21. fejezet

LIAM

 - Hol a francban van a sonka?

A hűtő előtt álltam és mindent felforgattam, hogy hozzávalókat találjak a szendvicsekhez. A helyzetem reménytelennek tűnt. A hűtő szinte teljesen üres volt. Niall valószínűleg erre járhatott.

 - Találtam eperlekvárt - lépett mellém Danielle.

Rápillantottam az üvegre. Épphogy csak volt valami az alján.

 - Nem gondolod, hogy ez túl sok? - vontam fel a szemöldököm.

 - Nem, nem gondolom. Kettőnknek elég lesz.

 - Egyikünknek sem lesz elég.

Lecsapta az üveget a konyhapultra, keresztbe fonta a karját és összeszorította a száját, miközben az arcomat méregette. Olyan volt, mint egy durcás kislány, aki tudja, hogy nincs igaza, de ezt a világért sem ismerné be. Nevetnem kellett.

 - Mi olyan vicces?

Megráztam a fejem, majd kinyújtottam a kezem és közelebb húztam magamhoz. Még mindig játszotta a sértődöttet. Elvigyorodtam, majd megfogtam egy göndör tincsét és bajuszt csináltam belőle. Pár pillanatig még tartotta magát, majd kitört belőle a nevetés. A fejét hátravetette, én pedig megbabonázva figyeltem. Gyönyörű volt. Meg akartam csókolni. Az ajkaink már majdnem összeértek, mikor ajtócsapódást hallottunk.

 - Melyik idióta lehetett az? - mormolta Danielle.

 - Megnézem.

Felsóhajtottam, nyomtam egy puszit az orrára és a nappaliba mentem. Háromszor körbesétáltam, de se ott, de az előszobában nem volt senki. Valószínűleg már mind aludtak. De akkor mégis mi volt ez az előbb?

Megfordultam, hogy visszainduljak a konyhába, két lépés után azonban Danielle-be botlottam. Kettő eperlekváros szendvicset hozott, arcán pedig győzedelmes arckifejezés ült.

 - Mondtam, hogy elég lesz kettőnknek - nyomta a kezembe az egyik tányért.

Szó nélkül követtem a kanapéra. Úgy döntöttem, nem említem meg neki, hogy tudok a másik üveg lekvárról is.

 - Ki volt az? - kérdezte, miután megettük a szendvicseket,

 - Kicsoda?

 - Az ajtó - forgatta meg a szemét.

Ja, tényleg. Teljesen elfelejtettem.

 - Fogalmam sincs - vallottam be.

Már éppen mondott volna valamit, mikor kivágódott a vendégszoba ajtaja és Eleanor sétált ki rajta. Láthatóan elég részeg volt.

 - Mit keresett ott? - kérdezte Danielle értetlenül.

Végignéztem Eleanoron, aki időközben leült a fal tövébe és nagyokat kortyolt a kezében tartott pezsgősüvegből. A pólójától valaki megszabadíthatta, felülről ugyanis csak egy melltartó volt rajta, kócos haja pedig rendezetlen tincsekben lógott mindenfelé.

 - Louisval volt - jelentettem ki magabiztosan.

 - Gondolhattam volna. Felvigyem az egyik szobába?

 - Igazából ez lesz a ti szobátok - mutattam a vendégszobára.

Danielle bólintott, odasétált Eleanorhoz, majd pár másodperc múlva eltűnt vele a fürdőben. Én is felkeltem és a vendégszobába indultam, hogy eltüntessem onnan Louist.

 - Lou? Lou, itt vagy?

Semmi választ nem kaptam. Felkapcsoltam a lámpát és körbenéztem. Louis az ágyon feküdt ing nélkül, és üres tekintettel bámulta a plafont. Mikor fölé hajoltam, elvigyorodott.

 - Liaaaaaaaaaam! Mizújs?

 - Részeg vagy - húztam el a számat.

 - Tudom.

 - Még élvezed is?

 - Persze.

 - Akkor élvezd tovább a saját ágyikódban. A lányok jönnének aludni.

 - Oké, menjünk.

Érthető volt a többesszám. Magától az életben nem jutott volna oda. Nagy nehezen felvonszoltam a szobájába és ledobtam az ágyra. Csak ekkor tűnt fel, hogy Harry nem volt sehol. Lehet, hogy őt hallottuk Danielle-lel?

HARRY

Ránéztem az órára. Hajnali öt. Remek.

Sehogy sem tudtam aludni. A fészerben hideg volt, a föld túl kényelmetlennek és keménynek bizonyult, ráadásul attól is féltem, hogy egy pók belemászik a fülembe. Vagy ami még rosszabb, egy csótány. Gemma tegnap azt mondta, hogy nemrég találkozott párral. Istenem, miért nem a buszban aludtam?

A plafont kezdtem tanulmányozni. Ez a születésnapom biztos nem kerül majd be a legjobbak közé. Szörnyen éreztem magam. Behunytam a szemem, de nem kellett volna. Abban a pillanatban ahogy megtettem, bekúszott elém az este látott kép. Louis és Eleanor félmeztelenül fekszenek egymás mellett az ágyon, szerelmesen. Fogadni mertem volna rá, hogy jól szórakoztak.

Felültem és idegesen fülelni kezdtem. Most csak hallucinálok, vagy valaki tényleg van ott kint? Kaparászás. Dübörgés. És... Ugatás?

Felpattantam és kinyitottam a fészer ajtaját. A következő pillanatban valami rám nehezedett. Úgy dőltem el, mint egy krumplis zsák.

 - Paws! Paws! Elég!

Hiába lökdöstem drága labradoromat, ő a világért sem szállt volna le rólam. Tovább terpeszkedett rajtam, miközben az arcomat nyalogatta. Érdekes szájszaga volt.

 - Ha nem szállsz le rólam, soha többé nem játszhatsz Liammel - fenyegettem meg.

Úgy nézett rám, mint aki érti, hogy mit mondok. Vakkantott egyet és engedett mozogni. Ülő helyzetbe tornáztam magam, ő pedig az ölembe hajtotta a fejét. Gondolhattam volna. Rettenetesen el volt kényeztetve. Automatikusan simogatni kezdtem.

 - Mizújs haver? Jól vagy? Hiányoztam? Tudom, hogy hiányoztam. Te is hiányoztál nekem.
Hálásan megnyalta a tenyeremet, én pedig elnevettem magam.
 - Igen Paws, jól látod. Kint aludtam a fészerben. A szülinapomon. Tudom, hogy idióta vagyok, de nem tudtam őket tovább...
Hirtelen eszembe jutott, hogy még nem is meséltem el neki a legújabb fejleményeket. Az utolsó infó is csak Gemmán keresztül jutott el hozzá. A lelkére kötöttem, hogy ossza meg vele, hogy Louis szakított Eleanorral. Sajnos itt leragadt, pedig azóta jó sok minden történt. Ezzel valószínűleg ő is tisztában volt, hiszen szemrehányóan vakkantott egyet.
 - Jó, oké. Elmesélem, de csak a lényeget. Szóval... Miután szakítottak, a People címlapjára kerültünk Eleanorral. Megpróbáltam megakadályozni, hogy Louis megtudja, de nem sikerült. Hetekig nem beszélt velem, ráadásul a rajongók is rájöttek a dologra. Teljesen össze voltam törve, szörnyű volt. Idejöttünk Cheshireba, hogy megmentsük a bandát. Jól is mentek a dolgok, de kiderült, hogy Eleanor elvetette a babáját. Igen, terhes volt, de nyugi, nem tőlem. Az volt a baj, hogy még csak nem is Louistól. Joetól volt a baba, a menedzserünktől. Képzeld, Louis tegnap Londonban volt és összeverekedtek. Ha találkozol Boo Bearrel, ne ijedj meg. Elég csúnyán...
Paws hirtelen felpattant az ölemből.
 - Ennyire unalmas lennék? - sóhajtottam fel.
Úgy tűnt, nem nagyon érdekelte, hogy hozzá beszéltem. Ezzel rendesen megbántott. Mindent elmondtam neki. Másnak naplója volt, nekem kutyám. Általában meg is hallgatott, most azonban nem ért rá velem foglalkozni. Ugatni kezdett és az ajtót kaparta. Kinyitottam neki, ő pedig az előkert felé rohant. Úgy döntöttem, követem. Kíváncsi voltam, mi volt ilyen érdekes. Jobb dolgom úgysem akadt.
Már a ház sarkánál jártam, mikor hangok ütötték meg a fejemet. Megálltam egy bokor takarásában és leskelődni kezdtem. Eleanor az autója mellett állt, Danielle pedig előtte guggolt. Éppen Pawst simogatta.
 - Te is nagyon hiányozni fogsz nekem, haver - nevetett.
Haver? Mióta vannak ilyen jóban?
 - Danielle, mennünk kellene - siettette Eleanor.
 - Egy perc.
 - Louis bármikor lejöhet. Nem akarok vele találkozni. Gyere már!
 - Mennék, de Paws nem hagy. Nagyon erőszakos...
 - ...elvégre az én kutyám - fejeztem be Danielle mondatát, miközben előmásztam a bokor mögül.
A két lány ijedten pillantott rám. Valószínűleg rendesen megleptem őket. Ez végül is nem volt nagy csoda, hiszen egy bokor mögül figyeltem őket.
 - Harold, te mit keresel itt? - kérdezte Danielle.
 - Ezt én is kérdezhetném. Hová mentek?
 - Haza. Méghozzá azonnal - jelentette ki Eleanor, majd beült az autóba és beindította a motort.
Danielle-re pillantottam. Mellém lépett és arrébb húzott a kocsitól.
 - Nem mondod komolyan, hogy kint aludtál a fészerben?
 - De igen - vontam meg a vállam.
 - Idióta vagy.
 - Ezt eddig is tudtam. Miért mentek el? - váltottam témát.
 - Eleanor nem akar maradni. 
 - Miért nem? Tudtam szerint remekül érezték magukat az este.
 - Igen, csak éppenséggel Louis nem emlékszik semmire - suttogta.
Megállt bennem az ütő. Hogy micsoda?

ZAYN

Idegesen pattantam ki az ágyamból. A konyhában valamelyik idióta hihetetlenül hangosan zörgött és csattogott. Nem érdekelt, mit csinált, csak azt akartam, hogy hagyja abba. Az ajtómon kilépve Harrybe ütköztem.

 - Jó reggelt, Zayn! - vigyorgott.

Hogy a francban lehet ennek ilyen jó kedve? Intettem neki, lerobogtam a lépcsőn és teljes erőből kivágtam a konyhaajtót.

 - Mi a francnak kell csörömpölni hajna...

Megakadtam és ezt kívántam, bárcsak meg sem szólaltam volna. El akartam süllyedni szégyenemben.

 - Hajnalok hajnalán? Zayn, tíz óra van.

 - Ööö, tényleg? Akkor... Bocsánat.

 - Semmi baj. 

Nem mondott többet, így úgy döntöttem, visszamegyek a szobámba.

 - Állj csak meg! - szólt utánam.

 - Igen?

 - Gyere segíteni. Összeszedjük a szemetet.

Bólintottam és visszasétáltam mellé. Munkához láttunk. Mindent egy nagy szemeteszsákba dobáltunk bele. Volt ott minden: tortadarabok, chipses zacskók, pezsgősüvegek, konfetti, lufik, szalagok, partisapkák és rengeteg üvegszilánk. Elég reménytelennek tűnt a helyzet. 

Másfél óráig szenvedtünk, de megérte. Fél tizenegyre a ház már elég elfogadhatóan nézett ki.

 - Még soha nem takarítottam ennyit - rogytam le az egyik konyhaszékre.

 - Úgy tudtam, hogy még sosem takarítottál.

Oké. Ezt megérdemeltem.

 - Még egyszer bocsánat a reggeliért.

 - Hetvenedjére is elmondom, hogy semmi baj - mosolyodott el.

 - Nem is mondtam annyiszor - tiltakoztam.

 - Dehogyisnem. Talán még többször is.

Felnevettem. Nem lehetett igaz, komolyan ilyen sokszor elnézést kértem volna?

 - Nem akartam bunkó lenni.

 - Semmi gond. Megértem, hogy nincs jó kedved.

 - Miért ne lenne? - értetlenkedtem. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél.

 - Nem fogyott el a hajzseléd?

Francba! A hajamhoz nyúltam és azért imádkoztam, hogy csak vicceljen. Sajnos nem viccelt. Tényleg nem állítottam be reggel a hajam.

 - Nyugi, szerintem nem rossz.

Nem tudott megnyugtatni. Legszívesebben a falba vertem volna a fejemet. Először leordítottam, most pedig béna hajjal mutatkoztam előtte. Valószínűleg minden esélyemet sikerült ellőnöm Gemma Stylesnál.

 - Teljesen elfelejtettem - motyogtam magam elé.

 - Szerintem nem baj. Így is aranyos.

Aranyos? Na, köszönöm. Mintha csak az öccséről beszélt volna.

 - Hol vannak a többiek? - kérdeztem gyorsan, hogy ne a hajamról kelljen beszélgetnünk.

 - Niall a fenti TV előtt terpeszkedik, Harry anyuval telefonál, Liam pedig elvitte Louist orvoshoz.

 - Orvoshoz?

 - Igen. Nagyon csúnyán néz ki a szája. 

 - Remélem, nem lesz semmi baja - sóhajtottam fel.

Láttam és hallottam, hogy mond valamit, de nem fogtam fel belőle semmit. Azon gondolkodtam, amit az előbb mondott. Volt benne valami furcsa. Csak a srácokat említette.

 - És a csajok?

 - Nem hallottad? - csodálkozott tágra nyílt szemekkel.

Megráztam a fejem. Hogy hallottam volna, ha egyszer aludtam?

 - Visszamentek Londonba.

 - Micsoda? Miért?

 - Eleanor nem akart itt maradni. 

 Hitetlenkedve pillantottam rá. Nem létezett, hogy Eleanor a tegnapi este után ne akarjon maradni. Láthatóan elég jól érezték magukat Louisval, fogadni mertem volna rá, hogy újra egymásra találtak. Valaminek történnie kellett. Épp azon voltam, hogy rákérdezek Gemmánál, mikor megszólalt a csengő.

 - Ki lehet az? - kérdeztem zavartan. Nem vártunk senkit.

Gemma nem szólt semmit, csak megvonta a vállát. Ő sem tudta, ki lehet a látogatónk. Úgy döntöttem, kiderítem. Felkeltem és az előszobába indultam.

 - Rögtön nyitom - kiabáltam ki, miközben a kulcsok között matattam.

 - Ajánlom is. Baromi hideg van - válaszolt egy ismerős hang.

Nem akartam hinni a fülemnek. Lehetetlen volt, hogy itt legyen. Szuperszonikus gyorsasággal téptem fel az ajtót és reménykedve bámultam az előttem álló személyre. Ahogy felismertem, hatalmas vigyor ült ki az arcomra.

 - Simon! Hogy kerülsz ide?

Sziasztok! Elnézést, hogy nem kaptatok csütörtökön részt, de nagyon sok dolgom volt a héten. Remélem ez tetszeni fog! Nagyon szépen köszönjük a kommenteiteket, rettentően sokat jelentenek nekünk. Szinte hihetetlen, hogy egy hét alatt 5 új feliratkozónk lett. Köszönjük szépen. Valószínűleg vasárnap-hétfő-kedden lesz rész, mert Csongrád megyében hószünet van, ezért ráérünk írni. Ha tetszik, kommenteljetek! Abbahagyom a kisregényt :DD Csok, Carmen xx