27. fejezet

HARRY

 - Niall! Fogd már be a szád! Liamék alszanak – rivalltam rá.

Elég szórakozottan lépett be a bejárati ajtón, a táskáját is majdnem kiejtette a kezéből. Fütyörészve főzött magának egy kávét és feldübörgött a lépcsőn. Biztosan újfajta csirkét talált fel a Nando’s, valami új fűszerezéssel. Általában annyira feldobta, hogy hetekig azt majszolta, ameddig meg nem unta, és hányingere lett a látványától is. Unatkoztam. Zayn pakolászott, a többiek bealudtak, Niall pedig inkább egy bögrével töltötte az időt, mint velem. Kiöntöttem egy csomag chipset egy tányérba, letettem a laptopom a konyhapultra, töltöttem magamnak teát, és agyalni kezdtem egy vicces tweeten. Végül is, tudatni kell valahogy a rajongókkal, hogy újra itthon vagyunk, nem? Az ujjaimat csikorgatva húzogattam a márványborításon. Egy értelmes dolog sem jutott eszembe.

 - Csak nem elhagyott az ihlet? – ült le velem szemben Zayn, és a chips háromnegyedét felmarkolta.

 - Nem, az sohasem hagy el. Kellene egy ütős poén.

Ahogy kimondtam, egy hatalmasat vigyorgott a képembe. A fogai között kis darabkák voltak, amitől felfordult a gyomrom.

 - Én már kiírtam. Trend is lett a #WelcomeHome1D. Megelőztelek!

Ez nem lehetett igaz. Tudta, hogy én akartam bejelenteni, de nem bírta ki. Összeszűkítettem a szemeim, és gyilkos tekintettel bámultam rá, mire ő ökölbe szorított kezét a magasba emelte, és azt ordítozta, hogy „nyertem, nyertem!”. Úgy voltam vele, hogy ha ennyire örült, akkor nem keserítem el egy bosszú-tweettel. Egyre csak ugrált, és táncolt, aminek az lett az eredménye, hogy megcsúszott és dobott egy seggest. Akkor mégis csak visszavágok. Gyorsan megnyitottam a Twittert, és már pötyögtem is: „@zaynmalik1D így jársz, ha le akarsz győzni #lapossegg. hahahaaa”. Máris jobban éreztem magam. Zayn felállni sem bírt, nekem eszem ágában sem volt felsegíteni. Bűnhődjön csak. Pár perc múlva mi lett az ötödik a Trendekben? #HarryMegbüntetiZaynt. Perverz kis rajongók. Zayn nagy nehezen visszamászott a székre.

 - Lépni alig bírok. Szerintem meghúztam a gerincemet – sajnáltatta magát.

 - Olyat nem tudsz. Egy kicsit megütötted magad. Akarod, hogy megmasszírozzam?

A kérdést már vékonyabb hangon mondtam, huncut mosollyal a számon.

 - Néha meglepsz, Harry – pislogott zavarában.

Hirtelen megcsörrent a telefonom. Annyira megijedtem, hogy lelöktem a földre, de szerencsére megúszta, és tört nem össze. Láttam, hogy Gemma hívott, szóval kihangosítottam, hogy egyszerre tudjak chipset enni, és teát inni.

 - Szia, Harry! Anya mérges rád, amiért nem vártad meg. Azért meglátogathattad volna. Régen nem látott.

Zayn elvörösödött, és mindenfelé nézett, csak rám nem. Ki fogom szedni belőle, miről nem beszélt nekem, azon kívül, hogy belezúgott a nővérembe.

 - Siettünk. Ne haragudj, voltak gondjaink… Jól van? Mondd meg neki, hogy puszilom.

 - Oké. Zayn ott van?

 - Igen. Beszéljetek, amiről csak akartok, megetetem a klotyómanót.

Igazából szó sem volt a klotyómanóról. Elmentem a fürdőszobaajtóig, becsuktam, és visszalopództam a konyhába hallgatózni, de sajnos értelmetlenül. Zayn levette a kihangosítást. Formaiságból lehúztam a WC-t, és berohantam a konyhába. Nem akartam lemaradni semmiről.

 - Oké, majd még beszélünk, szia! – tette le Zayn.

Nagyokat pislogva néztem rá. Ha magától nem beszél, nekem kell kihúznom az igazságot. Az nem valami kellemes. Ráadásul Cheshire-ben Gemma egész végig róla beszélt, hogy mennyit változott. Önkéntelenül is elképzeltem őket kézen fogva sétálni, csókolózni, meg még egyéb dolgokat, amik csak úgy felvillantak. Mit ne mondjak, nem szeretném egyszer csak a nővéremet és az egyik legjobb barátomat az ágyban találni. Megborzongtam a gondolattól. Zayn időközben úgy döntött, hogy megeszi a maradék chipset, és tölt magának kólát. Vajon meddig lehettem csendben?

 - Mi van Gemma és közted? – böktem ki végül.

A kérdésemre kiejtette a poharat a kezéből, de szerencsére üres volt. A rágást is abbahagyta, pedig a szája csak úgy dagadt a sok chipstől.

 - Hogy tessék? – értetlenkedett. – Mi nem!

Beszéld közben kiesett a szájából annak a tartalmának minimum a fele. Fintorgó grimaszt vágtam. Gusztustalan.

 - Takarítsd fel!

Megrágta azt, amit nem köpött ki. Elfordultam, nem akartam látni a nyálban úszó pacát.

 - Kész vagyok.

Visszafordultam, és mélyen a szemébe néztem. Időbe telt neki, ameddig rájött, hogy nem válaszolt rendesen az előző kérdésemre. Nem úszod meg!

 - Szóval? – sürgettem, mivel kezdett kicsit elegem lenni.

 - Nem tudom. Én nagyon-nagyon kedvelem, és szerintem ő is engem. De nyugi, tudom, hogy téged zavarna, ha összejönnénk, vagy valami ilyesmi. Plusz, elég nehezen lehetne összehozni egy kapcsolatot. Messze van Cheshire.

Mély levegőt vettem. Ez már kapcsolaton gondolkodott?

 - Gemma is sokat beszél rólad. De Zayn! Idősebb nálad!

Tudom, hogy nem fair, de felhoztam ezt a hülye indokot. Rettegtem attól, hogy meglátom őket hancúrozni, vagy ilyesmi.

 - Idősebb? Caroline mennyi volt? Az anyád lehetett volna.

 - Őt hagyd ki ebből. Tudod mit? Csinálj, amit akarsz.

Komolyan? Caroline? Nem mondom, hogy életem legjobb döntése volt az a nő, de akkor is. Én sem szidtam soha az ex-csajait. Mégsem nem tudtam haragudni Zaynre, csak éreztettem vele, hogy gondolja át azt az egész Gemmás dolgot, nehogy balul süljön el.

LIAM

Egy huppanásra, majd pizza illatra és csámcsogásra ébredtem. Valaki bekapcsolta a TV-t, és a hangerőt a leghangosabbra tekerte. Ez Niallra vallott. A párnát a fejemre húztam, de semmit sem ért, így ledobtam a földre, és mérgesen felültem. Nem kellett volna, mert eszembe jutott Danielle. Meg akartam halni.

 - Niall! Halkítsd le, kérlek – rivallt rá Louis mellőlem. Szerencsétlen is felébredt.

Niall megcsóválta a fejét, amire Louis mérgesen kiviharzott a nappaliból. Egy pizza szeletet nyomott a kezembe. Akkor esett le, hogy mennyire éhes voltam. Három falatból megettem.

 - Ez gyors volt. Kérsz még? Két dobozzal rendeltem.

Nagyokat bólintottam, mire ő felállt, és meg egy hatalmas pizzával tért vissza. Ledobta az ölembe.

 - Mióta nem ettél? Három hete? – kérdezte, amikor látta, hogy öt perc alatt már a fél dobozt kiürítettem.

 - Reggel óta.

Nem ez volt az első alkalom, hogy nem reggeliztem, vagy ebédeltem, de eléggé kimerültem ma. Daniellen járt az eszem. Én semmi rosszat nem akartam, mégis ellenem fordult. Közben Niall-on észrevettem valami furcsát. Az átlagosnál is többet vigyorgott.

 - Miről maradtam le?

 - He? – nyitotta tágra a száját, annyira, hogy beleláttam szinte a gatyájáig.

 - Sokat vigyorogsz.

 - Ennyire látszik?

Igen, Niall, látszik, csak azt nem tudom, hogy miért. Tovább rágta a falatot, lenyelte, és felém fordult.

 - Nem fogod elhinni! Ott voltam, és odajött, és jaj olyan szép volt!

 - Lassíts már! Hova mentél, és kivel?

Annyira hadart, hogy azt sem értettem, mit mondott, nem hogy mi történt vele. Gondolatolvasónak hisz, vagy mi?

 - Adtam neki autogramot!

 - Kinek, Niall?

Inkább feladtam. Lassan elhallgatott, aztán megvártam, ameddig teljesen lenyugodott. Hiába, újra ugrálni kezdett.

 - Annyira örülök! Oh yeah!

Feladtam. Felálltam, és a szobámba mentem. Körbenéztem, tele volt táskákkal. Hát persze, hogy nem pakoltam ki. Kicipzáraztam az egyik bőröndöt, amit kinyitva pont egy közös képemet pillantottam meg Danielle-lel. Letérdeltem, és csak néztem. Nem tudtam hova tenni a viselkedését. Ahelyett, hogy ennyire kiakadt, csak szólnia kellett volna, hogy vegyek vissza a törődésből, mintha az lenne a legrosszabb dolog a világon. Túl sok. Minél tovább néztem a képet, annál jobban hiányzott, vágytam rá, hogy becsengessek hozzá, megbocsássak, és megcsókoljam. Mérgemben kiszedtem a képet keretből, egy kis galacsinná gyúrtam, majd hozzávágtam az ajtóhoz a képkerettel együtt. Éppen, hogy leesett a földre, Niall nyitott be.

 - Kedves fogadtatás – viccelődött.

Látva az arckifejezésem, ő is elkomolyodott. Felvette a galacsint a földről, majd kihajtogatta. Teljesen ledermedt. A térdeim magam elé húztam, a karommal körbeöleltem azokat, eltakarva az arcom. Nem akartam sírni. Niall próbált felráncigálni az ágyra, de nem engedtem neki. Hosszas erőlködés után leült mellém.

 - Láttalak már sírni, nyugi.

Nem sokat segített. Hirtelen felindulásból az egyik kezét a térdeim alá csúsztatta, a másikat a hátamra tette, majd hangosan tíztől visszaszámlálva felemelt, és ledobott az ágy szélére. Elterültem. Kényelmesebb volt.

 - Mesélj. Összevesztetek Danielle-lel? – ült le törökülésben.

 - Nagyon. Marcus hagyott egy üzenetet, hogy nem hátrál, ameddig tönkre nem tett. Féltettem Danielle-t, és azt mondtam, hogy költözzön el, nehogy megtalálja. Kiakadt. Szerinte túl sokat törődöm, és átléptem a határt. Lehet, hogy túlzásba vittem, de nem tehetek róla.

Néma csendben bámult maga elé. Őt is kikészíthette az utóbbi időszak. Eddig Louis, Harry és Eleanor miatt folyt a dráma, most meg Marcus, Danielle, és miattam. Most legalább nem fenyegetett az a veszély, hogy feloszlunk, maximum idegileg összeroppanok, és antidepresszánsokon élek, de semmi gáz.

 - Úgy sem fogja bírni nélküled – szakította félbe a gondolataim. – Könyörögni fog, hogy visszafogadd.

 - Nem tudom, Niall. Nem hinném. Nem akarom elveszíteni.

Itt eltört a mécses. Az arcomat belefúrtam a párnába. Ezúttal nem próbált felráncigálni, hanem a vállamra támaszkodott, és vigasztalt. Akármilyen kajamániás, tudott ő megértő is lenni. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

 - Most te jössz. Milyen lányról beszéltél? - fordultam meg, amikor már nem éreztem magam olyan cikinek, amiért elsírtam magam.

Niall tapsolni kezdett, és furcsa, ufókra emlékeztető hangokat adott ki magából. Teljesen kivörösödött, mire eljutott odáig, hogy megszólaljon.

 - A Nando’s-ban osztottam egy csomó autogramot. Miután elvonultak a rajongók, leültem egy asztalhoz. Egyszer csak a semmiből mellettem termett egy lány. Annyira gyönyörű volt! Aládedikáltam a könyvünket. Igen, mindig nála van a könyvünk, biztos, ami biztos. Aztán a elhívott randizni, mert a barátnője rábeszélte. Én természetesen igent mondtam. Nem csak az igen-nap miatt, hanem amúgy is. Liam, olyan boldog vagyok.

 - Legalább valami jó is történt ma. Mikor lesz a nagy randi?

 - Megadta a számát, majd felhívom.

Ez teljesen feldobta a napom.

 - Mit is mondjak, gratulálok!

 ZAYN

 - Harry, Zayn! Miről maradtam le? – szökdelt be Louis a nappaliba, majd beleugrott az ölünkbe. – Miből hagytatok ki?

Fogalmam sem volt, mit zagyvált össze.

 - Tessék? – kérdezte Harry, miközben lelökte magáról.

Louis lelkesen visszamászott az ölünkbe, és átfonta Harry nyakát.

 - Láttam, mit írtál ki a Twitterre. Megcsalsz, édesem? – suttogta igen csábítóan.

 - Ó, dehogy is! – válaszolta Harry, majd ő is átkarolta, és úgy tettek, mint akik smárolnak.

 Gyorsan előkaptam a telefonom, és lefényképeztem őket. A kattanásra egyből szétszakadtak.

 - Ne merészeld! – visított Harry, de már késő volt.

Feltöltöttem a képet: „@Harry_Styles @Louis_Tomlinson érdekes pozícióba keveredtetek. Azért ne olyan hevesen!”.

 - Ugye nem? Már engem is kiposztoltok? Mi van ma, a küldjünk félreérthető dolgokat a Twitterre világnap? Idióták vagytok!

 - Most meg szakítasz? Ne haragudj, Tomo! – siránkozott Harry, aztán megint ráugrott.

 - Abbahagynátok végre? Ez már kicsit durva – választottam szét őket.

Oké, hogy legjobb barátok, de sosem értettem az ennyire Stylinsonos megnyilvánulásokat. Néha annyira rájuk jött az ötperc, hogy komolyan megijedtem.

 - Jaj, Zayn, ne legyél féltékeny! Csatlakozhatsz – susogta Louis.

 - Mi a franc?

Felálltam, és kimasíroztam a nappaliból a szobámba. Hetero övezet. Bekapcsoltam a laptopom, de megcsörrent a telefonom. Majdnem szívinfarktust kaptam, ahogy hangosan rezgett. Simon. Biztosan beugrik a kocsijáért, mivel még mindig nem kapta vissza.

 - Hello, Zayn. Otthon vagytok? – a hangja kicsit feszült volt.

 - Cső, Simon. Igen, miért?

 - Csak legyetek ott mindannyian. Nemsokára beugrok – ezennel kinyomta.

Benyitottam Liamhez. Niall-lel éppen egymással szemben beszélgettek.

 - Készülődjetek, mindjárt jön Simon.

 - Minek készülődjek? – fintorgott Niall.

Tényleg, csak nekem volt hajmániám. Lerobogtam Harryékhez a nappaliba, ahol szerencsére már leakadtak egymásról. Louis bőröndjet még mindig szanaszét dobálva éktelenkedtek.

 - Azokat szedd össze – parancsoltam rá. – Simon bármelyik percben itt lehet.

Értetlenül meredt rám. Azt hihette, hogy csak rá akartam venni, hogy összepakoljon. Beismerem, örültem neki, mivel két heten belül kizárt, hogy rendet rakott volna maga után.

 - Tényleg! Haladj, úgy néz ki a nappali, mint egy disznóól.

Besiettem a fürdőszobába. Kezdeni akartam valamit a hajammal, szörnyen nézett ki. Kentem rá a szülinapomra kapott hajzseléből. Két perc múlva elkeseredetten állapítottam meg, hogy rosszabb lett a végeredmény, mint amilyen volt. Legalább megpróbáltam. Fogtam egy kefét, átfésültem az egész szénaboglyát, aztán kezdtem mindent előröl. Újabb két perc múlva elégedetten szambáztam ki a nappaliba, ahol a fiúk már várták Simont, és azt találgatták, hogy mi volt ilyen sürgős. Komolyan nem esett le neki, hogy talán hiányzott neki a kocsija? Levetettem magam melléjük, és bekapcsoltam a TV-t. Egész pontosan 19:15-kor csöngettek.

 - Hello, Simon! – üdvözölte Niall.

 - Sziasztok – lépett be a házba.

A cipőjét levette, a kabátját az egyik fotelre, magát a kanapéra dobta le.

 - Hozzatok egy laptopot – vakargatta a szemét.

Harry elhozta a sajátját a konyhából, és a kávézóasztalra tette.

 - Mi az?

 - Türelem. Először is, hol az autóm? Mondjátok, hogy nem törtétek össze.

Louis elvigyorodott, és tettetett bűnbánással válaszolt.

 - Igazából igen. Parkolni akartunk, de a hely túl kicsi volt, és nekimentünk a mögöttünk álló autónak. Meg az előtte állónak is. A kocsid elől-hátul behorpadt.

Simon feje rákvörösre váltott, és idegesen járkált fel-alá.

 - Tessék? Micsoda? Ti normálisak vagytok? Nem megmondtam, hogy vigyázzatok rá? Most hol van? Ugye nem a roncstelepen?

 - De igen. Eltört a főtengely.

 - Most komolyan beszélsz? – ordította le.

 - Nem. A hátsó udvarban parkol. Itt vannak a kulcsok – nyúlt a zsebébe.

Simonon kívül mindannyian röhögőgörcsben törtünk ki. Az ő arca továbbra is rezzenéstelen maradt, szóval még akadt mondanivalója.

 - Nagyon vicces, de van egy rossz hírem.

Erre mindenki elhallgatott. Arra számítottunk, hogy bejelenti, hogy mégsem ő lett a menedzserünk, vagy még rosszabb, hogy visszakapjuk Joe-t. Soha többet nem akartam látni azt a férget. Simon a laptop billentyűzetén vadul gépelni kezdett. Elfordította a képernyőt előlünk, nyilvánvalóan mesedélutános hangulata volt. Féltünk. Ami Simonnak rossz hír, azt nekünk katasztrofális. Hezitálás után inkább felénk fordította, hogy magunk olvassuk el. Nem hittem a szememnek.

A ONE DIRECTION EGY HATALMAS KAMU? – virított a főcím. A vérnyomásom az egekbe lendülhetett. Rákattintottam a feliratra, hogy láthassuk az egész cikket. Szemmel láthatóan csak pletyka volt. A hosszúsága pár mondat lehetett. Akkor Simon minek traktált ilyen baromságokkal? Biztosan az imidzsünk miatt.

 - Olvassátok csak.

„A One Direction egy hatalmas kamu? Állította egy volt X-Faktoros versenyző, Geneva Lane a Twitter fiókján. A lány szerint a mostanában igen népszerű fiúbanda egy régebbi, ő általa írt szám enyhe átdolgozásával lopták be magukat rajongóik szívébe. Bizonyítékot ugyan (még) nem hozott fel, de mindenkinek ott motoszkál a fejében a gondolat, hiába imádják a fiúkat: talán igaza lehet.”

Kidülledt szemekkel pillantottam fel.

 - Zayn, ismerős a név? – tette fel a kérdést Simon. – Ex-partnerek háborúja. Eddig Marcus, most ő? Jó kis banda vagytok.

Geneva Lane, az ex-barátnőm bosszút forralt.




Helllooooo! Tudjuk, hogy régen nem jelentkeztünk, de nagyon húzós hetünk volt, csoda, hogy túléltük. Legalábbis én. Jövőhéten szünetünk van, és ottalvósdit szervezünk Carmennel, ami jó sok összezárást és új ötletet hoz majd. Megígérjük, hogy nem csinálunk rendszert ebből a heti egy részes dologból. Na, abbahagyom a kiselőadást :D Remélem megérte várni, kommenteket várunk ;) puszi, Mimi :) xx