3. fejezet

ZAYN

 - Szerintem menjünk innen. Niall és Liam minket bámulnak az utca sarkáról - bökött a hátam mögé Eleanor.

 - A francba! Menjünk!

Teljesen kétségbe estem. Már így is tudtam, hogy a srácok kezdtek rám gyanakodni. Fogadni mertem volna rá, hogy ahogy hazaérnek, első dolguk lesz mindent elújságolni Louisnak.

Eleanor szerencsére csak egy utcával lakott arrébb, így gyorsan odaértünk. Niall és Liam egy ideig követtek minket, majd feladták a dolgot. Szerencsére.

Teljesen csak akkor nyugodtam meg, mikor Eleanor bezárta a bejárati ajtót.

 - Ez meleg volt.

 - Ugyan már Zayn! Kit érdekelnek?

Nem szóltam, inkább a kanapéhoz sétáltam. Engem azért érdekeltek...

 - Louis nagyon kész van?

 - Eléggé. Még akkor is sírt, amikor eljöttem.

 - Szánalmas.

Rápillantottam. Eleanor mellettem üldögélt és ártatlan mosollyal nézett vissza rám. Az emberek általában félreismerték, téves következtetéseket vontak le róla. Pedig amennyire angyalnak tűnt kívülről, annyira ördög volt belül.

Felkacagott.

 - Egyébként ő szakított.

 - Igen?

 - Igen. Feljött és kérdőre vont, hogy komolyan megcsalom-e.

 - Honnan tudta meg?

 - Fogalmam sincs, de nem ez a lényeg. Megtudta, én meg hülye lettem volna tagadni. 

 - Ennyi volt?

 - Ennyi. Azt mondta csalódott bennem, megbántottam és nem akar többet látni. Aztán elviharzott.

Nem tűnt túlzottan levertnek. Valószínűleg sosem szerette Louist, de a srácot halálosan magába bolondította. Remekül tudott játszadozni az emberekkel. Louis csak egy eszköz volt számára, amivel szerepelhetett.

Úgy döntöttem, visszamegyek a srácokhoz. Nem akartam azzal kilógni, hogy nem vagyok velük, elvégre a legjobb barátaim voltak. Amúgy is kezdhettem gyanússá válni a számukra. 

Kisétáltam az előszobába és felvettem a kabátomat.

 - Elmész? 

Nem szóltam semmit, egyszerűen leléptem. Tudtam, hogy Eleanornak ez nem esett jól, de nem tehettem mást. Muszáj volt valahogy tisztává mosnom magam...

NIALL

 - Francba! Niall!

 - Mi van?

Már teljesen abban a hitben voltam, hogy perceken belül eszünk, Liam hangszíne azonban nem kecsegtetett sok jóval.

 - Nem vettünk csokit - suttogta a fülembe, nehogy Louis meghallja.

A konyhában ültünk. Harry éppen a csirkét próbálta elosztani, miközben Zaynt szidta, amiért nem volt itt. Igaza volt. Tíz csirkeszárnyat könnyebb öt emberre elosztani, mint négyre. Ez egyszerű matematika volt.

 - Szerintem túléli - mutattam Louisra, aki répás vicceket olvasott a laptopján és sírva nevetett rajtuk.

 - Gondolj bele! Egy ideig jó kedve lesz, de egyszer a viccek is elfogynak, neki pedig újra eszébe jut Eleanor.

 - Ne is folytasd!

 - Nem hagyhatunk ki egy lépést sem a 'Hogyan tegyük boldoggá a törött szívű Louist' projektből.

Ez igaz volt. Louis felvidításának egy bombabiztos módja volt: hagyni kellett, hogy kiadjon magából mindent, utána pedig le kellett kötni a figyelmét. Kajával, répás viccekkel, filmekkel... A lényeg az volt, hogy mindeközben legyen kéznél csoki.

 - Menjünk! 

Felálltam, majd Liamre néztem, aki nem mozdult. Tudtam, hogy csak meg akarja úszni a lecseszést, amit a csoki miatt kapunk.

 - Mit csinálsz? - nézett fel Louis.

 - Öh... Én csak... Elmegyek, vagyis megyünk...

 - Kivel?

 - Liammel.

 - Nem hoztatok csokit, mi? - szólt közbe Harry. Remek.

 - Nincs csoki? - fordult Louis Liamhez. Ez az, ő sem úszta meg.

 - Nincs.

 - Miért nincs?

 - Elfelejtettük.

 - De hozunk!

Francba! Néha befoghattam volna a számat. Például most, ugyanis újra magamra vontam Louis figyelmét. 

 - Negyed órátok van.

 - Szerintem tíz perc, mert kihűl a csirke - vigyorgott gonoszan Harry. 

Nem szóltam semmit, csak megragadtam Liamet és kivonszoltam a konyhából...

LIAM

 - Kilenc és fél - hallottam Louis hangját, ahogy becsaptam az ajtót.

Gyors fejszámolásba kezdtem. Autóval nyolc perc alatt megjártuk az utat általában. A garázs felé indultam, majd feltűnt, hogy Niall nincs mellettem.

 - Niall! Autóval megyünk.

Mivel semmit választ nem kaptam, visszaindultam a házhoz. Imádtam, hogy Niall ilyenkor is képes lemaradni. Végre megtaláltam, a kapu előtt áltt és meredten bámult maga elé... Zaynre! 

 - Helló Liam! 

Biccentettem. Tudtam, hogy észrevett minket délután a Starbuck's-nál.

 - Miért nem Eleanorral vagy? - kérdeztem szárazon.

 - Miért lennék vele?

 - Mindent tudunk Zayn, kár játszanod az ártatlant.

 - Semmit sem tudtok.

 - Nekem az a tény, hogy veled csalta meg Eleanor Louist nem tűnik semminek - nevetett fel Niall.

 - Ez még csak nem is igaz!

 - Hagyd abba Zayn! Inkább örülj, hogy nem árultunk el Louisnak.

 - Louis nem tudja?

 - Nem. Liam nem akarja neki elmondani...

Nem szóltam semmit, hanem Zaynt figyeltem. Volt valami érdekes a viselkedésében.

 - De ha nem vallod be magadtól, baj lesz - folytatta Niall.

 - Nem vallhatom be...

 - Miért is?

 - Mert... Ez túl bonyolult! Nem... Nem én tettem.

 - Akkor ki?

 - Nem mondhatom el - hajtotta le a fejét Zayn.

Hirtelen átfutott az agyamon, hogy hinnünk kellene neki. Volt benne valami olyan kétségbeesés, ami azt súgta, hogy igazat mond... És akkor eszembe jutott a csoki.

 - Zayn, mi most megyünk.

 - Hová? 

 - Csokiért, Louisnak - kiabáltam hátra, miközben Niallt húztam a garázs felé.

 - Maradjatok, nálam van - szólt utánunk.

Kihúzta a zsebéből a csokit és a kezembe nyomta. Megmentett minket.

 - Jövünk neked eggyel - sóhajtottam fel.

 - Tudom. Azt kérem, hogy hagyjatok nekem egy kis időt, hogy megoldjam ezt a problémát.

 - Rendben. Megegyeztünk - nyújtottam felé a kezem.

Éppen kezet fogtunk volna, mikor Niall közénk ugrott.

 - Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy itt csevegtek? Már vár a csirke... - morgott, majd betaszigált minket a házba.




Haaaali emberek! Véleményt várunk :) Carmen&Mimi