5. fejezet

HARRY

Egy padon üldögéltem. Senki sem volt rajtam kívül a parkban, tökéletes volt az időpont.

A srácoknak azt mondtam, hogy sétára van szükségem. Akár azt is mondhattam volna, hogy találkozok egy lánnyal. Nem, ez így úgy hangzott, mintha randi lett volna. Pedig nem volt az... A kapcsolatunk főleg a testiségen alapult.

Minden egy bulin kezdődött. Részegek voltunk és hibát követtünk el. Aztán újra és újra megtettük, józanul. Tudtuk, hogy tilos, de működött közöttünk a kémia. Nem jelentett semmit. Neki legalábbis biztosan nem. Én azonban már nem tudtam eligazodni magamon. Magamnak sem akartam bevallani, hogy bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem. Hogy beleszerettem.

Felsóhajtottam és körbenéztem. Sehol nem láttam senkit, pedig már fél tíz volt. Úgy döntöttem, hogy hazamegyek. 

Csalódott voltam. Azon agyaltam, hogy miért nem jött el. Vajon csak felültetett? Annyira a gondolataimba merültem, hogy nem néztem a lábam elé.

 - Bocsánat! 

 - Harry?

 - Azt hittem nem jössz!

 - Sajnálom. Féltem, hogy itt hagysz.

 - Ettől felesleges félned.

 - Tudom - mosolyodott el. - Csak pár percem van. Azt mondtam, boltba megyek.

 - Ilyenkor? - húztam fel a szemöldököm.

 - Lényegtelen - nevetett. - Mit akartál mondani?

Mit is? Ja, igen... Louisról akartam beszélni vele. Muszáj volt kiöntenem a szívem valakinek.

 - Louis. Nem bírom - suttogtam.

 - Sajnálom. Tudom, hogy neked sem könnyű.

 - Hát nem. Te hogy vagy?

 - Remekül. Hogy lennék? - nevetett fel.

Nem tudtam megszólalni, megigézve bámultam rá. Gyönyörű volt. A haja, a szemei, az arca, a mosolya, a nevetése, a hangja. Mindene. Képtelen voltam neki ellenállni.

Hirtelen olyat tettem, amit nem kellett volna. 

Közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Nem tolt el magától. Talán mégsem reménytelen a helyzetem? Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem teszem meg, de azt akartam, hogy tudja, mit érzek. 

Hirtelen elhúzódott.

 - Mennem kell - mondta, majd elrohant.

Gratulálok Harry. Mindent elrontottál. Soha többé nem fog hozzád szólni. Vége.

Hazaindultam. Ezek után nem volt másra szükségem, csak egy hatalmas alvásra.

LOUIS

'Who let the dogs out?...'

A telefonom után nyúltam, de nem volt az éjjeliszekrényemen. Mi a franc?

'Who let the dogs out?...'

Hirtelen eszembe jutott, hogy tegnap este töltőre raktam. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy az ágyból nem értem el. Semmi kedvem sem volt felkelni. Gyorsan gondolkodni kezdtem...

'Who let the dogs out?...'

Úgy döntöttem, hogy ott hagyom. Az ébresztő általában másfél perc után kikapcsolt, ha meg mégsem, a számnak akkor is vége volt valahol. Amúgy meg szerettem ezt a zenét, nagyon vicces volt.

'Who let the dogs out?...'

Hirtelen kivágódott a szobám ajtaja és Harry viharzott be rajta. A haja kócos volt, az arcán rajta volt a párna nyoma, de a szemei mérgesen villogtak.

Felnevettem. Mindent összevetve hihetetlenül viccesen nézett ki.

 - Hol a telefonod?

Úgy gondoltam, szórakozok egy kicsit. Ha jól számoltam, a zenének fél percen belül véget kellett érnie. Addig rendesen fel tudtam idegesíteni Harryt...

 - Minek kell az neked?

 - Na vajon? Aludni szeretnék.

 - Köszönöm, hogy megosztottad velem, de azt a telefonom nélkül is lehet.

 - Nagyon vicces.

 - Tudom.

 - Szóval hol van?

 - Nem mondom meg.

Fogalmam sem volt, mi volt a baja ezzel a zenével. Jó, egy kicsit talán hangos volt, de én igazán élveztem.

Felsóhajtottam. 5... 4... 3... 2... 1... És a szám véget ért.

 - Végre - morgott Harry, majd visszament a szobájába.

 - Kár, hogy a szundi öt perc múlva bekapcsol - suttogtam magam elé.

Nagyon jót szórakoztam a saját gonoszságomon. Most igazán jólesett idegesíteni Harryt. 

Pár perc múlva kopogtattak az ajtómon. Odafordultam és a vigyorgó Liammel találtam szembe magam.

 - Helló Louis!

 - Helló! Mi újság?

 - Itt van Danielle és arra gondoltunk, hogy elmehetnénk moziba.

 - Mindannyian? 

 - Zayn azt mondta nem jön, Harryt nem tudom.

 - Szerintem aludni szeretne - nevettem fel.

'Who let the dogs out?...'

Ez az, kezdődik a második menet.

 - Figyelj Liam, én lehet, hogy arrébb...

Nem volt időm befejezni, ugyanis Harry újra megjelent. Félrelökte Liamet és az ágyamhoz vágtatott. Még viccesebb volt, mint az előbb.

 - AZONNAL. KAPCSOLD. KI.

 - Nem fogom.

Dühösen meredt rám, majd elkezdte átkutatni a szobámat. Nem bírtam ki nevetés nélkül.

 - Louis, ha megtalálom, lehúzom a WC-n!

 - Jól van, na - sóhajtottam fel, majd a telefonhoz sétáltam és kikapcsoltam a csörgést.

 - Ezt az előbb nem lehetett volna megtenni?

 - Nem kérted.

Igazam volt. Tényleg nem kérte. Csak annyit kérdezett, hogy hol van.

 - Felverted az egész házat.

 - Hazza, rajtad kívül már senki sem alszik - szólalt meg Liam.

 - Mert mennyi az idő?

 - Tizenegy - olvastam le vigyorogva a képernyőről.

 - Remek. Miért nem keltettetek fel?

 - Nem kérted.

 - Louis, nem vagy vicces.

Liamre pillantottam, aki elég erősen koncentrált arra, hogy ne nevesse el magát. 

 - Szerintem az vagyok. Amúgy nem jössz velünk moziba?

 - Mindenki megy?

 - Zayn marad.

 - Akkor én se megyek - jelentette ki, majd elhagyta a szobámat.

Meg mertem volna esküdni rá, hogy itt valami nem volt rendben...

DANIELLE

Niall felnevetett mellettem.

A kanapén üldögéltünk, valami idióta sorozat ment a TV-ben, amit ő nagyon élvezett. Érdekes módon az én agyam képtelen volt befogadni. A képernyőt néztem, de nem láttam semmit...

Arra eszméltem fel, hogy Liam levágódott mellém.

 - Louis is jön.

 - Harry? 

 - Ő itthon marad Zaynnel.

Zayn nevének említésére Niall felkapta a fejét és kérdőn meredt Liamre, aki a hátam mögött idegesen kapálózva próbált jelezni neki. Komolyan azt hitte, hogy nem veszem észre?

 - Liam drágám, mit csinálsz? 

 - Semmit, csak... Nyújtok.

Felhúztam a szemöldököm, mire komoly arccal bólintott és elkezdett nyújtani. Felsóhajtottam. 

 - Na jó. Mi folyik itt?

A fiúk idegesen pillantottak egymásra, majd mindketten elvörösödtek és dadogni kezdtek.

 - Az a helyzet, hogy...

 - Ö... Tegnap éppen...

 - Csirke...

 - Csikét vettünk a Nando's-ban...

 - És akkor rajongók...

 - És csoki...

 - A szósz és...

 - Harry ingje...

 - Szörnyű volt...

 - Készen vagyok, mehetünk.

Mindhárman az Louisra néztünk, aki vigyorogva állt a nappali ajtajában. A szeme sarkából  láttam, hogy Niall és Liam megkönnyebbülten fújták ki a levegőt. Azt hitték, megúszták ennyivel. Pedig mekkorát tévedtek!

 - Siessünk! El fogunk késni - tereltem ki a fiúkat az előszobába.

Mielőtt elindultunk, kétszer is megkérdeztem őket, hogy mindent elhoztak-e. Persze. Igen. Minden megvan. Tudtam, hogy valamit úgyis otthagyunk, de muszáj volt elindulnunk.

 - Otthagytam a kocsikulcsot - dermedt meg Liam a garázsban.

Hát nem megmondtam?

 - Visszamegyek érte. Addig üljetek be!

Visszafutottam a házba. Ameddig a kulcsok között keresgéltem, Harry és Zayn hangjára lettem figyelmes. A konyhában voltak.

 - Harry! Láttad az újságot?

 - Mi van vele?

 - Nézd meg! Nagy bajban vagy.

 - Francba! Mit csináljunk?

 - Nem mi, hanem te. Megmondtam, hogy részemről vége. 

 - Zayn, könyörgöm!

 - Harry, ezt neked kell elintézned.

 - Tudom, de egyedül nem megy. Muszáj segítened.

 - Nem is tu... Ez meg mi volt? Van ott valaki?

Meghallották, ahogy a kulcsokkal zörögtem. Végem volt.

 - Danielle? 

Nem szóltam semmit, hanem megragadtam a kulcsot és visszasiettem a srácokhoz. 

Minél hamarabb beszélnem kellett Liammel és Niallel. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, de annyit tudtam, hogy a fiúk rossz nyomon jártak...


Kommenteket! Carmen xx