonságérzetet adott. A lábaimat magam alá húztam, a fejemet a lehető legjobban elbújtattam. A szám lassan és nehézkesen formálta azt a nevet.

 - Marcus.




Hello! Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt, de közbejöttek dolgok. Azért remélem jó lett, kommenteket várunk;) Puszi, Mimi :) xx