23. fejezet

LIAM

Tátott szájjal bámultam Nicolára, majd megráztam a fejem. Nem lehet igaz.

 - Hogy kicsoda?

 - Jól hallottad. Marcus.

Hitetlenkedve újra megráztam a fejem, majd fel-le kezdtem mászkálni. A szobára síri csönd telepedett, a többiek hagytak gondolkodni. Kattogni kezdett az agyam. Nem akartam hinni Nicolának. Azok után, hogy hátba támadott... Mi van, ha ez is csak egy újabb trükk, hogy infókat szerezzen? Mi van, ha csak bekamuzta Marcust? Simán kinézném belőle, főleg azok után, amiket eddig tett. De tényleg rémültnek tűnt. Ennyire azért nem volt jó színésznő. Ráadásul Marcusról csak a srácok tudtak rajtam és Danielle-en kívül. Nicolának muszáj volt ismernie őt.

Felsóhajtottam és a kanapén kucorgó nővéremre pillantottam. Még sosem láttam ilyennek, teljesen sebezhető volt. Odasétáltam és leguggoltam elé.

 - Tudom, hogy nem hiszel nekem - szipogta.

Haboztam, de kétségbeesett tekintetét látva megbizonyosodtam róla, hogy igazat mond.

 - Hiszek neked, Nicola.

 - Komolyan?

Bólintottam, majd felültem mellé és magamhoz öleltem. Kicsit furcsának tűnt, de csak a nővérem volt. Úgy kapaszkodott belém, mintha az élete függött volna rajta. Tekintetbe véve azt a tényt, hogy Marcus elől menekült, ez kis túlzással igaz is volt. Miközben ezen gondolkodtam, elhúzódott tőlem. Értetlenkedve pillantottam rá.

 - Összesírom a pólódat - törölte meg az arcát.

 - Nem érdekes.

 - De hát ez a kedvenced.

Na jó, igaza volt. Tényleg ez volt a kedvenc pólóm. Lenéztem. Már teljesen mindegy volt neki.

 - Ruhákról jut eszembe... Elég szakadt vagy ma - vigyorogtam rá.

 - Majd otthon átöltözök.

 - Mi az, hogy otthon? Nem mész haza.

 - De igen. 

 - Nem képzelheted, hogy hazaengedlek, mikor Marcus üldöz. Itt maradsz - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

 - De hát nincs nálam ruha.

Gyenge próbálkozás volt, egy legyintéssel elintéztem. Nicola belenyugodott a sorsába és úgy tűnt, nincs kedve tovább beszélgetni. Tekintetem a többiekre kúszott, akik egy halomban toporogtak a TV mellett. Láttam rajtuk, hogy kényelmetlenül érzik magukat, Simon pedig egyenes össze volt zavarodva. Fogadni mertem volna, hogy a srácok sem értettek semmit. Annyit tudtak az egész sztoriból, hogy Danielle elmebeteg ex-pasija üldözi a barátnőmet és a nővéremet, akit kényszerített, hogy információkat szerezzen rólunk. Fogalmuk sem volt, hogy kicsoda vagy micsoda Marcus. Úgy gondoltam, jobb is így. Elég volt hármunknak tudni az ügyről. Illetve nem. Még valakit be kellett avatni.

 - Nicola - fordultam hozzá. - El tudnád mesélni a dolgaitokat?

 - Most azonnal? - pislogott rám álmosan.

Végignéztem rajta. Sebek, elkenődött smink, szakadt ruhák. Nem volt olyan állapotban, hogy mesélni tudjon. Pihennie kellett.

 - Szeretnél aludni?

 - Jól esne - mosolyodott el hálásan.

 - Gondolom, egy fürdő sem ártana. Várj egy percet!

Felpattantam és Harryhez sétáltam.

 - Hé, Hazza! Hol tudna aludni?

 - Hát... Gemma szobája éppenséggel szabad.

 - Tökéletes lesz. Fel tudod kísérni?

Ijedt pillantással bámult rám, majd elfehéredett. Ja, tényleg. Nicolával nem igazán csípték egymást.

 - Felejtsd el - ütögettem meg a vállát. - Niall?

 - Érted bármit.

 - Köszönöm. Ja, és el ne felejtsem... Add oda neki az egyik pólómat és az egyik boxeremet - kiabáltam utána, miközben a lépcső felé húzta Nicolát.

Ahogy eltűntek, rögtön a mobilom után nyúltam. Kikerestem Danielle számát és pötyögni kezdtem. "Nyolckor webkamera! Liam xxx" Miután elküldtem az SMS-t, a srácokhoz fordultam. 

 - Na, mit csináljunk?

NIALL

 - Jó éjszakát, Nicola! - köszöntem el.

Becsuktam Gemma szobájának az ajtaját és a nappali felé indultam. Már félúton jártam, mikor Simon viharzott el mellettem, egyenesen be az egyik szobába. Telefonált. Nem lettem volna a vonal túlsó felén lévő ember helyében, újdonsült menedzserünk ugyanis úgy káromkodott, hogy az a csukott ajtón is áthallatszódott.

 - Ezt meg mi lelte? - értetlenkedtem a nappaliba érve.

 - Az amerikai X Factor-turnét szervezik -magyarázta Louis, miközben a DVD-t nyomkodta.

 - Értem. Mit nézünk?

 - Másnaposokat.

 - De hát azt már minimum tizenötször láttuk. Miért nem nézünk mást?

Kár volt megszólalnom. Zayn, Liam és Louis egymáson átugrálva kezdték magyarázni, hogy miért nem nézünk mást. Mindenképpen a Másnaposokat akarták. Meg vontam a vállam és a konyhába mentem. Éhes voltam.

 - Ha már ott vagy, csinálhatsz pattogatott kukoricát - kiabált Liam.

 - Azt lesheted, Payne - ordítottam vissza.

Majd még készítek neki pattogatott kukoricát, mikor majd' éhen halok. Hol él ez? Feltúrtam a hűtőt, de szinte semmit sem találtam. Mi történhetett? Csak a polcokon volt pár ehető dolog. Végül is több volt, mint a semmi. Úgy döntöttem, szendvicset csinálok.

 - Jó étvágyat, Niall - haraptam bele az egyik kenyérbe. Mennyei volt.

Körülbelül öt perce üldögélhettem ott egyedül, mikor kinyílt a konyhaajtó. Felpillantottam. Harry volt az.

 - Mit eszel?

Túlzottan nagy érdeklődést mutatott a szendvicseim iránt. Valahogy meg kellett akadályoznom, hogy megegye őket. Jelen esetben az igazság mindennél jobban fájt. Elvigyorodtam.

 - Mogyorókrémes-eperlekváros-sajtos-ketchupos szendvicset. Kérsz?

 - Fúj, dehogyis! Undorító.

Képzeletben jól megveregettem a saját vállam, majd visszafordultam a kajámhoz. Harry szótlansága csak akkor tűnt fel, mikor végeztem az evéssel. Ránéztem.

 - Baj van, Fürtös?

 - Nem, semmi baj.

 - Akkor miért nem nézed a Másnaposokat?

 - Nincs kedvem.

Mi az, hogy nincs kedve? Mindig volt kedve Másnaposokat nézni. Ha mégsem, akkor biztosak lehettünk benne, hogy valami nagyon nagy bánat nyomja pici Hazza érzékeny kis lelkecskéjét. Felsóhajtottam.

 - Megkérdezem újra... Mi a baj?

Felnyögött és elfeküdt az asztalon. Motyogni kezdett. Most komolyan azt hitte, hogy ezt majd megértem?

 - Érhetőbben nem megy? 

 - Azt mondtam, hogy hiányzik Paws - emelte fel a fejét.

Paws? Paws miatt volt ilyen? Megőrülök.

 - De hát most van egy cicád.

 - Az nem ugyanaz - csattant fel. - Nekem Paws kell.

Elmosolyodtam. Tudtam, mit kell tennem, hogy jobb kedve legyen. Leugrottam a székről és négykézláb Harry mellé másztam.

 - Niall, te mi a francot csinálsz?

Megnyaltam a kezét, kilógattam a nyelven és félrehajtott fejjel figyeltem a "gazdimat". rettentően vicces volt az arca, ahogy szépen lassan leesett neki, hogy mit is akarok.

 - Paws! Nagyon hiányoztál - vigyorodott el.

"Vakkantottam" egyet, mire ő elkezdte simogatni és vakargatni a fejemet. Az igazat megvallva, elég jól csinálta. Még jól is esett.

 - Megkérdezném, hogy mit csináltok, de szerintem nem akarom tudni - hallottuk Louis hangját az ajtóból.

Harryvel egymásra néztünk és nevetni kezdtünk. Úgy nézhettünk ki, mint az idióták. Igazából azok is voltunk. Louis megköszörülte a torkát.

 - Jöttök filmezni? Még nem kezdtük el.

Bólogattunk, mire ő vinnyogva kiugrált a nappaliba. Ha jól hallottam, a Hangovert kezdte el énekelni, amit a többiek nem igazán díjaztak. Pár perc múlva mi is követtük kettő tál popcornnal, majd kényelmesen elhelyezkedtünk és elindítottuk a filmet. Körülbelül a felénél tarthattunk, mikor Liam az órájára nézett és feltápászkodott.

 - Hová mész? - kérdezte Zayn.

 - Simonhoz - intett, majd a lépcső felé indult.

 - Minek? Nem nézed a filmet?

Nem bírtam tovább, csendre intettem őket. Nem tudom, mit képzeltek. Talán azt, hogy kívülről tudom, mit mondanak? Hülyeség. Még csak tizenötször láttam.

DANIELLE

Nyolc óra múlt tíz perccel. Idegesen doboltam az asztallapon, miközben arra vártam, hogy Liam bejelentkezzen. Eleanor a szobájában volt, úgyhogy teljesen egyedül voltam a nappaliban.

 - Gyerünk már! - morogtam magam elé.

Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam, Liam neve bukkant fel a monitoron. Videóhívást kezdeményeztem. Egy életbe telt, mire betöltött a kép.

 - Danielle!

 - Helló, Liam - mosolyodtam el, majd észrevettem a mellette ülő alakot is. - És ööö... Simon?

 - A One Direction új menedzsere - karolta át Liam.

 - Gratulálok. Az előzőnél csak jobb lehet.

Mindhárman elmosolyodtunk, de valami szúrta a szememet. Liam ideges volt. Tudtam, hogy valami baj történt.

 - Mondd - forgattam meg a szemeimet.

 - Nicola előkerült...

Szerencsétlenek. Felnevettem, de Liam kétségbeesett arckifejezését látva abbahagytam. Szóval a mondatnak volt második része is. Várakozóan pillantottam a képernyőre. Liam nyelt egy nagyot.

 - Marcus üldözi.

Felnyögtem és megráztam a fejem. Reméltem, hogy csak rosszul hallottam.

 - Marcus?

Bólintott.

 - Nem hiszem el - suttogtam halálra váltan.

Lehunytam a szeme és hátradőltem a kanapén. A rosszullét kerülgetett már csak a név hallatán is.

 - Danielle, jól vagy?  - kérdezte Liam aggódva.

 - Persze, csak... Jól vagyok.

Láttam rajta, hogy bánja az egész dolgot. Nem akart felzaklatni. Biztos voltam benne, hogy gondolatban magát szidta, de megpróbált nyugodt maradni. Ez néha rettentően idegesített. 

 - Megkérhetlek valamire? - kérdezte bizonytalanul.

 - Természetesen.

 - Mesélj el minden Simonnak.

 - Mindent?

 - Kérlek!

Nem ellenkeztem. Úgy döntöttem, minél rövidebben adom elő a történetet. Összeszedtem a gondolataimat, majd vettem egy nagy levegőt.

 - Marcus az ex-pasim - kezdtem bele. - Még azelőtt jártunk, hogy az X Factorban táncoltam volna. Akkoriban nem lógtam épp a legjobb társaságban, és hát... Marcus volt az igazi rosszfiú. Drogozott, ivott, bandázott. Ez még nem lett volna hatalmas probléma, de olyat tett, ami...

Megakadtam. Képtelen voltam folytatni. Segélykérően pillantottam Liamre.

 - Marcus megölt egy embert - mondta halkan.

Simon megborzongott, elfehéredett és hatalmas szemekkel meredt rám.

 - A rendőrök keresni kezdték a tettest - folytattam. - Nem tudták, ki volt az, de Marcus is a gyanúsítottak között volt. Elbújt. Elárultam, hol találják. Nem kellett volna.

 - Azóta üldöz? - kérdezte Simon.

 - Igen.

 - De az X Factor alatt nem volt semmi probléma.

 - Azt hittem, börtönben van. A műsor után gyanútlanul mentem haza anyuékhoz Manchesterbe. Egyik este beállított hozzánk. Kiderült, hogy nem csukták le, mert nem volt bizonyítékuk, de ő megtudta, hogy én köptem. Megfenyegetett, de apu szerencsére elüldözte.

 - Utána jöttél Londonba?

 - Igen. El kellett menekülnöm előle.

 - És mik...

Hirtelen minden elsötétült. Remek, pont ilyenkor van áramszünet. Komolyan mondom, olyan volt a helyzet, mint valami horrorfilmben. Már csak a baltás gyilkos hiányzott. Felnevettem a saját hülyeségemet és a telefonomat kezdtem keresni, mikor egy hangot hallottam a hátam mögül.

 - Nem gondolod, hogy meg kellene tanulnod befogni a szádat, cica?

Sziasztok! Itt az új rész, remélem tetszeni fog. Kommenteket szeretnék. Csok, Carmen xx