10. fejezet

LIAM

Nem szólt semmit, csak sápadtan meredt rám.

 - Nicola, nem kérdezem meg még egyszer! Mit keres ez nálad? 

Semmi reakció. Hát jó. Lehajoltam, hogy felvegyem a kütyüt a földről.

 - Liam, ne!

Felpillantottam. Még sápadtabb volt, mint az előbb. Már ha ez lehetséges volt.

 - Add ide! Kérlek!

Komolyan azt hitte, hogy csak úgy odaadom?

 - Először meséld el, hogy miért van ez nálad.

Újra lefagyott. A fejét jobbra-balra ingatta, a szeme a távolba meredt.

 - Nicola, válaszolj! - integettem az arca előtt.

 - Liam, én rettentően sajnálom.

 - Nem ez a lényeg. Mondd el, hogy miért hordod ezt magadnál.

 - Nem tehetem.

Felsóhajtottam. Mindig is makacs volt, de ma még az átlagnál is nehezebb volt vele bánni.

 - Akkor megtudom máshogy...

Felvettem a diktafont a földről és megnyomtam a lejátszás gombot. Recsegés és ropogás hallatszott, majd kattant egyet és csend lett. Nem akartam elhinni, hogy nem működött. Újra és újra megpróbáltam, de semmi sem történt. 

Rettentően ideges lettem. Nyilvánvalóan akkor romlott el, mikor leesett a földre. Az ilyen cuccok elég érzékenyek voltak.

Éreztem, hogy nem bírok sokáig uralkodni magamon. Mindig is jól tudtam leplezni az érzelmeimet, viszonylag könnyen lehiggadtam, de most nem ment.

Nicola még mindig velem szemben állt és rám bámult. Legszívesebben leütöttem volna. Nem érdekelt, hogy lány és a nővérem. Hányingerem volt tőle.

Úgy döntöttem, megszabadulok tőle.

 - Nicola, tűnj innen!

 - De Liam, én csak...

 - Nem érdekel. Azt mondtam tűnés!

Bólintott és bűnbánó arccal kivánszorgott a szobából. Azt hittem, sosem kerül látótávolságon kívülre. Ahogy becsukta az ajtót, azonnal nekivágtam a falnak a diktafont. Darabokra esett.

Tombolni akartam, de tudtam, hogy nem kellene. Minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugodjak. Idegesen mászkáltam körbe-körbe, majd lefeküdtem az ágyamra és a plafont bámultam. Ez mindig hatott.

Hirtelen megcsörrent a telefonom. Nem akartam felvenni, de amikor megláttam, ki hív, megkönnyebbültem.

 - RUTH! - kiabáltam bele a telefonba.

 - Öh, szia? Baj van?

 - Itt volt Nicola.

 - Akkor értem. Mit csinált?

 - Találtam nála egy diktafont. Éppen azt rögzítette, amiről a srácokkal beszélgettünk.

 - Hogy micsoda?

 - Jól hallottad. Egy diktafon volt nála. 

 - De minek kellett az neki?

 - Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy valami rosszban sántikál. Gondoltam hallottál róla, hogy Louis és Eleanor szakítottak.

 - Igen.

 - Na, ennél sokkal bonyolultabb a történet. A lényeg az, hogy...

Hirtelen kivágódott az ajtó és Zayn rontott be rajta.

 - VAS' HAPPENIN LIAM?

Felsóhajtottam. Láthatóan nem nagyon hatotta meg az a tény, hogy éppen telefonáltam.

 - Figyelj, Ruth! Le kell tennem. Később majd mindent elmesélek.

 - Rendben. 

 - Szia! 

 - Szia! Ja, és boldog szülinapot Zaynnek.

 - Átadom, szeretlek.

Kinyomtam a telefont és kituszkoltam Zaynt az ajtón. 

ZAYN

 - Srácok, meghoztam Liamet! - ordítottam, ahogy kiértünk a nappaliba.

Nem akartam, hogy kimaradjon a buliból. Tudtam, hogy legbelül teljesen össze van zavarodva és a saját felelősségének érzi a történteket. De nem most volt itt az ideje annak, hogy eméssze magát.

 - Liam! Legalább mára felejts el mindent - mondtam neki úgy, hogy csak ő hallhatta.

 - Könnyű azt mondani, Zayn.

 - Csak érezd jól magad!

 - Jó, megpróbálom.

Elvigyorodtam és odarángattam a srácokhoz. 

 - Mit fogunk csinálni?

 - Twisterezzünk! - kiáltott fel Harry.

Mindenkinek tetszett az ötlet. Két perc sem telt bele, már teljesen át volt rendezve a nappali és a játék is ki volt pakolva.

 - Ki pörget? - kérdezte Liam.

 - Majd én! Ez az én szülinapom, jól megszívatlak titeket.

Magamhoz vettem a táblát és odaálltam a fiúk mellé.

 - Kezdhetjük?

Mindannyian bólogattak, úgyhogy megpörgettem a mutatót.

 - Harold! Bal láb sárga.

Harry előrelépett.

 - Boo Bear, jobb kéz kék.

Louis vágott egy pofát, miközben áthajolt a játékszőnyegen. Utálta, ha azon a becenevén hívtuk, amit az anyukája talált ki neki.

 - Liam, bal láb zöld.

Megvártam, amíg odalép, majd újra pörgettem.

 - Niall, jobb láb sárga.

 - Igenis, kapitány!

Mikor Niall is elhelyezkedett, újra Harryhez fordultam. 

Nagyon sokáig bírták. Általában már a negyedik körben kidőlt valaki, de most tartották magukat. Kezdtem unni az egészet, úgyhogy úgy döntöttem, kicsit megviccelem őket.

Harry következett. Megpörgettem a mutatót, de túl könnyűnek bizonyult a feladat, úgyhogy feltűnés nélkül kicsit arrébb löktem.

 - Harold, jobb láb piros.

Megütközve nézett rám, majd nagy nehezen teljesítette a parancsot. Átrakta a lábát az egyetlen szabad piros körre, így Louisval teljesen összegabalyodtak.

Elvigyorodtam. 

 - Larry Stylinson.

Harry megrángatta a szemöldökét, bájosan mosolyogva Louishoz dörgölőzött és elkezdte puszilgatni. 

Louis kivételével mindannyian felröhögtünk. Legnagyobb megdöbbenésünkre ő csak vágott egy pofát, elhúzta a fejét és rám mordult.

 - Zayn, pörgetnél? Ez így elég kényelmetlen.

Megráztam a fejem és teljesítettem a kérését.

 - Bal láb kék.

Megemelte a lábát, de a keze kicsúszott alóla és seggre esett. Niall felvisított és ő is összeesett, Louis ugyanis pont a lábán landolt.

 - Francba, Boo Bear.

 - Hagyj már békén, Niall! Sőt, tudjátok mit? Mindannyian hagyjatok békén. Fáradt vagyok és elegem van a mai napból. 

Felpattant és beviharzott a szobájába.

Döbbenten néztünk utána. Megfeledkeztünk a játékról, mindannyian a bevágott ajtót bámultuk.

 - Ezt meg mi lelte? - kérdezte döbbenten Niall.

 - Fogalmam sincs, de ez így nem mehet tovább - nyúlt a telefonja után Liam.

 - Most meg mit csinálsz?

 - Megpróbálom megoldani a problémát...

Nem szólaltam meg, csak Harryre néztem. A szeméből tisztán ki tudtam olvasni, hogy ugyanarra gondolt, amire én.

Mi van akkor, ha Liam előtt valaki már megtalálta azt az újságos dobozt?

LOUIS

'Who let the dogs out?...'

Felmordultam és kikapcsoltam az ébresztőt. Jelen pillanatban semmi kedvem nem volt ezt hallgatni. Hátrafordultam, a plafont kezdtem bámulni. A tegnapi estén gondolkodtam. Vajon elárultam magam?

A konyhából nevetés hallatszott. Szóval a srácok már fent voltak. Úgy döntöttem, én is csatlakozom hozzájuk.

 - Jó reggelt! - köszöntöttem őket.

Ahogy megpillantottak, mind elhallgattak. Felsóhajtottam.

 - Nagyon mérgesek vagytok?

Semmi válasz.

 - Sajnálom.

Megint semmi.

 - Bocsánatot kérek.

Semmi. Kezdtem érteni, mire ment ki a játék. Megadtam magam.

 - Figyeljetek, tudom, hogy gyökér voltam.

 - Jól mondod, tényleg gyökér voltál - nevetett fel Harry.

Eszembe jutott a People címlap, de azért rámosolyogtam.

 - Köszi, ez igazán jól esett.

 - Nincs mit, erre valók a legjobb barátok.

A legjobb barátok, akik lenyúlják a csajunkat? Hát igen.

 - Akkor nem haragszotok?

 - Dehogyis! - mosolygott Zayn.

 - Mindenkinek lehet rossz napja - tette hozzá Niall.

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Imádtam a srácokat. 

Hirtelen Liam lépett mellém és a kezembe nyomta a szemeteszsákot. Meglepetten bámultam rá. Pizsamában voltam.

 - Most ezt így komolyan?

 - Komolyan. De siess!

 - Minek?

 - Mert háromnegyed óra múlva indulunk.

 - Háromnegyed óra? Egy perc és itt leszek, csak a szemetet viszem ki.

 - Ja, igen. Persze. Menj már!

Felsóhajtottam. Mi a fenéért lehetett neki ennyire fontos, hogy azonnal kivigyem a szemetet? Nyilvánvaló volt, hogy két percen belül kész leszek. Akkor mégis miért viselkedett így?

Mindenre választ kaptam, mikor kiléptem a bejárati ajtón. Az utcán, a kukától pár méterre Eleanor állt.

 - Francba! - morogtam az orrom alá.

Próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne, de nagyon nehéz volt. A térdeim megremegtek, a szívem ezerrel dörömbölt a mellkasomban, a gondolataim csak körülötte forogtak. Megcsalt, ráadásul a legjobb barátommal, de nem tudtam mit tenni. Eszméletlenül szerettem.

 - Szia Louis! - suttogta a földet bámulva, mikor mellé értem.

Istenem, hogy lehetett ennyire szép? 

Kidobtam a zsákot a kukába és mély levegőt vettem, mielőtt szembefordultam volna vele.

 - Mit keresel itt?

 - Én csak... Nem is tudom, Louis.

 - Liam hívott ide?

Bólintott. A szemeiben könnyek csillogtak, az arca elárulta fájdalmát.

 - Louis, én nagyon sajnálom. Tudom, hogy ez nem segít és nem változtat semmin, de azt akarom, hogy tudd, szeretlek. Jobban, mint bárki mást.

 - Ha annyira szeretnél, nem csaltál volna meg.

 - Nem tudom, miért tettem, de rettentően sajnálom.

Miért csinálta ezt velem? Egyre jobban elgyengültem, de ezt nem akartam megmutatni neki.

 - Ezt már mondtad. Van valami más is esetleg?

Nem szólt semmit, hanem zokogni kezdett. Az egész teste remegett, segélykérően pillantott rám. 

Nyeltem egy nagyot.

 - Eleanor, mit akarsz mondani?

 - Nagyon sajnálom, de... Muszáj tudnod... Mert a turné... És azt akarom, hogy... Tudnod kell, de... Nem megy...

A kezébe temette az arcát. A szívem megtelt fájdalommal. Képtelen voltam nézni, ahogy szenved.

Meg kellett tudnom, mi az a dolog, ami ennyire bántotta. Ami miatt ennyire össze volt törve. Amit nem volt képes kimondani.

 - Eleanor! 

Felpillantott, majd kisimította a haját az arcából. Gyönyörű volt.

Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy kimondja azt a valamit. Tudtam, hogy most igazán fontos dologról volt szó.

 - Louis, én terhes vagyok.

Itt az új rész, remélem tetszik. Kommenteket várunk! Csok, Carmen xx