28. fejezet

SIMON

Hátradőltem a fotelben, és a srácokat figyeltem. Zayn némán bámult a laptop képernyőjére, szemével újra és újra átfutotta a szöveget. Nyilvánvalóan remélte, hogyha megcsípi magát, felébred. Harry és Louis hitetlenkedve pusmogtak, Niall körülöttük ugrált, és olyan hangokat adott ki, mint egy bébifóka, Liam pedig a homlokát ráncolva mászkált körbe-körbe. Mi lenne akkor, ha inkább leülne, még mielőtt elhányom magam? Eddig senki sem mondta neki, hogy feleslegesen aggódik ilyen sokat? Úgy viselkedett, mint egy négygyerekes családanya.  Igazából illett is rá a szerep, elvégre imádott főzni. Kár, hogy még sosem láttam a tűzhely előtt. Talán ezt majd egyszer szóváteszem neki, most azonban fontosabb dolgokról kellett beszélgetnünk. Megköszörültem a torkom, mire mind felém fordultak.

 - Üljetek le! - intettem nekik.

 - Most jön a hegyi beszéd - súgta Louis Harrynek.

 - Hallottam ám, Tomlinson.

 - Ahhoz képest, hogy milyen öreg, egész jó füle van - folytatta vigyorogva.

 - Ezt is hallottam.

Bocsánatkérés helyett ravasz mosollyal rákacsintott Harryre, majd még közelebb hajolt hozzá.

 - Tudod, Simon nagyon szexi. Lehet, hogy jobban járnék vele, mint veled. A kapcsolatunk már kezd ellaposodni, az ő tapasztalata pedig igazán...

Mi az, hogy ellaposodni? Eleanorral csinálhatnák hármasban is. Ha azt is megunják, akár bevehetik Joe-t is. Csak engem felejtsenek el.

 - A Valentin-napi fehérneműszettemet még nem is avattuk fel - rebegtette meg a szempilláit Harry.

 - Ugye rózsaszín?

 - Sőt, ehető is.

Nem bírtam tovább, közéjük vágtam a mellettem lévő díszpárnát. A többiek hogy a francban tudják ezt elviselni egész nap? Lehet, hogy visszahívom Joe-t. A gerlepárnak csak most esett le, hogy abba kellene hagyni az enyelgést. 

 - Hallgatunk, Simon.
Végre. Már ezer éve erre vártam.
 - Akkor egy kérdéssel kezdem. Igaz ez?
 - Nem - vágták rá kórusban, majd egymást túlkiabálva kezdtek magyarázni. Komolyan mondom, az értük visítozó tinilányok is kevésbé idegesítőek.
 - Pofa be! - parancsoltam rájuk, mire gyorsan elhallgattak. - Innentől kezdve iskolásat játszunk. Világos?
 - Az milyen? - értetlenkedett Niall.
 - Ha beszélni akarsz, jelentkezel. Ha azt akarom, hogy beszélj, felszólítalak. Ennyi az egész. Érthető a dolog?
Vigyorogva bólintottak. Ez még talán megütötte az értelmi szintjüket.
 - Szóval - kezdtem bele -, a pletyka nem igaz. Nyilván Geneva terjesztette, hogy bosszút álljon... - Louis keze ennél a pontnál a magasba lendült. Megforgattam a szemeimet. - Parancsolj!
 - Kimehetek WC-re?
 - Ki, de ajánlom, hogy vissza se gyere.
Felnevetett, majd kiszökdécselt a nappaliból. Miután eltűnt, visszafordultam a többiekhez.
 - Tessék, Liam!
 - Melyik dalról van szó?
 - A One Thingről. Geneva azt állítja, hogy az ő dalát loptátok le. 
 - Ez hülyeség - mordult fel Harry.
 - Nem láttam a kezed - vicsorogtam rá, mire integetni kezdett.
 - Ez hülyeség - ismételte el.
 - Jó, hogy az, de jobb lesz, ha vigyázunk. Egyelőre semmit sem tudunk tenni, ki kell várnunk, mit lép... Mi a franc?
Megfordultam a fotelben, hogy láthassam Louist, amint átrohan a nappalin, ki az előszobába. Fogalmam sem volt, mit akart ott. Hallottam, hogy nyílt a bejárati ajtó, majd megszólalt a csengő.
 - Kicsöngettek - ugrott fel Niall, és felrobogott a lépcsőn.
Rám tört a röhögőgörcs. Szóval Louis ki akart dobni? Hát jó, ezt megjegyeztem. Legalább valami frappáns megoldást választott, nem hazudtolta meg önmagát. Felálltam a fotelből, és a kabátomért nyúltam. 
 - Francba Simon, máris mész? - sajnálkozott Louis.
Nem szóltam semmit, csak belebokszoltam a vállába. Örömmel vettem tudomásul, hogy fájt neki. A mai nap után ez volt a minimum, hálát adhatott, hogy nem kapott többet.

NIALL

El ne felejtsem majd megköszönni Louisnak a csengős dolgot. Ha nem vetette volna be, Simon még órákig a nyakunkon lóg, ráadásul pont a legrosszabbkor. Végre rávettem magam, hogy felhívjam Emmát, erre beállított. Ennyit az írek szerencséjéről. Hirtelen felindulásból újra bepötyögtem a számát, de túlságosan féltem megnyomni a hívás gombot. 

 - Gyerünk már - motyogtam magam elé. 

Miért vagyok ennyire ideges? Hiszen még nem is ismertem, csak egyszer találkoztunk. De hát annyira gyönyörű!

 - Nyugi, hűtsd le magad, Horan! Elvégre Ő a te rajongód, nem fordítva. Vagy nem?

Ez már beteges. Magamban beszélek, a végén még be fogok csavarodni. Vagy máris becsavarodtam? Elmegyógyintézet, jövök!

 - Na jó, ez az utolsó esélyed. Most vagy soha - győzködtem magam, de sikertelenül.

Feladtam. Mikor le akartam tenni a telefonomat az ágyra, hirtelen kivágódott az ajtó, és Liam masírozott be rajta. 

 - Ó, már fel is hívtad? - érdeklődött, miközben lehuppant mellém.

Na, remek. Most mi a francot mondjak neki? Nem hazudhattam, úgyis észrevette volna. Mondjuk egy próbát azért megért.

 - Persze - válaszoltam magabiztosan.

 - Aha, és mit mondott? 

Időnyerés céljából hangos köhögésbe kezdtem. Nem volt a legjobb ötlet. Liam összehúzta a szemeit, és az arcomat fürkészte. Ismertem ezt az arckifejezését, és nem kecsegtetett túl sok jóval. Elárultam magam.

 - Szerinted vajon mit mondott? - sóhajtottam fel.

 - A viselkedésedből ítélve nemet.

Megkönnyebbülten mosolyodtam el. Tudtam, hogy így legalább leszáll majd rólam. Azt azért bántam, hogy nem hívtam fel Emmát. Lehajtottam a fejem, és zavaromban a pólóm alját babráltam.

 - Te fel sem hívtad? - csattant fel Liam.

Inkább csöndben maradtam, de ez is rossz ötletnek bizonyult. Liam egy gyors mozdulattal felkapta a telefonomat az ágyról, és mire észhez tértem, már rég kiviharzott a szobámból, az ajtót pedig becsapta maga után. Hiába rángattam a kilincset, nem jutottam semmire. Biztos nekitámaszkodott kívülről. Ekkora szemetet! Fél perc múlva önelégült vigyorral sétált be, a telefont a kezembe nyomta, és kihívón nézett rám.

 - Most mi van?

A telefonra mutatott. Még mindig nem értettem.

 - Halló? Van ott valaki? - hallatszott egy ismerős hang.

Lenéztem a telefonra, és ekkor vettem észre, hogy Emma vonalban volt. Hasba vágtam Liamet, és nyeltem egy nagyot.

 - Emma? - kérdeztem vissza. 

Micsoda fantáziadús megszólalás, ráadásul a hangom is remegett. Totális égés.

 - Bemutatkozol még ma, vagy inkább találgassak?

Liam a fejéhez kapott, majd mellém sétált és tarkón vágott. Legalább feleszméltem.

 - Ööö, helló. Izé... Niall vagyok.

Liam valószínűleg helyettem is fel akarta kötni magát, olyan vékony hangon szólaltam meg. Komolyan, mint Puszedli a Pindúr Pandúrokból.

 - Úristeeeeeeen, el sem hiszem, hogy felhívtál. Tényleg te vagy az?

Emma még nálam is tízszer magasabban visított, aztán belesikított a fülembe. Akkor várta a hívásomat?

 - Igen, én vagyok - mondtam most már kicsit nyugodtabban.

 - Bocsi az előbbiért. 

 - Semmi baj, irtó cuki voltál.

Ijedten csaptam a számra. Ezt nem akartam hangosan is kimondani. Liam ennél a pontnál besokallt, és kapkodva elhagyta a szobát.

 - Chloe biztos volt benne, hogy fel fogsz hívni - hadarta izgatottan Emma.

Ki az a Chloe? Majd a randin megkérdezem. Úristen, randi. El sem hiszem.

 - Bocsi, várj egy picit - mondta.

A háttérből veszekedés hangjai ütötték meg a fülemet, de semmit sem értettem. 

 - Halló? - szólt bele a telefonba pár pillanat múlva egy férfi.

 - Elnézést, kivel beszélek?

 - Emma édesapja vagyok. Te pedig...

 - Niall, Niall Horan - vágtam rá.

 - Az a Niall Horan?

 - Igen.

Emma apja élesen beszívta a levegőt, amitől még a hideg is kirázott. Nem tudtam mire vélni. Nem akartam se elrabolni, se megerőszakolni a lányát, egyszerűen csak jobban meg szerettem volna ismerni.

 - Felejtsd el Emmát. Nem találkozgat "szupersztárokkal".

 - De én...

 - Nem érdekel. Többet ne merészeld felhívni - csapta le a telefont. 

GENEVA

Unottan kavargattam a kávémat. Már negyed órája üldögéltem a cukrászdában. Gemmácskát nem nevelték meg a szülei? Ennyit nem illik késni. Már éppen indulni készültem, amikor leült velem szembe.
 - Késtél - pillantottam fel ridegen.
 - Tudom. El se akartam jönni.
 - Mégis itt vagy.
 - Érdekel, hogy mit akarsz nekem mondani.
 - Gemma, te még mindig túl kíváncsi vagy - nevettem fel. - Iszol esetleg valamit?
 - Nem.
 - Ahogy gondolod - villantottam rá az ezer wattos mosolyomat.
Összefonta a karjait a mellkasa előtt, és utálkozva méregetett. Micsoda megtiszteltetés! Nem igazán szimpatizált velem, de ez régen sem volt másképp.
 - Szóval, miért hívtál ide? - kérdezte sürgetően.
 - Csak kedvem támadt egy kis csajos csevejhez.
 - Mégis miről tudnánk cseverészni? Arról, hogyan vádoltad meg a srácokat azzal, hogy lelopták a dalodat?
Ó, milyen indulatok! Gemma drága anyatigris üzemmódba kapcsolt. Próbáltam visszafojtani a kitörő nevetésemet. Szörnyen szánalmas volt.
 - Fogalmam sincs, miről beszélsz - ártatlankodtam.
 - Nagyon jól tudod te azt! A hazugságaidról.
 - Honnan veszed, hogy azok? - kortyoltam bele a kávémba.
 - Egyszerűen csak érzem.
 - És miért vagy ebben olyan biztos?
 - Mert ismerem a srácokat és téged is, Geneva - sziszegte.
Beleharaptam a számba, nehogy tényleg elnevessem magam. Még egy kölyökkutya is ijesztőbb volt nála.
 - Mi van, ha esetleg félreismered őket? Hidd el nekem, az öcsikéd és a semmirekellő bandája sok mindenre képes.
 - Ez nem igaz.
Láttam rajta, hogy kezd elbizonytalanodni. Most jött el az én időm.
 - Nem kellene ilyen vakon bíznod bennük - suttogtam egész közel hajolva hozzá. - Vagy talán Zayn annyira elcsavarta a fejedet, hogy már képtelen vagy tisztán gondolkodni?
Elégedetten figyeltem, ahogy elsápadt, és szemei tágra nyíltak a döbbenettől. 
 - Miről beszélsz?
 - Rólad és Zaynről. Az új "álompárról".
 - Nem vagyunk együtt - rázta meg a fejét.
 - Talán még nem. De hidd el nekem, téged is ugyanolyan könnyen meg fog szerezni, mint az eddigi csajokat.
 - Nem hinném.
 - Dehogyisnem. Bedőlsz a Malik-varázsnak, ő eljátszadozik veled, aztán mikor rád un, otthagy egy másik ribancért. Micsoda szomorú történet! - sóhajtottam fel színpadiasan.
 - Zayn sosem tenne ilyet - tiltakozott.
 - Pedig már számtalanszor megtette - szűrtem a fogaim között. - Ez is azt bizonyítja, hogy félreismered őket.
 - Nem dőlök be a hülyeségeidnek. Menj pszichológushoz, ők majd segítenek a problémáidon.
Hú, most aztán rendesen a lelkembe gázolt. Az első dolgom az lesz, hogy végső elkeseredésemben levetem magam egy hídról. 
 - Velem is megtette. Az X Factor alatt együtt voltunk, ő pedig megcsalt Rebeccával. Az a disznó konkrétan semmibe se vett, eldobott egy kétgyerekes senkiért. Csak ágymelegítőnek kellettem. Ezt a sztorit ismerted?
 - Képzeld, ismerem - állt fel az asztaltól. - Azóta sokat változott.
 - Az ilyen fajták nem változnak.
Szó nélkül sarkon fordult és kiviharzott a cukrászdából. Ahogy eltűnt, rögtön a telefonomért nyúltam. "Feladat teljesítve. Zayn nem fogja megkapni Gemmát."


Sziasztok! Itt a 28. fejezet, reméljük, tetszeni fog. Kommenteket szeretnénk. Csók, Carmen és Mimi :) xxx