26. fejezet

LIAM

Eleanor hálóján kívül egyetlen szobában volt két személyes ágy, mégpedig a nappaliban, az is csak kinyithatós. Ledobtam a földre a kis oldaltáskát, amibe a csak nem sok mindent dobáltam be, annyira siettem: egy nadrágot, pólót, boxert, pizsamát, dezodort és fogkefét. Kihalásztam a szükséges dolgokat, és a fürdőbe indultam.

 - Jól leszel? – torpantam meg az ajtóban.

 - Persze, menj csak – motyogta Danielle a párnájába.

Legalább olyan fáradt lehetett, mint én. A szememet teljesen kimerítette a sötétben való vezetés, és hogy közben próbáltam visszafojtani a könnyeimet. Nagyfiú voltam, néha mégsem tudtam elnyomni őket. Gyorsan lezavartam a tusolást, majd Danielle is, és mellé bújtam. A mellkasomon feküdt, én a göndör tincseivel játszadoztam.

 - Szomjas vagyok. Megyek, iszok valamit – felugrott, és a konyhába rohant.

 - Én is!

Nem akartam, hogy egyedül legyen, szóval utána siettem. Amikor meglátott az ajtóban, mintha kattant volna benne valami.

 - Ugye tudod, hogy egy pohár tej nem fog megölni?

 - Fogadjunk? Tudod, bele is fulladhatsz – viccelődtem, de nem vette a lapot.

Szemforgatva kitöltött két bögrébe tejet és bevágta őket a mikróba.

 - Szerinted Marcus végleg eltűnt?

 - Nem tudom, Liam. Nagyon remélem. Nem szeretnék többször is túsz lenni.

 - Azt nem engedem – fogtam meg a kezét, de ki is rántotta alóla, mivel a mikró hangosan csipogott.

Kinyitotta az ajtót, az egyik bögrét felém csúsztatta. A tenyérét a konyhapultra nyomta, és feltűnően tanulmányozta azt. Akkor viselkedett így, amikor valami idegesítette, csak szégyellte bevallani. Várakozóan néztem rá, mire végre felém fordította a fejét.

 - Liam, nekem már… - kezdte a mondatot, de Louist láttam elrobogni a bejárati ajtó felé.

 - Most utána megyek, majd elmondod. Vigyázz magadra! – hadartam.

Újabb flegma arckifejezéssel leült az egyik székre.

 - Louis! Te meg hová mész?

Megpördült, akkor vettem észre két paplant és egy párnát a kezében, miközben könnyes szemekkel pislogott.

 - Az autóba. Ott alszom.

Ezennel kirontott az ajtón. Visszamentem a nappaliba, felkaptam egy pokrócot és két paplant, tekintve, hogy egy egyáltalán nem lesz elég a mínuszokban.

 - Hát te? – kérdezte Danielle, amikor a konyha elé értem.

 - Kint alszunk a kocsiban. Ne haragudj! Jó éjszakát, szeretlek – nyomtam egy puszit a szájára, és ott hagytam.

Egy szál pizsamában nem volt a legkellemesebb a kocsi előtt álldogálni, ameddig Louis rángatta az ajtókat. Kiabálta, hogy szerinte befagytak, és menjek vissza a házba, de nem hittem neki. Vagy le akart rázni, vagy akkora idióta, hogy nem boldogult velük.

 - Biztonsági zár? – jutott eszembe.

Körülnézett, észrevett egy kis gombot, amit megnyomott, majd az ajtók gond nélkül kinyíltak. Ekkora idiótát! Kivettem a csomagtartóban lévő pokrócokat, amiket bedobtam a hátsó ülésre, és a szélvédőre is dobtam egyet, ugyanis a többi ablak kivételével sima üvegből készült, nem sötétítettből. Nem lenne szerencsés reggel sikítozó rajongókra ébredni. A lehető leggyorsabban beugrottam Louis mellé. Előrenyúlt, a kulcsokkal beindította az ajtót, és bekapcsolta a fűtést.

 - Ezt egész éjjel járatni fogod? Le fog merülni az akkumulátor, Simon meg kinyír.

Vállat vont, majd becsavarta magát két paplannal, a másik kettőt pedig nekem dobta. Én is belebújtam, majd a pokrócokat magunkra terítettem. Louis nem szólt semmit. A sötétben nem tudtam eldönteni, hogy a sírástól remegett, vagy a hidegtől.

 - Eleanor elmondta, hogy mi történt Harry buliján. Nem értek semmit. Nem az én hibám, hogy nem emlékszek rá, mégis engem hibáztat.

Egy pár pillanatig hezitáltam, hogy őszinte legyek, vagy hazudjak. Egyik részem hitte, hogy ő is ludas volt a dologban, mert annyira felöntött a garatra. Másik részem ártatlannak tartotta, mivel a többiek sem voltak teljesen józanok, mégis emlékeztek mindenre. Louis szervezete egyszerűen ilyen. Szeret elfelejteni dolgokat. Inkább megértően bólogattam, minthogy hazudnom kelljen.

 - Nagyon szeretem őt, most pedig elveszítettem – zokogott. – Hiába csalt meg, vissza akarom kapni. Már azt sem tudom, hogy szeret-e.

 - Biztos vagyok benne. Türelem. Minden rendbe jön majd. Ha tényleg szeret, ő sem fogja bírni nélküled.

 - Nem tudom, Liam. Mi van akkor, ha még mindig szereti Harryt?

Az igazat megvallva, nekem is eszembe jutott már. Minden olyan bonyolult volt.

 - Szerintem egyértelműen a tudtára adta, hogy nem érdekli. Tarts ki, Louis.

 - Te mit csinálnál ilyenkor? Ha te rúgtál volna be ennyire? Esküszöm, nem emlékszem semmire.

 - Várnék, Louis. Adj időt ennek az egésznek.

Többet nem is mondtam. Kezdjük ott, hogy csak egy működő vesével elég kockázatos lenne bárminemű alkoholt fogyasztanom. Louis a párnájába nyomta a fejét.

 - Jó éjszakát, Payne.

 - Neked is, Tomlinson.

DANIELLE

Az éjjel nem sokat aludtam, maximum egy-két órát. Kivételesen örültem, hogy Liam nem volt a közelemben. Amióta Marcus megjelent, úgy éreztem magam, mint egy kalitkában. Állandóan hívogatott, és figyelt, mint egy megszállott. Persze értékeltem, és nagyon jól esett, hogy ennyire féltett, de szükségem volt egy kis magányra, mellette pedig nem kaphattam meg. Az őrült, pszichotikus ex-pasim nem fog lelépni ilyen könnyen, nem olyan fajta. Csupán megfenyegetett minket, hogy lássuk, mire is képes. Ráadásul most már Eleanort is belekevertük. Csigatempóban kimásztam a kihúzhatós ágy akármiből, és konyhába mentem. Már fél tíz volt, de a fiúk még mindig kint aludtak. Ennyire kellemes az autó?

- Nem kellene behívnunk őket? – kérdeztem Eleanort.

- Nem akarom látni Louist. Megreggelizek, utána tőlem jöhetnek. Szép karikás a szemed. Neked sem lehetett jó éjszakád.

- Jobb is volt már – sóhajtottam, és beindítottam a kávéfőzőt. – Mi történt Louisval?

Az arca elkomorult. Legalább nem csak én szenvedtem depresszióban, ami igazán megnyugtatott.

- Elmeséltem neki, hogy miért léptünk le, és a fejéhez vágtam, hogy hagyjon békén. Azt hiszem, újra akart kezdeni mindent, de még túl korai. Olyanokat is mondtam, amiket nem kellett volna.

Minek bánkódott ennyire? Ha a srác azt is kiheverte, hogy a legjobb barátjával csalta meg, akkor ez csak gyerekjáték lesz számára. Dráma, dráma, dráma. Nem igazán tudtam, mit kell ilyenkor csinálni, úgyhogy a kezemet a vállára tettem. Szemmel láthatóan bevált, mivel egy kicsit megnyugodott. A kávét kivettem a főzőből, megízesítettem, és kortyolgatni kezdtem. A világ legjobb dolga. Koffein.

 - Oké, kész vagyok. Hívhatod őket – állt fel Eleanor.

Felvettem egy kabátot, cipőt, és kiléptem a fiúkért. Az utcán összesen három autó parkolt, abból az egyik szélvédőjére ráfagyott egy pokróc. Valahonnan gondoltam, hogy abban lesznek. Megragadtam a kilincset, de nem akart kinyílni. A sötétített ablakon nehezen láttam be. Egymás hegyén-hátán feküdtek. Liam Louis hátán aludt, a kezét a feje alá tette, szóval egy kicsit eldeformálódott az arca. Az ölében Louis horkolt, a szájából egy hatalmas nyáltócsa folyt ki. Fuj! Kopogtam az ablakon, rugdostam az autót, de nem jött válasz. Transzba estek, vagy micsoda? Tovább csörömpöltem, de semmi. Utolsó próbálkozásként sikítozni kezdtem.

 - Marcus! Menj innen! Hagyj békén! Tedd le a pisztolyt!

Liam felugrott, és remegve kinyitotta az ajtót. Felbukott, majd egyenesen egy pocsolyába esett. Először azt sem tudta, hogy hívják, aztán a kezeit maga elé tette, és úgy ugrált elém, mint egy kenguru és egy boxvilágbajnok keveréke. Szinte sírtam a röhögéstől, de nem tűnt fel neki.

 - Hol vagy, Marcus? Ne fuss el! Gyere vissza, te gyáva féreg! – ordította a nagy senkinek.

Megfordult, és észrevette, hogy nevetek.

 - Nincs is itt, igaz? – morgott.

 - Nem tudtam, hogy keltselek fel. Bocsi.

Beszélni is alig bírtam. Hihetetlenül vicces látványt nyújtott.

 - Gyertek be. A konyhában várlak titeket – kacsintottam.

Liam kinyújtózott, és Louisra ült, aki sipákolva felébredt. Vigyorogva visszasiettem a házba, és nekiálltam szendvicseket csinálni. Liamnek egy vajkrémeset, hússal, salátával, főtt tojással és paradicsommal, Louisnak ugyanilyet, csak répával. Negyed óra múlva még mindig kint ácsorogtak.

 - Jöttök már? – kiabáltam.

Dermedten pislogtak vissza, egy papírral a kezükben. Biztosan megbüntették őket. Elvégre nem láttam az autón parkolójegyet. Nekik is főztem kávét, Liamét megízesítettem, Louis-ét nem, mert nem tudtam, hogy szereti. Pár perc múlva beestek az ajtón, és a kis cetlit adták a kezembe. Nem büntetés volt, hanem egy üzenet. Marcustól. „Nehogy azt hidd, hogy vége! Nincs. Addig nem hagyok békén senkit, ameddig a mocskos kis barátodat tönkre nem tettem. Hogy miért csinálom ezt? Elvett valamit, ami az enyém volt, és azt nem viselem jól. Meg hobbinak sem rossz. Üdv: M”. Széttéptem, és a kukába szórtam a darabokat, majd belerúgtam egy hatalmasat. Rám tört egy pánikroham.

 - Mi a franc van? – rontott be Eleanor.

Louis látványára összeszorította a száját, de csendben maradt.

 - Danielle! Nyugi, nagy levegő! – fogott meg Liam, és az konyhapultra ültetett. – Hozzatok neki vizet!

Marcus miért nem fogta fel, hogy vége? Senki sem vett el tőle, ő ijesztett el. Én döntöttem úgy. Helyesen cselekedtem, de nem akarta belátni. Nem is ismertem Liamet akkor, amikor otthagytam. Talán azt hiszi, ő áll közénk, és miatta nem megyek vissza hozzá?

 - Valaki be szeretne avatni?

 - Louis, mondd el neki.

A kezeit maga elé fonta, és hátrébb lépett. Komolyan mondom, ez nem lehet igaz. Akkor már hozzá sem szól? Végül is Liam elmesélte a történteket Eleanornak, aki szinte sokkot kapott.

 - Ezt elmegyógyintézetbe kellene zárni.

Liam a padlót méregette. Ki akart tervelni valamit.

 - Danielle, el kell költöznöd onnan, ahol most laksz. Neked is, Eleanor. Tudja, hogy hol laktok. Nem biztonságos.

Teljesen kiakadtam. Az aggódásnak is voltak mértékei, és ezúttal túl messzire ment.

 - Dehogy fogok! Szerinted az új lakásomban nem találna meg? Felesleges! Hagyd már abba ezt az állandó őrangyalosdit! – fakadtam ki.

Ahogy kiejtettem a szavakat a számon, meg is bántam. Louis és Eleanor látva az érkező vitát, kimentek a konyhából.

 - Tessék? Csak meg akarlak védeni! Mi ezzel a baj? Hogy törődöm?

 - Levegőt sem kapok tőled. Nem költözök el. Az túlzás. Ne törődj ennyit. Túl sok.

A szája tátva maradt. Bocsánatot akartam kérni, de egy hang sem jött ki a számon. A nappaliba rohant, ahol tegnap aludtunk volna, felkapta a cuccait, megragadta a Louist, és kiráncigálta az autóba.

NIALL

 - Indulunk vissza Londonba! – ugrált be Harry a nappaliba.

A tökéletes terv kieszelése után mindenki úgy dőlt be az ágyába, mint a dominó. Mármint nem sorban, csak gyorsan. Én még bekaptam a buliból megmaradt utolsó tortaszeletet, de nem volt a legokosabb döntés. Azóta görcsölt a hasam, valószínűleg megromlott. Pedig az íze perfekt volt, de az is lehet, hogy elnyomta az irdatlan mennyiségű tejszínhab. Várjunk. A tejszínhabtól lehet gyomorrontást kapni? Istenem, lehet, hogy az is romlott volt! Hányingerem lett.

 - Vödröt? – kérdezte Simon.

Megráztam a fejem, és Harry felé fordultam.

 - Miért megyünk el? Olyan jó itt!

Tényleg maradni akartam. Minden olyan megnyugtató, bár azért pontlevonás jár, hogy nincs Nando’s. Az hiányzott a legjobban.

 - Anyu barátnőjét előléptették. Bulit akarnak rendezni, mi meg nem leszünk útban, igaz?

Hallva a csendet felsóhajtott, és lehuppant a kanapéra.

 - Srácok, tényleg nem maradhatunk itt örökre. Pakoljunk össze, és induljunk. Útközben kitesszük Nicolát Wolverhamptonban. Így jó lesz? Ajánlom. Csomagoljatok!

Tapsolt egyet, és felpattant a kanapéról. Ne már! A lustaság maga alá gyűrt, képtelen voltam felállni, még Zayn és Simon sem tudtak felhúzni.

 - Elintézem, hogy még ma eljuss a Nando’s-ba. De ahhoz siess – sürgetett Zayn.

Oké, nyomós indok. Gyorsan letusoltam, és felöltöztem. Szerencsére nem sok mindent pakoltam ki, ezért én lettem kész leghamarabb. Ezt a csodás napot, amikor újra alkalmam nyílt találkozni a csirkékkel, pont a hasam rontotta el. Az kapcsol össze minket! Csakis én lehettem ilyen szerencsétlen. Magamba tömtem egy hasfogó és egy hányingercsillapító tablettát, biztos, ami biztos. Nemsokára a többiek is útra készen sorakoztak a nappaliban.

 - A kocsimat visszakapom Londonban? Liamék lenyúlták – mérgelődött Simon.

 - Persze. A turnébusszal megyünk. Elvileg még nekünk van kibérelve. Oké, akkor cuccoljunk be.

Mindent bedobáltunk a buszba, Simon a volán mögé ült, hiszen tapasztaltabb vezető, mint Harry, és elindultunk. Felhívtam Liaméket, hogy képben legyenek.

 - Megyünk vissza Londonba. A ti ruháitokat is visszük, nyugi. Ha van kulcsotok, menjetek a házba. Ha nincs, akkor ott várjatok meg.

 - Bemegyünk. Siessetek – beszélt a telefonba igen lehangolóan Liam.

A gyomorrontásom szerintem elmúlt, és egy chips után nyúltam, de Harry kikapta előlem.

 - Nehogy telehányd a buszt!

Visszaszereztem a zacskót, és bábozni kezdtem.

 - De nem látod, hogy csak úgy hívogat? – mondtam mélyített hangon, lovagiasan, miközben megtámadtam saját magam a tasakkal. – Nem mondhatok nemet, hiszen megöl! De ha állnám is a próbát, muszáj engednem neki, hiszen mondj-mindenre-igent napot tartok.

Felhúzott szemöldökkel bámult rám mindenki. Mit tettem? Én idióta. Halálra fognak dolgoztatni.

 - Én nem is tartok igen napot – vigyorogtam.

 - Első szó igazság, második szó hazugság. Sajnálom Niall, kimondtad. Ha megszeged a szabályt, két hónapos Nando’s-elvonót rendelek el.

Harry mindezt leírta az alkarjára, felém nyújtott egy tollat, amivel aláírtam a fogadalmat. Lefényképezte, és feltöltötte a Twitterre. Ezzel hivatalossá tette. Ó, a franc.

 - Most alszom egyet – a fülembe dugtam a fülhallgatót, és lehunytam a szemeimet.

 - Niall! Öt perc múlva ott vagyunk! – ébresztgetett Zayn.

 - Múlva? Miért nem hagytál aludni?

Annyira fájtak a szemeim, hogy szinte összeragadtak. Nagy nehezen kinyitottam őket.

 - Nicola? Simon?

 - Már kitettük őket. Siess!

Jól van, na. Felvettem a kabátomat, és abban ültem tovább, ameddig le nem szálltunk. Meg akartam kérdezni Liamet, hogy mi történt, de Louisval együtt elaludtak a kanapén.

 - Csinálsz nekem kávét? – kérdezte Zayn.

 - Természetesen – nem, mondtam volna, de eszembe jutott a hülyeség a buszban. – Igen.

Elégedetten vigyorgott. Megfőztem a vizet, beleszórtam az instant port, öntöttem bele egy kis tejet, és odavittem neki.

 - Tejszínhabot, csokiöntetet, és kakaót is kérek rá! – hisztizett.
 - Azonnal, királylány.
Szúrós pillantások közepette visszarobogtam a konyhába, aztán amikor nyújtottam neki a bögrét, véletlenül leöntöttem kávéval. Tényleg csak véletlenül. Fütyörészve felkaptam a kabátom, és elindultam a Nando’s felé. Nem akartam megvárni Zayn reakcióját. A kapucnit a fejemre húztam, nehogy felismerjenek. Sosem vált be, de legalább tízből hét lány nem szúrt ki. Pont ebédidőben érkeztem a gyorsétterembe, ráadásul hátvégén. Niall, te idióta. Az agyam a többiekkel ellentétben nem a fejemben volt, nem is lent, hanem a hasamban, csak sajnos a gyomorsav összemarta. Éhesen néha egyenlőnek éreztem az intelligenciámat egy papucsállatkával. Ahogy beléptem az ajtón, mindent megbántam. Húsz lány rohant felém, mint akik egy sivatag közepén lévő oázisra bukkantak. Tíz percig autogramokat és fényképeket osztogattam, beszélgettem a rajongókkal, mire elült a tömeg. Boldogan sétáltam a pulthoz, és rendeltem öt csirkeszárnyat, sült krumplit, barbecue szószt, és light kólát, nehogy elhízzak. Semmi sem állhatott közém, és a drágáim közé. Leültem az asztalhoz, és Gollamot utánoztam a Gyűrűk Urából.

 - Djágaszág! Djágaszág! – sziszegtem, amikor egy lány leült mellém.

Zavartan pislogtam. Nagyon szép volt. Hosszú, kicsit hullámos világosbarna hajával, és hatalmas zöld szemeivel teljesen levett a lábamról. Aztán észrevettem egy 1D-feliratű nyakláncot a nyakában.

 - Kérhetek egy autogramot?

 - Igen – mondtam halkan.
 - Emma. Így hívnak.
 - Niall Horan - nyújtottam a kezem, megrázta, és kuncogni kezdett.
Idióta! Szerinted komolyan nem tudta a neved? Elővette a táskájából a One Direction könyvet, kinyitotta, és aláfirkantottam a képemnél. Nem biztos, de szerintem tátott szájjal  bámultam a Emmára.

 - Ez mindig nálad van? – szólaltam fel. Végre.

 - Biztos, ami biztos – mosolygott.

Istenem, mennyire gyönyörű! Amikor felállt, azt kívántam, bárcsak visszaülne. Egy kis toporgás után lehuppant a székre.

 - Látod őt? – mutatott egy szőkésbarna hajú, nekem háttal álló lányra. – A legjobb barátnőm, és rábeszélt, hogy kérdezzek valamit. Megértem, hogyha visszautasítasz.

Viccelt? Egy: az igen-nap miatt így is, úgy is bele kellett mennem akármibe. Kettő: én aztán vissza nem utasítom, akármit kér. Még a csirkét is nekiadom.

 - Bökd ki – mosolyogtam rá.

 - Eljössz velem egy randira? Nem baj ha nem, nem bántódom meg – vörösödött el. – Megértem, ha sok do…

 - Igen, elmegyek veled egy randira – szakítottam félbe.


Hali! Itt a 26. fejezet. Remélem tetszeni fog, bár néha elhagyott az ihlet... Kíváncsi vagyok, milyen lett, szóval jól esne pár komment ;) puszi, Mimi :) xx