16. fejezet

NIALL

Tegnap éjjel az utolsó dolog, amit hallottunk, az Harry és Louis bemutatkozása volt. Mi ujjongani kezdtünk, talán túl hangosan, ugyanis utána csak suttogtak. Ettől függetlenül hosszú út állt előttünk.. Reggelre baromi éhes lettem, de nem akartam kikelni az ágyból. Valamikor hajnalban Zayn kikapcsolta a fűtést, mert megsült. Ő nyugodtan aludt tovább, mi Liammel szétfagytunk, ráadásul egy takarón kellett osztoznunk, mert három helyett csak kettő volt a szobában. Még egymást sem tudtunk melegíteni, mert mind a ketten kihűltünk. Csoda, hogy nem változtunk jégdarabokká. Reggel kilencre elértünk egy olyan hőmérsékletet, ami nem az antarktiszihoz közelített, persze csak takaróval együtt.

 - Ébresztő! - dörömbölt az ajtón Joe. - Délben el kell hagynotok a hotelt!

Tényleg, a koncert Londonban! Olyan izgatott lettem, hogy másodpercek alatt ledobtam a takarót, amire Liam felmordult. Megcsaphatta a szoba -40 foka. Zayn már fent volt, a laptopját bújta.

 - Akkor ma London? - ujjongtam.

 - Ami azt illeti, pont ezért jöttem. Lemondtam a turné többi állomását.

Tátott szájjal néztem vissza rá. Oké Joe, megjegyeztem.

 - Mit csináltál? - rontott neki Liam. Gyorsan magához tért.

 - Ezek után mit vártál? Nem csinálom végig azt, amit tegnap. A turnénak vége.

 - Harry és Louis kibékültek.

Ezzel sikerült meglepnie. A szája elé tapasztotta a kezét és idegesen pillantott körbe. A agya turbómotorként járhatott a villódzó szemeiből ítélve. Aztán valami bekattant neki. Minden görcs eltűnt a testéből, hogy megkönnyebbült, vagy beletörődött, azt nem tudtam. Remek, még több dráma.

 - Nem baj, megérdemlitek - mondta undorral a hangjában -, főleg Harryék.

 - Egyikőnk sem, te disznó! - Zayn kis híján behúzott neki egyet, de lefogtam. Sajnos erősebb volt nálam, és Joenak rohant.

 - Mi a franc bajod van az utóbbi időben? - rivallt rá.

Hajrá Zayn, add meg neki!

 - Konkrétan a banda 2/5-öd része, a többihez semmi közötök sincs.

 - Nagyon is van - lépett előre Liam.

Úgy döntöttem, a háttérben maradok. Joe szánakozóan nézett rám. Amióta kijelentette, hogy túl alacsony vagyok a színpadhoz, mert a távol állók alig látnak, nem kerestem a társaságát.

 - Nem, nincs. Szólok Louiséknak, utána indulhattok haza. Nekem más dolgom van - vágott vissza, majd a szomszéd szobába kopogott.

Harryéknél is ugyanaz a jelenet játszódott le. A hőn szeretett menedzserünk villámgyorsan eltűnt, és megütközve pislogtunk.

 - Most indulunk - parancsolt ránk Harry. - Szedjétek össze a cuccaitokat.

 - És a reggeli? - mérgelődtem.

Liam belökött a szobába és Zaynnel együtt őrülten pakolni kezdtek.

 - Miről maradtam le?

 - Amiről mi is. Siess, jobb mint itt lenni.

 - Hahó, kaja! Éhes vagyok.

 - Majd eszünk máshol! Egy kettő, egy kettő!

Így máris jobban hangzott.

Ez az idióta Joe ha már lemondta a turnét, lemondhatta volna a buszt is. Legalább még jó pár napig lesz fuvarunk.

 - Pattanjatok be.

Harry vagy tényleg megpaskolta Louis fenekét, vagy még nem ébredtem fel.

 - Niall! Már mindenki bent ül.

Majdnem felléptem a fedélzetre, amikor megtorpantam.

 - Ugye én nem kapok seggrepacsit?

 - Azt majd meglátjuk.

A következő, amit éreztem, az Harry keze a hátsó részemen.  Erőltettet vigyorral hátrafordultam.

 - Élvezed?

 - Nagyon. Kézre való.

Inkább nem tettem fel több kérdést. Meglepően boldognak tűnt.

 - Na, nyomás fel! Ott kaptok útitervet.

Zayn két ülésen terült el, így a maradék három hely jutott négyünkre. Ekkor feltűnt valami.

 - Phil, a sofőr is lelépett, csak a járgány maradt itt, úgyhogy én vezetek.

 - Nyögd már ki, hova megyünk, fürtös! - viccelődött Louis.

Fürtös. FÜRTÖS?! Mi történt tegnap éjjel?

 - Cheshire! - kiáltotta ki ünnepélyesen.

Elismerő tapsban törtünk ki. Chreshireben volt Harry mostohaapjának a bungalója. Miután összeraktak minket az X-Faktorban, ott töltöttünk egy kis időt, hogy jobban megismerjük egymást. Az újdonsült sofőr beült a volán mögé, és a gázra taposott. Louis mellé ültem.

 - A kérdésedre a válasz igen, megbeszéltük, amit meg kellett.

 - De nem is kérdeztem.

 - De akartad.

Elismerően mosolyogtam rá. Gondolatolvasó.

 - Figyelem! Első megálló a Nando's! - szólt hátra Harry.

LOUIS

Nem a legjobb ötletnek bizonyult pont ebédidőben beállítani a gyorsétterembe, de Niall ragaszkodott hozzá. A legeldugottabb asztalnál is síró, sikító rajongók leptek el, akiknek egyesével el kellett magyarázni, hogy minden rendben lesz. Más lányok nekem ugrottak, hogy hogy voltam képes ezt tenni Harryvel, vagy fordítva, és őt szidták le. A vége az lett, hogy az ebédet elcsomagoltuk, felugrottunk a buszra, és uzsgyi.

 - Ez kemény - fújta ki a levegőt Niall. - Ki kér kaját?

Megrohamoztuk és kitéptük a zacskókat a kezéből.

 - Még szerencse, hogy jobban szereted a Nando's-t a saját életednél is - borzolgattam a haját.

 - Neked is szívesen, Lou.

Tetőtől talpig végignézett rajtam, a tekintete a pólómon akadt meg. Liam és Zayn halkan kuncogni kezdtek.

 - Hello, Tarzan - mondta mélyített hangon.

Magamra néztem és megdöbbentett a látvány. Egy hatalmas szakadás éktelenkedett a felsőmön. Komolyan nem vettem észre?

 - Nagyon szexi. Férfias - dicsérte Zayn.

Levettem és bőröndömben kutakodtam egy ép darabért. Amikor megtaláltam, felvettem és lehuppantam a helyemre. A hüvelykujjukat felfelé tartva jelezték, hogy már kevésbé néztem ki úgy, mint egy bennszülött. Fél óra csend után Niallnak megcsillantak a szemei. Lassan, mesélősen beszélni kezdett.

 - Ha multimilliárdos leszek, megveszem az egész Nando's-t és átnevezem Nialldo's-nak! Jó, mi?

Oh. My. God.

 - Oké, de részesedést kérünk - zengtük kórusban.

Vállat vont. Fontosabb volt neki, hogy a kedvenc étteremlánca a nevét viselje. Kint eleredt az eső és a cseppek halkan kopogtak az ablakon. Igazi utazós hangulatunk lett tőle. Filmet akartunk nézni, csak azt nem tudtuk, hogy mit. Zayn és Liam majdnem egymásnak ugrottak, így ráhagytuk az egészet, tíz perc múlva mindenki bealudt. Átpattantam Harry mellé az anyósülésre. Egy ideig némán bámultunk. Ő az utat, én az úgy tettem, mintha az esőt figyeltem volna. Igazából Eleanor járt a fejemben. Próbáltam nem mutatni, de még mindig aggasztott. Napról napra többször jutott eszembe, hogy terhes, és hogy még szeretem a történtek ellenére is. Harryre néztem. A kormányon pihenő kezéről végigpásztáztam egészen az arcáig. Hasonló dolgokon kattoghatott ő is.

  - Tudom, hogy szép vagyok.

Eléggé megijesztett. Túl hirtelen szólalt meg.

 - Mikor érünk oda? - válaszoltam az előző mondatát figyelmen kívül hagyva.

 - Két és fél óra. Akarsz vezetni? Fáj a szemem.

Nem is csodáltam. Rengeteget sírt.

 - Inkább nem. A What Makes You Beautifulban is lekapcsoltak, mert túl lassan mentem.

Kinevetett, aztán elkomorodott.

 - Nem fogok Eleanor és közéd állni, ha arra kerül a sor.

Nem szóltam semmit, inkább bele sem gondoltam. Elhallgattunk mind a ketten. Hátul a fiúk fel-felhorkoltak, aztán Harryvel végre szóba elegyedtünk. Jól esett komolytalan dolgokról beszélni, önfeledten, mint a botrány előtt. Pillanatok alatt Cheshireba értünk.

 - Itt vagyunk! - zavartam fel az álomszuszékokat. - Most kivételesen nem kell felkelni.

 - Harryék ágya kényelmesebb - mocorgott Niall.

Hamarosan Zayn és Liam is kinyitották a szemüket és egymás után levonultunk a buszról. Imádtam a bungalót. Olyan nyugodtságot árasztott, amit a nagyvárosokban lehetetlenség tapasztalni. Se paparazzik, se újságírók. Ahogy beléptünk, mind az ötünket emlékek árasztottak el.

 - Meddig maradunk? - kérdezte Zayn.

 - Ameddig leül a balhé. Szóval pakoljatok ki.

Harryvel a kétágyas szoba felé vettük az irányt, de ahogy magunkat ismertük, a nappaliban a TV előtt fogunk elaludni a srácokkal együtt.

 - Zayn, csinálsz bolognai spagettit? Anyával feltöltettem a hűtőt a hozzávalókkal.

 - Igenis, Harry őrmester!

A specialitása volt. Zayn volt az egyetlen közülünk, aki a bonyolultabb kajákhoz is értett. Az én tudományom megállt az angol reggelinél és a tasakos levesnél.

 - Segítsünk? - ajánlotta fel Liam.

 - Annyira azért nem vagyok béna. De ha akartok, szeletelhettek vöröshagymát. Fejenként egyet.

Elénk dobta őket és munkához láttunk. Egyszer csak Liam jajgatni kezdett. A kés hangosan és csikorogva esett a konyhapultra, a következő amit láttam, hogy a keze tiszta vörös. Dőlt a vér az ujjából.

 - Mosd ki! - kiabálta Harry. - Louis, elsősegély doboz a felső polcon!

Majdnem mindent ledobtam róla, mire megtaláltam. A kinyitott ládikát Harry mellé csúsztattam. Tőlem várta, hogy józanul viselkedjek? Nem a legbölcsebb döntés.

 - Ezzel mit csináljak? - pánikolt. - Először a gézt, vagy a ragtapaszt?

 - Honnan tudjam? Haladj már! Elvérzek! - ordibált Liam.

 - Szerintem állítsd el a vérzést - szólt közbe Niall.

 - Jó, de hogy? Le kell fertőtleníteni? Nem kell tetanusz védőoldást beadni, vagy ilyenek?

 - Nem a pusztán dolgozott a sárban, nem kell tetanusz.

 - MI AZ A TETANUSZ? - visított Liam. - HALÁLOS?!

 - Mindegy. Hol van a Betadine? - kikerestem az üveget és ráöntöttem a sebre. Aztán nem tudom mit csináltam, de elállt a vérzés. Én vagyok Dr. House. Harry körbetekerte Liam ujját egy nagy adag gézzel. Szerintem megtette volna a ragtapasz is, de azt mondta, hogy hosszú és mély a seb. Ő már csak tudja.

LIAM

Nem szokásom megijedni a vértől, de olyan gyorsan történt minden, ráadásul az sem segített, hogy a srácok bepánikoltak. A hagymapucolásból inkább nem vettem ki a részem. A bolognai azért finomra sikerült.
 - Liam, tudsz azért enni? - vizsgálta az ujjamat Niall.
Sikerült pont a jobb középső ujjamat megvágnom, így mindent sokkal nehezebben tudtam megcsinálni.
 - Igen, megoldom bal kézzel is. Legalább kanalat nem látok.
Harry felugrott az asztaltól és a fiók felé indult, de Zayn visszafogta. Ezt most ne - súgta a fülébe. Vacsora után felmentem a Twitterre és kicsiripeltem a történteket, amikor megláttam Danielle kiírását. Hiányoztam neki. A gyomrom görcsbe rándult. Csak néhány napja vesztünk össze, de az érzés elviselhetetlen volt. Írtam neki egy üzenetet, hogy jöjjön fel Skypera. Nem csak hallani akartam, látni is. Pár perc múlva bejelentkezett és webkamerás hívásra kértem fel. Pillanatokig némán bámultunk egymást.
 - Elárulod, hogy miért hívtál?
 - Csak azt szeretném mondani, hogy sajnálom. Rosszkor voltál rossz helyen.
 - Én meg kiborultam a táncpróba miatt.
 - Ne haragudj. Szeretlek.
 - Én is szeretlek.
Ekkor tűnt fel valami furcsa. A sötétben ült, pedig utálta. A horrorfilmek jutottak eszébe róla.
 - Danielle, áramszünet van?
A kérdésem hallatán a teste megfeszült, az arcán ijedtség és kétségbeesés lett úrrá.
 - Nem. Lefeküdni készültem - mondta rezzenéstelenül. Ismertem, nem mondott igazat. - Tényleg.
 - Aham - húztam fel a szemöldököm.
 - Oké, elvileg nem vagyok itthon. Te hol vagy? - hadarta.
 - Cheshireban, Harryéknél. Össze kell raknunk megint a bandát. Miért?
 - Nem fontos. Mikor jössz haza? - remegett, mintha üldözőbe vették volna.
Féltettem. Ha egy kis gyanúja is felmerült, kész voltam hozzá rohanni.
 - Nem tudom. Jól vagy?
Éppen, hogy kimondtam, megszólalt a csengő. Üveges tekintettel meredt rám.
 - Nem nyitod ki?
Nagy nehezen lemászott az ágyról, hallottam, ahogy lerobogott a lépcsőkről. Csupán szófoszlányokat vettem ki a lent zajló beszélgetésből, amiben biztosan szerepelt a takarodj innen kifejezés. Zaklatottan visszaült a képernyő elé.
 - Mi folyik ott?
Erőt vett magán, és magabiztosan rám mosolygott.
 - Semmi érdekes, csak az edző. Nem tetszett neki a mai teljesítményem.
Hazudott. Remekül terelte a szót, ha valamiről nem akart beszélni. Máskor órákig kerülgettük a témát, mire elárulta a bajt.
 - Most kezdjünk el barkóbázni? - sóhajtottam fel.
Ezzel felkeltettem az érdeklődését. Elterült a laptopja előtt, és mesélni kezdett. A hetéről, a legújabb sorozatepizódokról, próbákról, alvásról, futásról, filmekről, zenéről. Értéktelen dolgokról. Hagytam, hogy befejezze, aztán felém fordult.
 - És a bandával éppen mi van? Igaz, amit az újságban írtak?
 - Ha elmondom, kinyögöd a nagy titkot? - a nagy szóra hangsúlyt tettem.
Hazitálás után bólintott. Az utóbbi napok eseményeit érdeklődéssel fogadta, bár a sajtó már mindenről beszámolt. Húzta az időt.
 - És az ujjaddal mi történt?
 - Elvágtam. Danielle!
Újra csöngettek. Ledermedt. Nem fogja kinyitni az ajtót. A csukómra támasztottam a kezem, a tenyeremmel eltakarva a fél arcomat figyeltem, de nem mozdult.
 - Úgysem tudsz segíteni, felesleges beavassalak.
Akárki is zaklatta, igen kitartó volt. A csörgő hang élesen visszhangzott Danielle körül, amit az idegesség csak felerősített. A dobhártyáim is kiszakadtak.
 - Mondd már el!
Ahogy elhallgatott a zörgés, lassan kifújta a levegőt.
 - Marcus.
A szavai visszhangoztak a fejemben. Marcus.




Hello! Remélem jól sikerült a fejezet és tetszeni fog, véleményeket továbbra is várunk. Puszi, Mimi :) xx